Egyfelvonás

Bródy Sándor: A tanítónő (Miskolci Nemzeti Színház)

Számomra a magyar irodalom legellentmondásosabb drámája Bródy Sándor A tanítónője. Mert egyrészt nincs még egy olyan klasszikus darab, ami ennyire pontosan és máig minden ízében aktuálisan bemutatja, milyen gátlástalanul használják a hatalom birtokosai pozíciójukat saját érdekeikben, és eközben micsoda képmutatással prédikálnak a közjóról. Hogy mennyire természetes - nem csak a darab keletkezése idején, a múlt század elején, de mindmáig -, hogy a kicsapongó férfit soha nem büntetik, de a célpontjául választott nőt akár akkor is kurvának kiáltják ki, ha még csak az ostromnak sem engedett; vagy hogy mennyire kiszolgáltatott egy alacsony beosztású nő egy csupa férfiből álló hatalmi csoporttal szemben.

De 2013 végén, Miskolcon az egyenesen mellbevágó, amikor a "szemforgató, hamis papok" a tűzbe dobják "a zsidó Zola" egy fiókban talált könyvét - noha a bemutató a városban november közepén megesett, náci könyvégetés előtt volt.

Lovas Rozi, Szőcs Artur - Fotók: Éder Vera

2013. június 6. és 15. között rendezték meg a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozót. A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt, a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció. A szakmai, a színész- és a közönségzsűri döntései alapján a díjakat a június 15-én, este nyolckor kezdődő gálán adják át.

Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk c. előadásában - Fotó: Garamvári Gábor

A POSZT versenyprogramjában játszotta utoljára A vágy villamosát a Miskolci Nemzeti Színház. A darab főszerepében kiemelkedő alakítást nyújtó, a jövő évadtól Miskolcon már társulati tagként játszó Györgyi Anna könnyen megválik egy-egy szereptől, csak azt sajnálja, hogy az előadás miatt maradt le kisebbik lánya óvodai ballagásáról.

Györgyi Anna A vágy villamosában - Fotó: Bócsi Krisztián

Marius von Mayenburg: A hideg gyermek (Miskolci Nemzeti Színház)

A hideg gyermek nemcsak születési dátumát tekintve kortárs szerzője, Marius von Mayenburg szakít a görög drámáktól Shakespeare-en át napjainkig oly jól bevált drámaszerkezettel: nála nincsenek konkrét, körülhatárolt helyszínek, itt nem elkülöníthető, mi történik meg valóban a színpadon és mi csak valakinek az agyában, a szereplők sokszor nem eljátsszák, csak elmesélik a cselekményt - és bármelyik szabály bármikor felrúgható. Szőcs Artur rendező pedig olyan színpadi világot teremt, amely tökéletesen alkalmazkodik Mayenburgéhoz: hasonló módszerekkel absztrahál, képi gondolkodása felerősíti a szerző helyzeteinek hatását, pont olyan játékos és pont olyan fekete a humora, mint A hideg gyermeké.

Pál András, Rusznák András, Bohoczki Sára, Simon Zoltán, Fritz Attila, Máhr Ági, Péva Ibolya - Fotók: Bócsi Krisztián

Shakespeare: Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház)

Ötletekkel teli Hamletet rendezett Miskolcon Kiss Csaba: a rendkívül erősen meghúzott szöveg szinte minden jelenetében van valami, ami eltér a játszási hagyománytól (ha ugyan a világirodalom talán legösszetettebb drámája esetében létezik ilyesmi). Például amikor Hamlet azt mondja Poloniusnak, hogy amit olvas, az "szó, szó, szó", éppen a saját, Opheliának írt, de korábban Poloniushoz került leveleit fogja a kezében; Gertrudis pedig nem a cselszövések áldozata lesz, hanem férjében csalódva szándékosan issza meg a mérgezett bort.

Rusznák András, Varjú Olga, Simon Zoltán - Fotók: Bócsi Krisztián

Tennessee Williams: A vágy villamosa (Miskolci Nemzeti Színház)

A legkevésbé sem nehéz Tennessee Williams legismertebb drámáját giccses, szépelgő puszedliként színpadra állítani: az alapanyag adott hozzá. Kiss Csaba miskolci rendezésében ugyanez a szöveg mégis csehovi súlyú, mellbevágóan erőteljes előadássá válik, amely kíméletlen őszinteséggel beszél a múlttal való leszámolás, a tiszta lappal újraindulás esélytelenségéről.

