Egyfelvonás

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 1. nap

Hogy minden gyerek minden évben legalább egyszer eljusson igazi, élőszereplős színházba - ez az ASSITEJ nevű, gyermek- és ifjúsági színházakat tömörítő nemzetközi szervezet célja. Ennél szebb és indokoltabb célkitűzés kevés létezik - jó, mondjuk, a színházi világban -, ilyenformán a szervezet Magyar Központja által, kétévenként Kaposváron megrendezett nagy szemle is egyike a legfontosabb színházi programoknak. Ha nem rögtön a legfontosabb.

RS9 Színház: Tündérszép Ilona és Árgyélus

Shakespeare: Hamlet (Örkény István Színház)

Több rendező kedvelt és kényelmes módszere, hogy ha a mai magyar közéletről, aktuális problémákról lenne valami mondandójuk, akkor elővesznek egy jól bevált, a témára úgy-ahogy ráhúzható klasszikus drámát, és úgy gondolják, a kisebb-nagyobb áthallások majd megértetik mindenkivel, mit is akartak közölni az előadással. Hát Bagossy László nem ilyen: az ő Hamletjének első képében az ország vezetője egy focistadion kiemelt helyén ül, körbevéve magát sleppjével, akikkel a meccs közben igyekszik rendezni az ország ügyeit.

"Mosolyoghat a gazember is - ha másutt nem, hát nálunk" - Fotók: Gordon Eszter

Mohácsi István - Mohácsi János: A képzelt beteg (Örkény Színház)

A Molière-művet elsősorban címként, másodsorban ihletet és kiinduló pontot adó forrásként használó három és negyed órás Mohácsi-előadás, A képzelt beteg az Örkény Színházban jó három óráig nem szól semmiről. Vagyis persze szól mindenféléről -, főképp szerelmi könnyedségekről és néha nehézségekről, meg a betegség helyett inkább a darabkezdetkor megjelent és hamari visszatértét bejelentő Haláltól rettegő Argan úrról -, csak mondani nem akar semmit. Vagy legalábbis semmi komolyat, tartalmasat, mélyet, jelentőset. Semmi olyasmit, ami miatt az ember - vagy az emberek kis, de el nem hanyagolható része - színházba szeret járni.

Gálffi László, Szandtner Anna - Fotók: Gordon Eszter

Heinrich Mann - Gáspár Ildikó: A Kék Angyal avagy Egy zsarnok vége (Örkény Színház)

Gáspár Ildikó átiratában, az Örkény Színházban bemutatott, Heinrich Mann-regényből készült drámában nem Ronda tanár úrnak csúfolják Gonda tanár urat, mint Kosztolányi regényfordításában, hanem Posványnak Osványt. Remek és lényegi lelemény ez Gáspár Ildikótól: a weimari köztársasággal egyszerre elbukó-elkorcsosuló, kisszerű, bosszúszomjas akarnok zsarnok-tanár nem egyszerűen "rondaságot", hanem egy mindent átható posványt képvisel. Mert a dráma, amelyben a pimasz diákjait szenvedélyesen tönkretenni akaró professzor végül beleszeret a fiúk bárénekes barátnőjébe, Lolába, és amelyben az erkölcscsősz maga is lecsúszott, kétes egzisztenciává aljasul bosszúdühe kiéléséért, akkor lehet igazán érdekes, ha a történet nem csak egy zsarnok bukását, hanem A zsarnok, a mindenkori, általános zsarnok bukását mutatja meg.

Szandtner Anna, Gálffi László - Fotók: Dömölky Dániel

Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert (Örkény István Színház)

Csehov Cseresznyéskertjét (amelynek oroszul valóban Meggyeskert a címe, de az első magyar fordítás óta szinte mindenki cseresznyésként utal rá) olyan szomorújátékként szokták színre vinni, amelyben az emberek rég letűnt értékekhez ragaszkodnak, és nem képesek beletörődni, sőt észrevenni sem, hogy valójában nem azt az életet élik, amiről álmodnak, és így képtelenek az adott, őket valóban körülvevő körülmények között boldognak lenni. Bár adósságokkal vannak tele, szórják a pénzt, a lepusztult kertet pedig nem hajlandóak kivágni, pedig ez lehetne a záloga a haladásnak.

