Egyfelvonás

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2. nap

A csecsemőszínház olyan, mint egy vérszerződés a jobb élettel: ha valakit már akkor bemutatnak a színháznak, amikor még csak hónapokban szokás mérni az életkorát, azt alighanem végig fogja kísérni életében a művészet, azzal együtt pedig rengeteg minden, ami segít az élet dolgainak megértésében, elfogadásában és megélésében. Magától értetődik - legalábbis 2014-ben már mindenképpen -, hogy a legkisebbeknek szóló előadások is képviseltessék magukat a kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén.

Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros: Pimpáré és Vakvarjúcska

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 1. nap

Hogy minden gyerek minden évben legalább egyszer eljusson igazi, élőszereplős színházba - ez az ASSITEJ nevű, gyermek- és ifjúsági színházakat tömörítő nemzetközi szervezet célja. Ennél szebb és indokoltabb célkitűzés kevés létezik - jó, mondjuk, a színházi világban -, ilyenformán a szervezet Magyar Központja által, kétévenként Kaposváron megrendezett nagy szemle is egyike a legfontosabb színházi programoknak. Ha nem rögtön a legfontosabb.

RS9 Színház: Tündérszép Ilona és Árgyélus

Burok (Nylon Group) és Jam (HUPS! Crew)

A magyar színház jelenleg legprogresszívebb, legizgalmasabban fejlődő területe a gyerekszínház, és minden, ami azzal kapcsolatos: csecsemőszínháztól a kamaszszínházon át a színházi nevelésig és a bábszínházig. Utóbbi többek között éppen azért is érdekes annyira, mert - nagyrészt a Budapest Bábszínháznak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábos szakképzésének köszönhetően - egyre többen demonstrálják, hogy a báb valójában egyáltalán nem (csak) gyerekműfaj: nem is annak indult valaha, és ma sem csak arra használható. Mindezt - noha ez itt nem a reklám helye - nem lehet jobban leírni, mint a Budapest Bábszínház új szlogenjével: a báb nem korosztály, hanem műfaj.

Burok - Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Apró hősök (A Káva színházi nevelési előadása)

Jó-e annak, aki biztosan felismeri a jogtalanul hatalmaskodót, az önmagát felkenő zsarnokot, vagy jobban jár, aki békésen éli a maga kis életét, és eszébe sem jut lázadni a rossz vezető ellen? Jó-e annak a tudásnak a birtokában lenni, hogy minden önkényúr megdönthető, vagy egyszerűbb néhány kompromisszum árán tűrni és boldogulni? Egészen biztos, hogy a beletörődés mindig kényelmesebb, és az is, hogy nem kizárólag a hőssé válás lehet jó életstratégia. De az is bizonyos, hogy a világ sokkal rosszabb hely lenne, ha nem választanák mégis mindig néhányan a macerásabb, de talán felszabadítóbb, nemesebb utat: az ellenszegülést.

Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Milák Melinda - Fotó: Horsch Cecília

Jo Nesbø - Petrikovics Edit - Kárpáti Péter: Doktor Proktor és a Holdkaméleonok (Kolibri Színház)

Ritka az olyan mese, mint a norvég krimibestseller-szerző és meseíró, Jo Nesbø Doktor Proktor-sorozatának harmadik kötetéből készült darab a Kolibri Színházban. Ritkaság, hogy egy gyerekelőadás egyszerre tudjon ilyen pontosan ennyire fontos mondandót megfogalmazni a gyerek és a felnőtt nézők számára is, ráadásul úgy, hogy a két réteg harmonikusan legyen jelen egymás mellett, és egyik korosztály számára se nehezítse meg a megértést egyfelől, vagy bagatellizálja az állításait másfelől.

Bárdi Gergő, Tóth József, Andrusko Marcella - Fotók: Tóth Berta

Tűzoltó leszel s katona! (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház)

A nyíregyházi Tűzoltó leszel s katona! annyira jól és evidensen szól a célközönségéhez, azaz a középiskola vége felé járó kamaszokhoz, hogy az előadás után nem is érteni: miért nem készít ugyanerről a témáról színdarabot minden, az ifjúságot is megszólító színház? Ez a "zenés pályaválasztási tanácstalanság" - ahogy a remek és nagyon pontos alcím meghatározza a műfajt - arról szól, ami kitölti ennek a korosztálynak gyakorlatilag az egész életét: a készülődésről az érettségire. És ennek a készülődésnek csak az egyik része a tanulás; ott vannak még a tanulás különféle alternatívái, mint a randik és baráti találkozók. Na meg a másmilyen értelemben vett készülődés: a szembenézés azzal, hogy most már tényleg muszáj lesz kezdeni valamit az életünkkel.

Fotó: Karádi Zsolt

Gimesi Dóra: A Csomótündér (kecskeméti Ciróka Bábszínház) - 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téri Művelődési Központban

A pontosan meghatározott célközönség mindig jót tesz a színháznak: ha egy előadás nem akar mindenkinek megfelelni, viszont jól látja maga előtt azokat, akikhez szólni kíván, a rendező vagy igazgató nagyobb eséllyel választ olyan darabot, amelynek a témája közel áll ehhez a közönséghez. Részben ezért annyira izgalmasak a csak gyerekeknek és kamaszoknak játszó társulatok: hiszen nincs is jobb, érdekfeszítőbb, örömtelibb annál, ha a színház valóban mondani akar valamit a világról, ami körülveszi az előadásai nézőit.

A kecskeméti Ciróka Bábszínház A csomótündére ezért, de nem csak ezért igazán és minden ízében csodálatos előadás.

