Egyfelvonás

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én (Kőszegi Várszínház)

A nyári színházaknak az az egyik legnagyobb csábereje, hogy együtt játszhatnak bennük az ország különböző színházaiba szerződött, remek színészek: Gazsó György komédiázhat Kovács Zsolttal, Hámori Gabriella grófnője beleszerethet a fiúálruhás Trokán Nórába, és mindehhez asszisztálhat Szilágyi Csenge társalkodónője. Mindez már a Kőszegi Várszínház színlapján is igen ígéretesen hangzott, és Znamenák István Vízkereszt-rendezését valóban a kiváló színészgárda teszi emlékezetessé.

Némedi Árpád, Hámori Gabriella, Pál András - Fotók: Pócza Zoltán

A Hamlet és a szállóigék

Meggyőződésem, hogy a huszonegyedik században már nem lehet előadni Arany János gyönyörű, túlbecsülhetetlen irodalmi értékű Hamlet-fordítását, de a tőle másfélszáz sort kölcsönvevő Mészöly Dezsőét sem. Mégpedig a szállóigék miatt nem.

Polgár Csaba az Örkény Színház előadásában - Fotók: Gordon Eszter

Shakespeare: Hamlet (Örkény István Színház)

Több rendező kedvelt és kényelmes módszere, hogy ha a mai magyar közéletről, aktuális problémákról lenne valami mondandójuk, akkor elővesznek egy jól bevált, a témára úgy-ahogy ráhúzható klasszikus drámát, és úgy gondolják, a kisebb-nagyobb áthallások majd megértetik mindenkivel, mit is akartak közölni az előadással. Hát Bagossy László nem ilyen: az ő Hamletjének első képében az ország vezetője egy focistadion kiemelt helyén ül, körbevéve magát sleppjével, akikkel a meccs közben igyekszik rendezni az ország ügyeit.

"Mosolyoghat a gazember is - ha másutt nem, hát nálunk" - Fotók: Gordon Eszter

Macbeth/Anatómia (A Maladype előadása a Trafóban)

Mintha két előadás sűrűsödne egybe Balázs Zoltán Macbeth-rendezésében a Trafóban. Az első egy roppant impozáns, sokszorosan asszociatív, elvont térben zajlana, óriási patkánycsontváz mellett, égbe tartó húrokkal körülvett dobogón, a sötét semmibe vezető, vészterhes kapuval, rockalapú csontzenével. Ebben meztelen, félmeztelen vagy harisnyaruhával alig eltakart testek mozognak a félhomályban, mozdulataik ritmusa és pályája önmagában is a történet szereplője. Egy ilyen előadásban Macbeth történetének cselekményen túli dimenziói tárulnának fel; erre utal a Shakespeare-ét megtoldó cím is. A saját felemelkedése és az asszonyának való megfelelés miatt saját vendégét, a királyt megölő Macbeth és a tőrt a kezébe adó Lady közti viszony, a lelkiismeret vívódásai kellene, hogy a központban legyenek: nem a cselekmény maga, hanem az emberi reflexiók azokra.

Orosz Ákos, Petrik Andrea - Fotók: MTI / Kallos Bea

Shakespeare: Szeget szeggel (a moszkvai Vahtangov Színház előadása a gyulai Shakespeare-fesztiválon)

Érthetetlen, hogy Magyarországon miért nem játsszák szinte soha Shakespeare megannyi súlyos és mindig aktuális kérdést feszegető, fontos drámáját, a Szeget szeggel-t. A darabban Bécs nyámnyila hercege úgy dönt, távozik a városból, és átruházza a hatalmat Angelóra, bízva abban, hogy őbenne megvan a hercegből hiányzó erélyesség a fertőbe süllyedt város megtisztításához. Ám Angelo olyannyira ragaszkodik a törvény betűjéhez, hogy egy házasságra készülő szerelmespárt is halálra ítél, amiért azok bűnbe estek már azelőtt, hogy megesküdtek volna. A herceg pedig pont arra szeretné kényszeríteni a "vőlegény" épp apácának állni készülő, hozzá esdekelni érkező húgát, amiért másokat elítélt. (A három éves előadás hazájában, Oroszországban, a vérlázítóan homofób, végtelenül bigott és mérhetetlenül ostoba, szexualitásról szóló törvények - amelyek tiltanak mindent, ami kívül esik a "vaginális behatoláson" - elfogadása után most alighanem aktuálisabb, mint valaha.)