A Meggyeskert az Örkény Színházban, Zsótér Sándor rendezésében ehhez képest a leginkább életigenlő, legpozitívabb hangulatú Csehov-előadás, amit valaha láttam, a szereplők jellemeinek újszerű értelmezésével, a konfliktusrendszer teljes átrajzolásával. Sőt: itt nem is egymással vannak konfliktusai a szereplőknek, hanem "csak" az élettel.

Kerekes Éva, Nagy Zsolt - Fotók: Éder Vera

2013. június 6. és 15. között rendezték meg a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozót. A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt, a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció. A szakmai, a színész- és a közönségzsűri döntései alapján a díjakat a június 15-én, este nyolckor kezdődő gálán adják át.

Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk c. előadásában - Fotó: Garamvári Gábor

Örkény István: Tóték (Örkény Színház)

"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr?
És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné?"

Az Örkény Színház legújabb Örkény-előadása, a Tóték nem csak azért tűnt már jó előre ígéretesnek, mert tavaly lefújták a premiert arra hivatkozva, hogy nem lett volna elég jó: sajnos nincs még egy olyan kőszínház, amely vállalni merne egy ilyen őszinte, a rendező és a színház renoméjának is hasznos, de elsősorban a nézőt szolgáló döntést. De azért is, mert Mácsai Pál ma talán a legelhivatottabb Örkény-rendező az országban, aki nem is olyan régen egy elképesztően jó előadással fedezte fel újra a Macskajátékot - akkor is a kiváló dramaturg, Gáspár Ildikónak a rendezéshez mérhetően fontos segítségével.

Csuja Imre, Epres Attila, Pogány Judit, Takács Nóra Diána - Fotó: Gordon Eszter

Sławomir Mrożek: Tangó (Örkény Színház)

Túlontúl egyértelmű, explicit, szájbarágós Sławomir Mrożek Tangója: hosszú, összetett parabolának tűnik, pedig mindaz, amit olyan nagyon mondani akar, pár mondatban összefoglalható - az a pár mondat meg üvölt az előadásból, még akkor is, ha az olyan jól átgondolt, mint Bagossy László rendezése. A hippi-avantgárd szabadelvűek harcot nyertek a szabálykövetés, a tradíciók istenítése ellen, a következő generációt viszont már a túlzott szabadság zavarja. Úgyhogy a művészházaspár fia diktatúrát teremtene, ahhoz úgysem kell - mondja Mrożek - túl sok ész; na meg törvényerőre emelné a múltba révedést, s kopott barokkra cseréli a neoavantgárdot. Nagyon ismerős gondolat ez a túlzó konzervativizmusról, a hamis és káros nosztalgiáról - mégis, ha ennyire egyértelmű minden, ha ennyire egyszerűek az abszurddal álcázni próbált tanulságok, az végül rossz szájízt hagy maga után.

Für Anikó, Mácsai Pál, Csuja Imre, Pogány Judit - Fotók: Gordon Eszter

Liliomfi - Szigligeti Ede műve alapján írták a Mohácsi testvérek (Örkény Színház)

Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg saját, az eredetit új szereplőkkel, új konfliktusokkal, új sorsokkal megtoldó, na meg amúgy mindenestül áthangszerelő Liliomfija, a maga színházi jelmezekre utaló, egyen-kezeslábasra festett jelmezeivel, színpadi környezetre utaló, félkész díszletével leginkább a színházról magáról szól. Nem csak, mert színészek a dráma főszereplői, és nem csak, mert Mohácsiéknál a Liliomfi vezette kis társulat fennmaradása a szereplők folyamatos színjátékának tétje - de azért is, mert az Örkény előadása egy modell. Modellje annak, hogy mit is vár el a mai kultúrpolitika és közhangulat: mélyen hazafias, operettes, klasszikus, petőfisándoros előadásokat.

Máthé Zsolt, Polgár Csaba és Szandtner Anna - Fotók: MTI / Földi Imre