Krucsó Júlia Rita, Fülöp József - Fotók: Ciróka Bábszínház

A hosszabbik út (a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadása Nick Hornby regénye alapján) - 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téri Művelődési központban

Hogy Nick Hornby igazán nagy író, az csak azért nem közismert tény, mert túl kevesen olvasták a Hosszú út lefelé című regényét négy emberről, akik ugyanazon az éjszakán, ugyanannak a toronyháznak a tetejéről leugorva akarják megölni magukat, de az abszurd helyzet végül botcsinálta önsegítő körré kovácsolja őket. Ebből a szövegből formált a hazai színházi nevelés egyik zászlóshajója, a Kerekasztal a Szputnyik közreműködésével tizenhét-tizennyolc éves kamaszok számára tantermi színházi játékot. Persze nem Hornby a lényeg, hanem a közös gondolkodás azon, hogy mi is tudja, tudhatná kirángatni az embert a kríziseiből, hogy mi az az életben, amihez fordulni lehet a legreménytelenebb helyzetekben, és hogy mire lehet jó egy közösség ereje, ugyanakkor hogyan lehet fojtogató is egy efféle kötelék.

Farkas Attila, Hajós Zsuzsa, Fábián Gábor, Hay Anna - Fotó: Kaposi László

Gianina Cărbunariu: Kebab (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

Zalaegerszegen egy ideje figyelemreméltó dolgok történnek: a színház folyamatosan törekszik az iskolás korosztály érdemi megszólítására; egy fiatal, kortárs magyar szerző darabját ők mutatták be az országban elsőként, nem törődve a vállalkozás magas rizikófaktorával; és olyan rendezőket hívnak meg, mint Alföldi Róbert.

A Kebab is ezeknek a jó dolgoknak az egyike: a kortárs, román Gianina Cărbunariu neve elsősorban a szinte minden lehetséges díjat elnyert, 20/20 című, a marosvásárhelyi „fekete tavaszról” szóló előadás színlapjáról ismerhető. A most Zalaegerszegen bemutatott szöveg pedig ebben a formájában szintén ősbemutató – ugyanennek a sztorinak a monodráma változatát a temesvári színház mutatta be Mady Baby címen, egy csodálatos és letaglózó buszszínházi előadásban.

Barsi Márton, Mihály Péter, Madák Zsuzsanna – Fotók: Pezzetta Umberto

A Kebab szintén Mady Baby, azaz Mădălina, a jobb élet reményében Írországba emigráló román kamaszlány életét beszéli el. Ennél jobb témát nem is választhatott volna a színház, pláne középiskolásoknak szóló foglalkozásokkal kísérve: valószínűleg egyetlen olyan, tizennyolc év körüli ember sincs ma Magyarországon, akiben ne merülne fel legalább egy gondolatkísérlet erejéig, hogy a suli után külföldön próbáljon szerencsét. Cărbunariu darabja szókimondóan és nagyon őszintén járja körül a kérdést: míg alapvetően a nyugatra képzelt szép új világ legsötétebb árnyoldalait mutatja be – Mady persze hamar prostituált lesz az ígért táncos munka helyett, de az út egyetemista ismerőse számára is csak lefelé vezet –, közben egy fél szóval sem állítja, hogy ne lenne tökéletesen érthető az elvágyódás és elvándorlás. Pompás alapanyag ez arra, hogy a fiatalok – meg a többiek is – elgondolkodjanak azon, ami amúgy is körülveszi őket „itt és most”, ennél pedig szinte nem is lehet többet kívánni egy színházi előadástól.

Így talán nem is annyira fontos, hogy Balog József túlontúl statikus és a vendéglátó pesti Katona József Színház terét kihasználni sehogyan sem tudó rendezésében a darab is kissé közhelyesnek, sablonosnak tűnik. Talán kevésbé zavaró, hogy ugyanannak az egy technoszámnak ugyanaz a húsz másodperce ismétlődik minden két jelenet között, ahogyan az ismétlések (például rosszul megtanult angol félmondatoké) is idegesítően hathatnak az előadás ritmustalanságában, dramaturgiai szedett-vedettségében (a csúcspont után például van még két részben-egészben felesleges jelenet). És hogy a három színész – Madák Zsuzsanna, Barsi Márton és Mihály Péter – mindvégig igen teátrálisan, mesterkélten beszélnek, arckifejezéseik, mozdulataik, gesztusaik pedig roppant távol állnak a hitelességtől.

Barsi Márton, Madák Zsuzsanna, Mihály Péter

Mindezzel együtt is úgy érezni az előadás végén: ha minden színháznak ilyenek – mármint fontosak, jelentősek, elgondolkodtatóak – lennének a rosszabbul sikerült bemutatói is, sokkal jobb világban élnénk.

Pont, pont, vesszőcske (Kolibri Színház)

Miről is mesélhetne egy előadás, amely a színházba talán életükben először látogató kisgyerekeknek szól, ha nem a fantázia teremtő- és láttató erejéről, azaz arról, hogy hogyan teremtődik meg színpadból, színészekből, tárgyakból és elsősorban játékból egy új világ? Erről szól a Kolibri egytől öt éves korig ajánlott, "csecsemőszínházi" előadása, a Pont, pont vesszőcske is: három, fehér ruhás ember játéka révén a nagy agyagkockákból labdák, abból testrészek, fejek és arcok jönnek létre, majd néhány bot segítségével már járni is képes figura. És készen is van az emberke - ahogy a címben idézett mondóka is utal rá.

Tisza Bea, Czupi Dániel, Ruszina Szabolcs - Fotók: Tóth Berta