Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kileszel, ha nagy leszel

0 Komment
0 Reblog

Tűzoltó leszel s katona! (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház)

A nyíregyházi Tűzoltó leszel s katona! annyira jól és evidensen szól a célközönségéhez, azaz a középiskola vége felé járó kamaszokhoz, hogy az előadás után nem is érteni: miért nem készít ugyanerről a témáról színdarabot minden, az ifjúságot is megszólító színház? Ez a "zenés pályaválasztási tanácstalanság" - ahogy a remek és nagyon pontos alcím meghatározza a műfajt - arról szól, ami kitölti ennek a korosztálynak gyakorlatilag az egész életét: a készülődésről az érettségire. És ennek a készülődésnek csak az egyik része a tanulás; ott vannak még a tanulás különféle alternatívái, mint a randik és baráti találkozók. Na meg a másmilyen értelemben vett készülődés: a szembenézés azzal, hogy most már tényleg muszáj lesz kezdeni valamit az életünkkel.

Fotó: Karádi Zsolt

Lassú tűzön ég a kisközösség

0 Komment
0 Reblog

Vasárnap 16:48 - Ödön von Horváth A végítélet napja című művét átdogozta Faragó Zsuzsa (Bárka Színház)

A Bárka tegnapra vagy holnapra, Magyarország nyugat-keleti csücskébe, körülbelül Alsó-Istenhátamöge vasúti állomására helyezte át a századelőn élt osztrák-magyar szerző drámáját, ezzel a döntéssel máris sokat elmondva arról, mi a fontos számukra ebből a darabból: az a nagyon ismerős közeg, ahol mindenki a szegénység és a jómód között éldegél, közelebb az előbbihez - de munkája legalább szinte mindenkinek van -, és ahol a kilátástalanság, a kiüresedettség, az értelmetlen napi rutin és az újra meg újra továbbörökített kitörésre való képtelenség már rég elfeledtette az emberekkel, hogy mi is az az életben, amiért talán érdemes élni; hogy mi az az emberben, ami tényleg emberi. Ez az, amivel a kisközösség saját "végítélete" miatt mindenkinek szembe kell néznie: a mindenki által szeretett állomásfőnök, Huda és az őt csak heccből megcsókoló lány vonatbalesetet okoznak, ám a falu eldönti, hogy Huda ártatlan - így marad a belső igazságszolgáltatás, amellyel kinek-kinek meg kell küzdenie, rádöbbenve ezáltal nem egy olyan dologra, ami addig rejtve volt saját maga számára is.

Szilágyi Csenge és Gazsó György - Fotók: MTI

Fullajtár Andrea és Bodnár Erika – Fotó: Katona József Színház / Dömölky Dániel

„Nem tudom, szerencsés vagyok-e, hogy itt vagyok ebben a mentőautóban” – mondja a nő, aki sebesülése révén megmenekült 850 túsz közül, s akinek férje és gyereke még mindig a csecsen terroristák által elfoglalt moszkvai színházban van, életveszélyben. Iszonyú erős (iszonyú és erős) a Kamra Nordost című előadásának valós, 2002-es terrorcselekményre épülő alapszituációja: a színpadon is folytatódó nézőtéren a terrortámadás három túlélője ül, és mesél. A később megsérülő asszony – az orosz kispolgár, aki hónapokig spórolt a jegyekre a Nord-Oszt című musicalre – arról, hogy milyen, amikor nem magáért, hanem a szeretteiért aggódik az ember. Az özvegy orvosnő hajdani férje csecsenföldi, idegőrlő háborús traumájáról és a mentésről, a kormány abszurd konfliktuskezelő-készségéről. Az oroszok miatt fiatalon özvegyen maradt, muszlim terroristanő pedig a tömeggyilkos motivációját próbálja érthetővé tenni. Három, egymást kiegészítő monodráma; egyes szám első személyű, visszaemlékező monológok – a görög drámákhoz hasonlóan tragikus, megrázó és ugyanúgy mindig, mindenütt jelen lévő problémákat boncoló szöveget a három remek színésznő, Fullajtár Andrea, Bodnár Erika és Pálmai Anna töltik meg élettel. Fullajtár orvos-szerepe olyan lehetőség a színésznőnek, amilyenhez utoljára a Médeiában jutott – és amellyel újra bebizonyosodik, hogy egyike ő a legnagyobb színésznőknek.

Részlet az eredeti Nord-Oszt című musicalből

A színészek nem, csak a rendező Forgács Péter ijedt meg a minimalista forgatókönyvtől: nem bízott sem a jó szövegben, sem a tehetséges színészekben, és folyamatos és átgondolatlan fényjátékkal, izgés-mozgással, orrfújással, ivással, cigizéssel és ki tudja, még milyen pótcselekvésekkel próbálta meg az élet látszatát ráerőltetni erre a magában is élettől duzzadó előadásra.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés