A Párt (a Krétakör előadása a Trafóban)
Schilling Árpád legújabb hazai színházi rendezése eklektikus gesamkunstwerk: a színház, az akrobatika, a koncertzene, a film, a fórum- vagy vitaszínház és egy tudományos konferencia eszközeivel beszél egyrészt arról, hogy mi a gond a hazai és EU-s politikával az elmúlt évtizedek alapján, és mond el egy történetet az iskolaigazgatóról, a polgármesterré választott vállalkozóról és az ő totális korrumpálódásukról, arcvesztésükről.
Marc Vittecoq - Fotók: Tóth-Ridovics Máté
Kárpáti Péter: Hungari (A HOPPart Társulat előadása a Trafóban)
Talán pont azért nem születik túl sok színházi előadás a legfontosabb, állandóan fennálló társadalmi problémákról - a cigányság helyzete az országban, a mélyszegénységben élők gondjai, a nők társadalmi státusza és jogai -, mert azok folyamatosan, különösebb változás nélkül vannak jelen a mindennapokban. Ezzel szemben az ország traumaszerű változásai hirtelenségük miatt ökölcsapásként visszhangoznak mindenütt, hogy csak az nem hallja meg, aki betömte a fülét; alighanem ezért készült csak ebben az évadban kis túlzással több előadás a magyarok kivándorlásáról, mint az elmúlt öt évben a cigányságról összesen.
Szilágyi Katalin, Kiss Diána Magdolna - Fotók: Nagy Gergő
Justine - de Sade márki regénye alapján színpadra alkalmazta Szabó-Székely Ármin (a Trafó és a Füge Produkció bemutatója)
Sade márki perverzen szókimondó, erkölcstelenségtani példázatából készülhetne tabudöntögetően sokkoló színházi előadás - Kálmán Eszter rendező ehelyett a komolytalanságig szatirikus, sokszorosan idézőjeles, polgárpukkasztó diákcsínnyé formálta a márki sötét fantáziaszüleményét. Egy fájdalmasan szórakoztató, okosan bugyuta, szintipop-operában megírt, csípős humorú diákcsínnyé.
Gergely Katalin, Gera Marina - Fotó: Jekken Péter - peterpress.com
Mundruczó Kornél - Wéber Kata: Demencia (a Proton, a Trafó és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál előadása)
Nagyjából tíz perc után hullik szét darabjaira Mundruczó Kornél új, magyar színészekkel készített bemutatója a Trafóban. Addig megismerünk egy demencia-klinikát, ahol a leépülő-félben lévő agyú betegeket zenével próbálják gyógyítani, és amit felvásárol és bezáratna egy gátlástalan vállalkozó (Nagy Ervin), hogy internetes chat-szex szolgáltatóvá alakítsa át az ingatlant. Úgy tűnik, mintha Mundruczó az emberi kiszolgáltatottságról és a (magyar) egészségügyi intézményrendszerről szeretne elmondani valamit - de ez nem valósul meg.
Monori Lili - Fotó: Ágh Márton
Mundruczó Kornél - TR Warszawa: Denevér (a TR Warszawa színház előadása a Trafóban)
Mundruczó Kornél a Nehéz istennek lenni után újra azt a kérdést feszegeti, milyen is istent játszani - ezúttal egészen más szemszögből. A Strauss-féle, címadó operetthez csak erőltetetten és nagyon vékony szálon kapcsolódó előadás helyszíne egy eutanázia-klinika, ahol a halálos beteg pácienseknek a személyzet segít az öngyilkosságban. Legalábbis amíg be nem tiltják a "kezelést" az országban: ahogy mondják, koraszülöttek megmentésénél és újraélesztésnél minden orvos örömmel tetszeleg istenként, a pokoli és enyhíthetetlen szenvedést látva mégis ódzkodnak tőle.
Mundruczó és a társulat felvetései húsba vágóak: meddig lehet indokolt a segítség az öngyilkosságban, és mikortól védhetetlen? Mi a különbség öngyilkosság, pénzért vásárolt gyilkosság és eutanázia között? Jobb-e saját akaratunkból véget vetni a szenvedésnek, mint a természetre (vagy Istenre) bízni magunkat?
Fotók: Kuba Dąbrowski
Macbeth/Anatómia (A Maladype előadása a Trafóban)
Mintha két előadás sűrűsödne egybe Balázs Zoltán Macbeth-rendezésében a Trafóban. Az első egy roppant impozáns, sokszorosan asszociatív, elvont térben zajlana, óriási patkánycsontváz mellett, égbe tartó húrokkal körülvett dobogón, a sötét semmibe vezető, vészterhes kapuval, rockalapú csontzenével. Ebben meztelen, félmeztelen vagy harisnyaruhával alig eltakart testek mozognak a félhomályban, mozdulataik ritmusa és pályája önmagában is a történet szereplője. Egy ilyen előadásban Macbeth történetének cselekményen túli dimenziói tárulnának fel; erre utal a Shakespeare-ét megtoldó cím is. A saját felemelkedése és az asszonyának való megfelelés miatt saját vendégét, a királyt megölő Macbeth és a tőrt a kezébe adó Lady közti viszony, a lelkiismeret vívódásai kellene, hogy a központban legyenek: nem a cselekmény maga, hanem az emberi reflexiók azokra.
Orosz Ákos, Petrik Andrea - Fotók: MTI / Kallos Bea
X&Y - battement de coeur (a Frenák Pál Társulat előadása a Trafóban)
Egy testvérpárról, két szeretőről, Ádámról és Éváról vagy egy védtelenül megszülető és együtt felnövő és szocializálódó emberpárról szól az X&Y című táncelőadás. Sőt: minderről egyszerre. Mert Frenák Pál új koreográfiája nem egy történetet mond el, hanem olyan archetipikus létállapotokat, hangulatokat, érzés-magokat mutat meg, amelyekből mindezek táplálkozhatnak. S bár a néző aktuális érzékenysége alapján választhat magának egy adott nézőpontot, az X&Y mégis sajátos univerzalitásától, a szűk egy óra alatt felépülő és jól működő belső összefüggésrendszertől jó.
