Egyfelvonás

Giuseppe Verdi: Nabucco (Miskolci Nemzeti Színház)

Annak, hogy magyarul énekeljenek egy operát az eredeti nyelv helyett, annak ellenére, hogy ez - mivel így a szöveg legalább háromnegyedrészt érthetetlen - ellehetetleníti a történet követését, egyetlen* pozitív hozadéka lehet: a feliratolvasástól ódzkodó közönség becsábítása. Ám erre sokkal hatékonyabb módszer, ha az adott rendező nem tartja ódon, nemes penésszel borított formának az operát, hanem bebizonyítja a nézőnek, hogy ez a műfaj semmivel nem ad kevesebb lehetőséget izgalomra (sőt), mint a prózai színház.

Fotók: Bócsi Krisztián

Heinrich von Kleist: Amphitryon (Nemzeti Színház)

Az istenek és halandók játékának gyökerei a görög mitológiában keresendő, ezt vette alapul a Krisztus előtti II. században a római drámaíró, Plautus, tőle Molière emelte át a XVII., akitől pedig Heinrich von Kleist a XIX. századba. De létezik számos más feldolgozás is a világirodalomban, sőt, a zenében is. A történet tehát évezredeket fog át, kérdés, hogyan találja meg helyét a mai színpadon.

Fotó: Horváth Judit

Molnár Ferenc: Az ördög (Miskolci Nemzeti Színház)

Molnár Ferenc második, de máris óramű-pontosságú dramaturgiával megírt, pattogó és szellemes replikákkal teletűzdelt drámájának legizgalmasabb eleme a címszereplő személye, akinek Molnár arcátlanul az Ördög nevet adta, mintha valóban mefisztói alakról volna szó - pedig az illető minden szava és cselekedete megmagyarázható "földi" indokokkal is. Mégis, ezzel az egy trükkel csaknem végig kitartó feszültséget kölcsönöz a művének. Na meg persze azzal, hogy mesterien játszik azzal a kettőséggel, hogy a férfi olyan pontosan látja előre mindenki tetteinek és szavainak következményét, mintha nem csupán remek emberismerő és ördögi manipulátor lenne, hanem valóban természetfeletti képességekkel volna megáldva.

Kocsis Pál - Fotók: Bócsi Krisztián

Janne Teller: Semmi (Budapest Bábszínház)

Janne Teller egzisztencialista mesterműve alighanem az elmúlt évek legfontosabb kamaszokról szóló (kis)regénye (itt írtunk róla). A Semmi attól a kilométerkőtől indul, amelyhez minden tizenéves eljut egyszer: ez az a pont, amikor az emberben először merül fel, hogy az életben semminek sincs semmi értelme, mert úgyis hamar véget ér; vagy meghal, vagy nem éri meg a befektetett erőt, vagy önmagáért való, vagy egyszerűen nem olyasmi, amiért érdemes lenne leélni nyolcvan évet. És amikor az egyik gyerek, Pierre-Anthon kivonul a társadalomból, vagyis az osztályteremből, hogy egy szilvafáról hirdesse újonnan meglelt igéjét a többieknek, azok elkezdik összehordani a Fontos Dolgok Halmát, ezzel próbálva bizonyítani, hogy igenis vannak dolgok az életben, amiknek van értelme. Aztán a versenybicikli meg a zöld szandál után egyre komolyabb dolgokat (és nem csak tárgyakat) kell beszolgáltatniuk - csupa olyasmit, ami nélkül már nem ugyanazok többé, mint azelőtt.

Teszarek Csaba, Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pethő Gergő, Pallai Mara - Fotók: Éder Vera

Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza)

Egy kétszáz éves Csokonai-szövegből rendezni meg az évad talán legszórakoztatóbb, legfergetegesebb humorú előadását - ez minimum váratlan, mindenesetre igen becsülendő teljesítmény. Márpedig Keresztes Attila pont ezt tette Nyíregyházán: korántsem a nyelvemléket látta meg Csokonai darabjában, hanem a vérbeli abszurdot - és ha már rátalált, alaposan ki is aknázta. Az ő keze alatt Az özvegy Karnyóné lehengerlő szürreál-groteszk kavalkád, amely egyszerre áll a lehető legtávolabb a komolyságtól, és nyűgöz le mégis hihetetlen gondos kidolgozottságával és átgondoltságával.

