Egyfelvonás

Gogol: A revizor (a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadása)

Szerző: Mikes Éva

Érdekes házasság a Vígé és a Szputnyiké. A Katonában indult és a saját maga alapította miniszínházban a Szputnyik társulattal kísérletező, határokat feszegető, remekelő Bodó Viktor ezúttal a Vígszínház nagyszínpadára, hatalmas nézőtere elé adaptálhatta vízióit, kísérletező kedvét, filmes látásmódját. Megszokott módszereit alkalmazza: vesz egy alapanyagot, ezúttal Gogol A revizorját, azt újraíratja, improvizáltat művészeivel, meghökkenti nézőit, és beveti a humor számtalan eszközét a mívestől a blődliig.

Hegedűs D. Géza - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

A Vígszínház is némileg új szerepben van, vállaltan. Ugyan a kemény mondanivalók, a formabontó rendezések, az érzékeny témák Eszenyi Enikő igazgatása alatt mindig jelen voltak, most egészen nyilvánvalóan kell azt is eldöntenie (ezt a döntést láthatóan már meghozta), vállal-e valamit Alföldi Nemzeti Színházának szándékaiból, legyenek azok bátran kritizálók, nyíltan politizálók vagy polgárpukkasztóak. A budapesti közönség nyilvánvalóan észleli, hogy ezt a vonalat a Katona és a Vígszínház folytatja, pótlandó az űrt.

Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

A revizornál jobb alapanyag keresve sem található. Vidéki kisváros polgármestere fülébe jut, hogy revizor érkezik a fővárosból. Nosza, beindul a gépezet: a stiklik, csalások, korrupciók és egyéb, szokásos disznóságok eltüntetése. Persze mást néznek revizornak, egy ártatlan, csóró látogatót. Megkezdődik hát fenekének nyalása, kegyeinek keresése, megvesztegetése, lekenyerezése. Mire minden a fejére áll, megjelenik a valódi revizor.

Koblicska Lőte, Járó Zsuzsa, Rainer Micsinyei Nóra - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Gogol eredeti szövegéből nem sok maradt (Morcsányi Géza fordítása alapján a színészek improvizációnak felhasználásával a szövegkönyvet Bodó Viktor és Kovács Krisztina írta). Van viszont egyértelmű magyar valóság a trafiktól a nemzeti disznótenyésztésig, a stadionoktól a választásokig, a barackfa daltól a kórházakig, a jobban teljesíttől az egykulcsos adóig, az egytankönyves oktatástól a bal- és jobboldalig. Nem kell kódokat fejteni, hogy értsük az utalásokat. A közönség megkönnyebbülve engedi ki a gőzt és végre nem dühöng vagy sír azon, ami ebben az országban folyik, hanem nevet rajta. Ehhez be van vetve a teljes bodói fegyvertár: a fergeteges tempó, a gyors váltások, a filmes snittek, a direkt kikacsintások a hangsúlyos helyeken, a helyzetkomikumok, szódásszifonnal brillírozás, gatyába dugott rádió. Csak a habos torta hiányzik.

Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

De mire kényelmesen belesüppedünk a boldog kacagásba, jön a fricska a közönségnek: hohó, azért ne dőljetek hátra, ti mindehhez asszisztáltok, részesei vagytok, megtapsoljátok, megszavazzátok. Mindez Hegedűs D. Géza nagyívű monológjában hangzik el. A puszta könnyed szórakozásba és lazára vett kormánykritikába itt csempész társadalombírálatot is a rendező. Szereti is megpiszkálni a közönséget, a kemény szavak üvegszilánkokként döfik át a humor álruháját, a néző kissé feszengve és megdermedve hagyja abba a kacagást. Emiatt a monológ miatt van helye az előadásnak a Vígszínház nagyszínpadán.

Lengyel Tamás - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

A matéria, ami megszületett, noha pergő és szellemes, kissé hatásvadász és felületes is, de a színházi műhelymunka határozottan csiszol rajta. A csaló, korrupt polgármester szerepében Hegedűs D. Géza hozza szokott formáján, erős jelenlétén, keménységén túl a humort és öniróniát is. Ezt jó látni. Ivan Hlesztakov, a revizornak nézett turista az előadás másik pillére. Lengyel Tamás gazdag palettával fest: a lepukkant, üres zsebű, odatévedt, semmit nem értő turistából emelkedik a megvesztegetéseket már nemcsak elfogadó, hanem azt kikövetelő álpotentáttá. Karikírozva, színesen, mulatságosan, bővérűen játszik, mint a társulat egésze. A Szputnyikból Rainer-Micsinyei Nóra, Koblicska Lőte és Szabó Zoltán, a Vígből Járó Zsuzsa, Hevér Gábor, Kerekes József, Józan László, Molnár Áron, Lajos András, Géczi zoltán, Gonda Kata, Karácsonyi Zoltán, Fábián Szabolcs és Mózes András szerepük méretétől függetlenül adnak bele mindent, alkotnak teljes stílusegységet, teremtenek egyéni karaktereket egy-egy villanásban akár, és hoznak összefüggő masszát, mint egy ókori dráma görög kórusa. Felhőtlenül bolondoznak, mókáznak, mozognak eszeveszetten és merevednek állóképekbe, néha szinte a mozgásszínház illúzióját keltve. Jól egészíti ki mindezt az iratmegsemmisítővel dúsított uszodadíszlet, Balázs Juli remek munkája.

Lengyel Tamás, Molnár Áron, Hegedűs D. Géza - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Ha nem is nagyon mély, de szellemes, gőzkieresztő előadás született a Vígszínház deszkáin. Jó szórakozást kínál - már ha el tudunk tekinteni attól, hogy ez az egész hóka-móka mindennapjaink tragikus valósága.