Kokics Péter, Kocsis Pál, Lovas Rozi, Györgyi Anna - Fotók: Bócsi Krisztián

Kander - Ebb - Fosse: Chicago (Miskolci Nemzeti Színház)

Kevés olyan okosan felépített fogyasztói társadalomkritikát látni színpadon, mint amilyen a méltán világhírű Broadway-musical, a Chicago, amely jó érzékkel kerüli el a hasonló szatírák legnagyobb buktatóját, a demagóg szájbarágást. Miközben elmesél egy bombasztikus sztorit pár chicagói gyilkos nőről, akik kétes hírnevük révén próbálják az egekbe tornázni sikerüket a showbizniszben, csak úgy mellesleg, a sorok közül szól ki a nézőnek, hogy hát akkor ennyit az erkölcsökről meg a korábban értékeknek nevezett dolgokról, mert ezeknek már nem jutott hely az új világban, ahol egy gyilkosság senkit nem érdekel, ha jól el tudják adni a médiában, és ahol egy felmentő ítélet mit sem számít, ha a sajtó nincs jelen éppen a tárgyalóteremben. A darab trükkje, hogy látszólag semmit nem kritizál mindebből, sőt, lelkesen ünnepli a jóérzés halálát, a néző meg gondolkodjon el maga, hogy akar-e a szereplőkkel együtt ujjongani - micsodán is?

Fotók: Bócsi Krisztián

Háy János: A Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház)

Háy János korai "istendrámája", A Gézagyerek, miközben egy autista fiú kitörési kísérletéről szóló, konkrét történetként is abszolút működőképes, sőt mellbevágóan erős, addig egy másik, metaforikus-filozofikus síkon is nagyon pontosan fel van építve. "Az isten mint szemléleti pozíció a fontos. Egy olyan pont a világban, ami rajtad kívül van, ahonnét ráláthatsz önmagadra. Tulajdonképpen, amikor istennel szállsz vitába, akkor ezzel a pozícióval birkózol. Rálátsz önmagadra, látod, hogy ilyen vagy, és mégsem változtatsz rajta, holott csak te tudsz cselekedni, csak te tudsz változtatni. A reflektív látás képessége miatt adott az esély a változtatásra, mégis legtöbbször képtelenek vagyunk eljutni a cselekvésig" - nyilatkozta egyszer a szerző. Érdekes kulcsként szolgálhat ez a "második réteg" megértéséhez a drámában, ami egy fiúról szól, aki egész nap csak ül a kőfejtőben a szalag fölött, és nézi a köveket. A kezében van a kapcsoló, amivel baleset esetén megállíthatja a műszert, de soha nem kell megnyomnia a piros gombot - akkor viszont miért is fontos az ő munkája?

Cservenák Vilmos és Rusznák András - Fotók: Bócsi Krisztián

Molière: Dandin György (Miskolci Nemzeti Színház)

Különös feszültség járja át a Dandin György miskolci előadását: egy kacagtató komédia regiszterében játsszák, és jó másfél felvonáson keresztül valóban az is - aztán egyre inkább egy ártatlan ember egyre fájóbb megaláztatásának krónikájává alakul át a történet. Miközben a hangvétel mit sem változik.

Fotók: Bócsi Krisztián

Giuseppe Verdi: Nabucco (Miskolci Nemzeti Színház)

Annak, hogy magyarul énekeljenek egy operát az eredeti nyelv helyett, annak ellenére, hogy ez - mivel így a szöveg legalább háromnegyedrészt érthetetlen - ellehetetleníti a történet követését, egyetlen* pozitív hozadéka lehet: a feliratolvasástól ódzkodó közönség becsábítása. Ám erre sokkal hatékonyabb módszer, ha az adott rendező nem tartja ódon, nemes penésszel borított formának az operát, hanem bebizonyítja a nézőnek, hogy ez a műfaj semmivel nem ad kevesebb lehetőséget izgalomra (sőt), mint a prózai színház.

Fotók: Bócsi Krisztián