Egyfelvonás

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 1. nap

Hogy minden gyerek minden évben legalább egyszer eljusson igazi, élőszereplős színházba - ez az ASSITEJ nevű, gyermek- és ifjúsági színházakat tömörítő nemzetközi szervezet célja. Ennél szebb és indokoltabb célkitűzés kevés létezik - jó, mondjuk, a színházi világban -, ilyenformán a szervezet Magyar Központja által, kétévenként Kaposváron megrendezett nagy szemle is egyike a legfontosabb színházi programoknak. Ha nem rögtön a legfontosabb.

RS9 Színház: Tündérszép Ilona és Árgyélus

Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

A három világvallásról és az azok közötti ellenségeskedés haszontalanságáról még soha nem írtak találóbb parabolát, mint amit Lessing 1779-es drámája tett igazán széles körben ismertté. Eszerint létezett egy gyűrű, amelynek viselőjét isten és ember is szerette, és amelyet minden apa a legkedvesebb fiának adott tovább. Egyszer azonban egy férfi nem tudott dönteni három fia között, így készíttetett még két, az eredetitől tökéletesen megkülönböztethetetlen másolatot, és mindhárom fiúnak adott egy-egy gyűrűt. Ők persze ki akarták deríteni, hogy melyik az egy és igaz, de mivel ez lehetetlen volt, a felkért bíró azt tanácsolta nekik: inkább dolgozzanak mindhárman azon, hogy méltók legyenek isten és ember szeretetére, mintsem, hogy egymással háborúzzanak.

Spindler Béla, Mészáros Sára - Fotók: Memlaur Imre

2013. június 6. és 15. között rendezték meg a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozót. A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt, a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció. A szakmai, a színész- és a közönségzsűri döntései alapján a díjakat a június 15-én, este nyolckor kezdődő gálán adják át.

Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk c. előadásában - Fotó: Garamvári Gábor

Kortárs Felolvasó-színházi Fesztivál, Kaposvár

Mint amikor a sötétben nézed a tévét, de sehogy sem tudod kizárni a látóteredből az odalent világító számlapot a dvd-lejátszón, ami kérlelhetetlen földhözragadtságával hirdeti szakadatlan, hogy pontosan hány perc és hány másodperc van még hátra a filmből. Ilyen tapasztalat az is, ahogyan egy felolvasó-színházi előadás közben nem tudod nem észrevenni, hogy a színész kezében tartott szövegkönyv lapjaiból hány van már hátrahajtva, írással lefelé, és hány vár még (f)elolvasásra: nem lehet még vége jó ideig, ha a felénél van nyitva a könyv, de mindjárt megoldódik minden bonyodalom, ha a bánatos színészsóhaj éppen csak nem fújja már el azt a pár megmaradt, vékonyka lapot.

Hát ettől még nem lesz se nagyon jó, se nagyon érdekes a felolvasószínház, sóhajt ezúttal a bánatos olvasó, és valóban: nem ettől lesz nagyon jó és nagyon érdekes a felolvasószínház. Hanem mindenféle mástól.

Dido: Reiter Zoltán és Petrik Szilárd - Fotók: Memlaur Imre

Martin McDonagh: Vaknyugat (a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Thália produkciója)

Szinte egyszerre mutatták be Kaposváron és Budapesten Martin McDonagh Vaknyugat című drámáját. A két előadás nem csak azért eltérő, mert Kaposváron - a szerzői instrukcióval összhangban - egy generációval idősebb testvérpáré a főszerep, hanem az előadások végkicsengése miatt is. Bérczes László Vaknyugatán a távolban ott van egy kis fénypászma, ami felé el lehet indulni - nála a két, szinte embertelenül gyűlölködő testvér ebben az erkölcseit, értékeit és életigenlését vesztett faluban végül megtalálja magában a szeretethez már egészen hasonlító érzéseket, még mielőtt végleg késő lenne.