Marie-Julie Debeaulieu - Fotó: Frenák Pál Társulat
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Jövedelmező állás (a TÁP Színház előadása a Trafóban)
Alig is létezik annál jobb kombináció a színházban, mint amikor bár egy komoly társadalmi problémával való szembenézés van műsoron, a forma miatt mégis könnyesre neveti magát a néző. Mint a TÁP Színház erősen aktualizált, rekeszizomlázat okozó Osztrovszkij-átiratában a korrupció mély társadalmi beágyazottságáról, a tisztességesség életképtelenségéről és arról, hogy mindez hová vezet.
Gera Marina és Gergely Katalin - Fotók: TÁP Színház / Vermes Katalin
Sebők Bori – Kárpáti Péter: Az álom féltestvére (a Titkos Társulat, a Tünet Együttes, a Trafó és a FÜGE bemutatója)
Történni úgyszólván nem történik semmi. A cselekmény egyetlen ötletre épül: Zsolt valamilyen furcsa, talán pszichoszomatikus halálos betegségben szenved, ami miatt nyaktól lefelé teljesen lebénult. Aztán egy ponton kiderül, hogy ez afféle vándorvírus, ami úgy vált gazdát, ahogyan fogócskában cserélődik a fogó: Angéla a hátára veszi Zsoltot, aki ettől feláll és elsétál, Angéla pedig lebénul. Majd az előadás végén ezt is elviccelik, amikor már másodpercenként terjed a kór emberről emberre. Ennyi, aztán függöny.
Fotó: MTI / Kallos Bea
Kárpáti Péter és „titkos társulata” sokadik alkalommal ügyködik azon, hogy valamit megváltoztasson abból a fogalomkörből, amit ma Magyarországon színháznak hívunk. Amióta Kárpáti nem csak íróként, hanem rendezőként is jelen van a színházakban, improvizációk segítségével létrejövő előadásai a színházi és a nem-színházi valóság különleges elegyítéséről ismerhetőek fel: a rendező igyekszik minél inkább elmosni a határokat néző és játszó között, az esetlegességük miatt megismételhetetlenné tenni az egyes előadásokat, és folyamatosan megkérdőjelezi a színház alapvető szabályait, egészen odáig merészkedve, hogy szükség van-e egyáltalán bármi olyan fix színházi hozzávalóra (megírt szövegre például), ami leosztaná az olyan szerepeket és feladatokat, mint hogy ez a cselekmény, ez már nem az; ő néző, ő pedig nem az; eddig kell eljutni a szövegben, és csak akkor van vége; és így tovább.
Stork Natasa, Nagy Zsolt, Tóth Ildikó – Fotó: Drucker Dávid
Az álom féltestvére a Trafóban láthatóan illeszkedni próbál ebbe a sorba, mégis: ez az előadás már önismétlésnek is soványka. A nem szobaszínházi, majdnem klasszikus nézőtér-színpad felállásban létrejött, alighanem improvizációkkal teli, a színészek saját életére is reflektáló, a fordulatok legtöbbjét maximális életszerűségre cserélő előadás, amelyben a színészek a maguk nevén játszanak, saját hobbijaikat űzik, a nézőknek háttal lévő monitoron hosszasan nézik és kommentálják a Youtube-videókat, jóval kevesebbet mond el a színházról, mint Kárpáti korábbi előadásai. Az a kevés pedig, ami mégis felmerül a témában, a korábbiakban is felmerült már.
Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla – Fotó: Drucker Dávid
Az álom féltestévére ráadásul megáll a legelső kérdésfeltevésnél: lehet másmilyen a színház? Muszáj bármit is betartani abból, amit a nézők korábban megtanultak? Lehet, és nem muszáj. De a lényeg, a következő kérdés már nincs feltéve, már nincs megválaszolva. Sem az, hogy miért jó, fontos vagy érdekes ez – sem pedig az, hogy mi legyen helyette. Pedig ezeknél a kérdéseknél kezdődne, ha elkészült volna, az előadás izgalmas része.
174/B - Az igazság szolgái (A PanoDráma bemutatója a Trafóban)
Ki a bűnös: aki provokál, vagy aki felül a provokációnak? Indokolt-e az erőszak, ha egy vélt vagy valós veszély elhárítását célozza? Ha egy csoport korábban megtámadott egy másik csoportot, akkor utóbbi csoport máskor és máshol jogosan érzi szükségét az önvédelemnek az előbbivel szemben? Már-már görög drámába illő kérdésfelvetések ezek, pedig a legkonkrétabb valóság szülte őket: 2009-ben, nem sokkal a tatárszentgyörgyi cigánygyilkosságok után a Magyar Gárda kivonult Sajóbábonyba, ahol romák egy csoportja szétverte az egyik gárdistacsalád autóját. Az ellenük indított tárgyaláson az ügyész arra a törvényre hivatkozott, amelyet elvileg a romák védelmében hoztak: hogy ha a bűnt egy adott etnikai csoporthoz való tartozás miatt követik el valaki ellen, azt súlyosabban kell büntetni. A vád szerint a romák követtek el rasszista bűntettet a magyarok ellen (hogy a roma akkor nem magyar-e, az is érdekes kérdés).
Szamosi Zsófia, Ördög Tamás, Urbanotvits Krisztna - Fotók: MTI / Kallos Bea