A hosszabbik út (a Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadása Nick Hornby regénye alapján) – 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téri Művelődési központban
Hogy Nick Hornby igazán nagy író, az csak azért nem közismert tény, mert túl kevesen olvasták a Hosszú út lefelé című regényét négy emberről, akik ugyanazon az éjszakán, ugyanannak a toronyháznak a tetejéről leugorva akarják megölni magukat, de az abszurd helyzet végül botcsinálta önsegítő körré kovácsolja őket. Ebből a szövegből formált a hazai színházi nevelés egyik zászlóshajója, a Kerekasztal a Szputnyik közreműködésével tizenhét-tizennyolc éves kamaszok számára tantermi színházi játékot. Persze nem Hornby a lényeg, hanem a közös gondolkodás azon, hogy mi is tudja, tudhatná kirángatni az embert a kríziseiből, hogy mi az az életben, amihez fordulni lehet a legreménytelenebb helyzetekben, és hogy mire lehet jó egy közösség ereje, ugyanakkor hogyan lehet fojtogató is egy efféle kötelék.
Farkas Attila, Hajós Zsuzsa, Fábián Gábor, Hay Anna – Fotó: Kaposi László
A közös gondolkodás pedig a Kerekasztalnál sosem csak üres kifejezés: az előadást itt valóban a résztvevő diákok formálják – miközben az előadás is formálja őket. A színészek a játék során többször is megállnak – dramaturgiailag mindig nagyon jól átgondolt helyeken –, és együtt töprengenek a „nézők” csoportjaival azon, milyen gondolatok születhetnek meg az események hatására egy-egy szereplő fejében, vagy egyáltalán mi történhet ezután, aztán pedig a hallottakat felhasználva, azok alapján játszanak tovább. Még az előadás vége sincs fixen megírva: a végkifejlet minden alkalommal az lesz, ami az adott közönség szerint a korábbiakból következik.
Hajós Zsuzsa, Hay Anna, Fábián Gábor – Fotó: Rostás Bianka
Túl azon, hogy ez az, ami valójában integráns résztvevőjévé teszi a nézőket – szemben sok gyerekelőadás valódi tétet nem hordozó, alibi-nézőbevonzásaival –, ez azonnali gondolkodásra, a látottak átgondolására, a helyzetek, a felvetett problémák jóval mélyebb megértésére készteti a diákokat. Így nem tehető fel az a kérdés, hogy célba ér-e az üzenet, mert egyrészt nincs üzenet, hiszen mondanivalóvá, tanulsággá csakis az válik, amit maguk a kamaszok fogalmaznak meg. Másrészt ez viszont ott helyben meg is születik a fejükben, még lehetőség sincs arra, hogy valaki bokros teendői miatt egyszerűen csak továbblépjen előadás után a színházban tapasztaltakon. Ráadásul ezzel a módszerrel a felvetett morális-életstratégiai-társadalmi kérdések jóval több szempontból vizsgálhatóak, mint amit egy „hagyományos” színdarab elbírna, mivel a beszélgetés közben minden véleményre van idő.
Farkas Attila, Fábián Gábor, Hay Anna – Fotó: Rostás Bianka
S noha mindezt a Kerekasztal szereti inkább foglalkozásnak, játéknak nevezni, nem is kérdés, hogy valódi színházról van szó. Gigor Attila szövegíró-rendező egészen remekül formálta drámává a regényt: ugyanez a színdarab tökéletesen megállna egy „klasszikus” színházi helyzetben is. A szöveg ideális mértékben keveri a súlyt a humorral, ezzel remekül porciózva a valójában nagyon is kemény témát (az egyik szereplő például azért ölné meg magát, mert huszonöt éves gyereke születése óta csak vegetál, az ő élete pedig ennyi idő óta csakis az ő gondozását jelenti; a másikat pedofília miatt csukták le és hagyta el mindenki). Nem csak a szöveg nyelvezete és stílusa kiváló és életszerű, de az is megkapó, amilyen megértéssel, természetességgel, ítélkezés és prédikálás nélkül beszél az öngyilkosságról.
Hajós Zsuzsa, Fábián Gábor, Hay Anna – Fotó: Rostás Bianka
A rendező és a négy játszó mindössze pár szék mozgatásával teremt gördülékeny, jó ritmusú, egy percre sem leülő, lenyűgöző előadást. Fábián Gábor flegma, kiábrándult és szókimondó tévése azért emlékezetes, mert játéka minden pillanatban őszinteséget sugároz, miközben Fábián idővel a felszínen láthatónál jóval összetettebb személyiséget tud megmutatni, akkor is megmaradva alapvetően nem igazán szerethető figurának, amikor pedig rokonszenvet kelt, ez pedig sajátos fanyarságot kölcsönöz az alakításnak.
Farkas Attila, Hajós Zsuzsa, Fábián Gábor, Hay Anna – Fotó: Kaposi László
Hay Anna lázadó, punk kamasza folyamatosan szélsőségek között mozog, mit sem csökkenő intenzitással vonzva a nézői figyelmet; hisztérikussága épp olyan magával ragadó és elemi erejű, mint sebezhetőségének és sebzettségének feltárulkozásai. Hajós Zsuzsa koncentrált megformálásában ez a társadalomból kivetett asszony esendő, de sosem szánalmas, rokonszenves, de magának való; Farkas Attila rockzenésze pontosan felépített alakítás, de ez a figura a többieknél valamivel kevésbé tűnik összetett jellemnek.
Fábián Gábor, Hay Anna, Farkas Attila – Fotó: Rostás Bianka
A fontos, jól kifejtett, összetett és a megcélzott korosztály számára kiemelten érdekes téma, a pontosan átgondolt és remekül kivitelezett módszer és a színházi értelemben is kifogástalan forma találkozása ez. Nevezzék bár iskolai foglalkozásnak vagy színházi nevelési alkalomnak, A hosszabbik út a legtartalmasabb és legélvezetesebb színházi előadások egyike.
Kereső
Olvasóim