Illyés Ákos, Petneházy Attila és Fellinger Domonkos - Fotók: Móricz Zsigmond Színház / Homonyik Csilla

Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Jövedelmező állás (a TÁP Színház előadása a Trafóban)

Alig is létezik annál jobb kombináció a színházban, mint amikor bár egy komoly társadalmi problémával való szembenézés van műsoron, a forma miatt mégis könnyesre neveti magát a néző. Mint a TÁP Színház erősen aktualizált, rekeszizomlázat okozó Osztrovszkij-átiratában a korrupció mély társadalmi beágyazottságáról, a tisztességesség életképtelenségéről és arról, hogy mindez hová vezet.

Gera Marina és Gergely Katalin - Fotók: TÁP Színház / Vermes Katalin

Lázár Ervin - Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok (Magyar Színház)

Egy ideig csak egy kicsit zavaró, hogy Bal József rendező nem tudja vagy akarja eldönteni, mi is legyen A kisfiú meg az oroszlánok a Magyar Színház színpadán: színházi előadás egy kisfiúról, aki az otthon sivársága és a folyton elfoglalt apa elől a fantáziavilág cirkuszi oroszlánjai közé menekül - vagy cirkuszi showműsor, esetleg légtornász-bemutató. Egy ideig csak az zavaró egy kicsit, hogy - pláne gyerekelőadáshoz képest - rettentő hosszúra, majdnem két és háromnegyed órásra nyújtja az előadást a sok, a szövegtestet újra meg újra erőszakkal megtörő, önmagáért való (és nagyon alacsony színvonalú) bűvészmutatvány, meg az ügyes, de nem lélegzetelállító akrobata-produkció.

Bede-Fazekas Szabolcs, Jegercsik Csaba és Benkő Nóra - Fotók: Dóka Attila / Observer

Ady/Petőfi (A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület előadása a Tháliában)

Van az az égig érő fal diák és nagy nemzeti költő között, ami nem szigetel ugyan tökéletesen, de azért nagyon erősen tompítja a hangokat, és amire egyszer felfirkálták böhöm betűkkel, hogy "pátosz". Ha ezt a falat nem sikerül valakinek lebontania, akkor sok zseniális szöveg nem tud a fejekben verssé válni, és megmarad valami másnak: tananyagnak. Ha innen nézzük, akkor egy középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomóra nem is érhet el többet annál, hogysem annyi lyukat üssön ezen a falon, hogy az már magától is összeomoljon - és az Ady/Petőfi pontosan ezt teszi.

Kovács Krisztián (többnyire Petőfi) és Katona László (leginkább Ady) - Fotók: Nézőművészeti Kft. / Böjte Ágnes

Meanwhile in Kansas (A -011- Alkotócsoport előadása a Bárkában)

Totális félreértés és érthetetlen hiba minden lehetséges helyen hirdetni, hogy a Meanwhile in Kansast csak 18 éven felüliek nézhetik meg. Hiszen az előadás nemcsak a kamaszok jellemző problémájáról, a drogfogyasztásról szól, de a nyelvezete és a formavilága is kivételesen alkalmassá teszi arra, hogy a lehető leghatékonyabban szólítsa meg ezt a korosztályt (is). A -011- Alkotócsoport és Radnai Márk rendező posztdramatikus előadásának látványos összművészeti kavalkádja magával ránt, mint egy örvény: nemcsak a szavak, hanem egy őrült trip mond el mindent, amit el kell.

Pálos Hanna és Bakonyi Alexa - Fotók: -011- Alkotócsoport / Trokán Nóra

Huszka Jenő: Lili bárónő (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

A vidéki színházaknak - mivel egyedüliként kell nyitott ajtót mutatniuk rengeteg potenciális néző felé - a közönség igénye miatt szinte kötelessége operetteket is műsorukon tartaniuk, s csak kevesen mernek vagy akarnak újító szándékkal nyúlni a műfajhoz. A székesfehérvári Vörösmarty Színház tavaly beállt a picinyke sorba, s meghívta Mohácsi Jánost, hogy újra megrendezze a Kaposvár fénykorában bemutatott, kiváló és az eredetihez képest nem kevés többlettartalommal bíró, saját Csárdáskirálynő-variációját. Az idei évadban nem folytatták, amit tavaly elkezdtek: Korcsmáros György, bár megannyi jobb-rosszabb szóviccel és sok kifejezetten "mohácsis" poénnal ("néma, mint aki sír"), kikacsintással feldúsítva, alapvetően mégis különösebb meglepetések nélkül, ha tetszik, "hagyományos" felfogásban rendezte meg a Lili bárónőt.

Lábodi Ádám, Szabó Emília és Egyed Attila - Fotók: Vörösmarty Színház