Justine – de Sade márki regénye alapján színpadra alkalmazta Szabó-Székely Ármin (a Trafó és a Füge Produkció bemutatója)
Sade márki perverzen szókimondó, erkölcstelenségtani példázatából készülhetne tabudöntögetően sokkoló színházi előadás – Kálmán Eszter rendező ehelyett a komolytalanságig szatirikus, sokszorosan idézőjeles, polgárpukkasztó diákcsínnyé formálta a márki sötét fantáziaszüleményét. Egy fájdalmasan szórakoztató, okosan bugyuta, szintipop-operában megírt, csípős humorú diákcsínnyé.
Gergely Katalin, Gera Marina – Fotó: Jekken Péter - peterpress.com
Két árva lányt az egyház nevel fel a maga mocskos módján, majd mikor felnőnek, az utcára küldi őket. A két nővér útja itt elválik: egyikük kurvának szegődik, a másik szent életet kíván élni. Mindkettő nagyjából ugyanazon mehet keresztül, de aki a bűnt választotta, jól jön ki az egészből, és gazdag, befolyásos asszony lesz – míg az erényes lány tönkremegy a megaláztatásokban. Egy bűnös világban csak a bűnösök érvényesülhetnek: a történet tanulsága egyszerre cinikus hitvallás és kifordított társadalomkritika. És ez az a kettősség, amely Kálmán Eszter víziójának alapjául szolgál.
Gera Marina – Fotó: Jekken Péter - peterpress.com
Az egész előadást a folyamatos ellenpontozás működteti és tölti fel feszültséggel; az, hogy miközben a lehető legdurvább témák kerülnek terítékre, az előadás módja a lehető legkevésbé komoly. Az operaként végigénekelt darab dallamát a nyolcvanas évek legnagyobb popslágereinek prüntyögő szinti-átiratai adják, s a rájuk írt, egyszerű rímképletű dalok megfogalmazása is sokkal inkább vicces, mint maró, de nem ritkák a paródiákat idéző szótagszaporítások, sem pedig a helyzeteket vagy jellemeket kifigurázó eszközök használata sem. Sajátos módja ez a fogalmazásnak, de remekül működik – mert a komolytalanság nem csak könnyedséget, de öniróniát, a magasztos tanulságközlési vágy kigúnyolását, egyúttal mindezek mögött mégiscsak valamiféle zord tartalmat fed el.
Arnaud Blondel, Andrássy Máté, Gergely Katalin, Gera Marina – Fotó: Jekken Péter - peterpress.com
De mindez közel sem működne ilyen jól, ha nem volna a ritmus ennyire pörgős és feszes, a látványvilág pedig ilyen káprázatosan pazar. Kálmán Eszter legfeljebb az előadás felét bízza a szavakra, velük minimum egyenrangú a vizuális és muzikális összkép. A rendező a Trafó színpadát fátyolszerű függönyökkel tagolja többszintűre és a korlátozott láthatóság miatt kissé misztikusra; a fehér függönyök pedig a folyamatos vetítés vásznaiként szolgálnak – ám a mozgókép kiadja minden ötletét a rövid előadás fele környékén, innentől fájóan lankad a vizuális izgalom. Juhász Dóra jelmezei remekül illeszkednek az előadás világába, amennyiben egyszerre groteszkek és meseiek, kurvásak és úrinősek. A vetítéshez hasonlóképp veszít izgalmasságából az idő múltával Kákonyi Árpád és Friedenthal Zoltán zenéje is; az ember egy idő után kiismeri a bár következetesen, de némely esetben túl sokszor ismételt átiratok logikáját.
Andrássy Máté, Gergely Katalin – Fotó: Jekken Péter - peterpress.com
Nem úgy az előadás legkiemelkedőbbet nyújtó színészének alakításáét: Andrássy Máté nem csak lenyűgöző hangról és énektudásról tesz tanúbizonyságot, de különféle – elvből, természetből vagy épp egy csudaszép dalban dicsőített homoszexualitásból – nőgyűlölő karaktereit is az elsőtől az utolsóig teljesen másképpen formálja meg. Gergely Katalin a címszerepben erővel keveri a naivitást, és annyiszor áll fel a földről, ahányszor csak tud – szépen megrajzolt íve végén megkapó a megtörés. Gera Marina magabiztosan hozza ugyanazt a szerepet, amit a sokadik rendező lát meg benne: királynői fölénye, sokjelentésű mosolyai persze most is hatásosak – de milyen érdekes lenne egy Justine-szerű szereppel megtalálni a remek színésznőt.
Arnaud Blondel, Andrássy Máté, Gergely Katalin - További fotók >>>
Energikus, élet- és ötletteli, egyéni látásmódról árulkodó előadás Kálmán Eszter Justine-je: akkor is felüdülés egy-egy ilyen, ha nem is nevezhető hibátlannak az élmény.
Kereső
Olvasóim