Szergej Jepisev - Fotók: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház

Shakespeare: III. Richárd (Komáromi Jókai Színház)

Összesen nincs három perc csend a színpadon a Komáromi Jókai Színház III. Richárd-előadásának két és fél órája alatt: nemcsak a színészek hadarják olyan sebességgel a szövegüket, mintha nem erejükkel, hanem gyorsaságukkal akarnák letaglózni egymást, de a jelenetek is másodpercnyi elmélázás nélkül csúsznak egymásba. Több színész sikertelenül küzd az akusztika kihívásaival (nagyjából minden tízedik mondat egyszerűen nem hallható már az ötödik sorból sem), ráadásul a játszók pusztán mondataikat értelmezve, nem pedig a benső történések, motivációk, érzelmek szavakon túli megjelenítésére koncentrálva mondják fel szövegüket, azt is a lehető legegyszerűbb eszköztárat használva: a haragot kiabálás, a kétségbeesést ordítás, a fájdalmat sikoltás, a még nagyobb fájdalmat térdre rogyás és sikítás jelzi. Mindezek miatt az előadásban nyomai sem fedezhetőek fel a dráma és az egyes jelenetek, viszonyok, egyének közti és egyénen belüli konfliktusok elemzésének - és ilyenformán természetesen a nagy egészről alkotott rendezői véleménynek sem.

Ha más nem is, legalább az kiderülhetne, hogy hol kapcsolódik a III. Richárd a mai valósághoz, a mai politikusképhez, vagy bármihez - a kötelező olvasmányok színházi interpretálásának célszerűségén kívül.

Középen Rancsó Dezső és Mokos Attila - Fotók: Komáromi Jókai Színház

Shakespeare: Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház)

Ötletekkel teli Hamletet rendezett Miskolcon Kiss Csaba: a rendkívül erősen meghúzott szöveg szinte minden jelenetében van valami, ami eltér a játszási hagyománytól (ha ugyan a világirodalom talán legösszetettebb drámája esetében létezik ilyesmi). Például amikor Hamlet azt mondja Poloniusnak, hogy amit olvas, az "szó, szó, szó", éppen a saját, Opheliának írt, de korábban Poloniushoz került leveleit fogja a kezében; Gertrudis pedig nem a cselszövések áldozata lesz, hanem férjében csalódva szándékosan issza meg a mérgezett bort.

Rusznák András, Varjú Olga, Simon Zoltán - Fotók: Bócsi Krisztián

William Shakespeare és a Mohácsi testvérek: A velencei kalmár (Nemzeti Színház)

A velencei kalmárt a huszonegyedik században nem lehet úgy megrendezni, hogy a rendező ne kezdjen valamit a darab zsidóábrázolásával - hiszen ez a több száz évvel a holokauszt előtt született "víg tragédia" egyebek mellett mégis csak arról szól, hogy egy csomó keresztény a saját erkölcsi fölényéből erőt merítve porig alázza és kisemmizi a gonosz uzsorás zsidót, Shylockot. Ha valaki, hát a társadalmi kérdésekhez mindig is rendkívül szimpatikus érzékenységgel közelítő Mohácsi testvérek - a rendező János és a dramaturg István - pontosan tudják ezt, és úgy írták át, formálták előadásukhoz a drámát, hogy az a fajgyűlöletet, rasszizmust, antiszemitizmust és mindenféle irracionális gyűlölködést mutassa be minél több oldalról és minél kíméletlenebbül.

Hevér Gábor - Fotók: Znamenák István