Liliomfi – Szigligeti Ede műve alapján írták a Mohácsi testvérek (Örkény Színház)
Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg saját, az eredetit új szereplőkkel, új konfliktusokkal, új sorsokkal megtoldó, na meg amúgy mindenestül áthangszerelő Liliomfija, a maga színházi jelmezekre utaló, egyen-kezeslábasra festett jelmezeivel, színpadi környezetre utaló, félkész díszletével leginkább a színházról magáról szól. Nem csak, mert színészek a dráma főszereplői, és nem csak, mert Mohácsiéknál a Liliomfi vezette kis társulat fennmaradása a szereplők folyamatos színjátékának tétje – de azért is, mert az Örkény előadása egy modell. Modellje annak, hogy mit is vár el a mai kultúrpolitika és közhangulat: mélyen hazafias, operettes, klasszikus, petőfisándoros előadásokat.
Máthé Zsolt, Polgár Csaba és Szandtner Anna – Fotók: MTI / Földi Imre
Mohácsi talán arra hívja fel a figyelmet a régiesch és nem túl korrekt szövegű népdalt éneklő mulatozóival, Rákóczi-zászlót a kocsmafalra kitűző Liliomfijával, operett-paródiába hajló jeleneteivel, hogy nem ártana belegondolni: érvényes-e ma mindaz, aminek sokak szerint újra uralnia kéne a színpadokat; hogy a száz-százötven éve igaznak tűnő válaszok a társadalmi kérdésekre vajon ma is megállják-e a helyüket. Talán, mondom, mert ez a Liliomfi a legkevésbé sem valamiféle demonstráció: amit sugall, azt tényleg csak sugallja, és semmiképp sem sulykolja – sőt, ennél még több és súlyosabb, az Egyszer élünk…-höz vagy a tavalyi, kecskeméti Buborékokhoz felérő problémafelvetése is bőven elfért volna az előadásban.
Gálffi László, Vajda Milán, Takács Nóra Diána, Epres Attila, Polgár Csaba, Szandtner Anna, Törőcsik Franciska, Csuja Imre, Baksa Imre, Máthé Zsolt, Némedi Árpád
Nem mintha így ne adna alkalmat remek társulati összjátékra, kiváló alakításokra és háromórányi tömény szórakozásra. Ez a Liliomfi tele van elsőosztályú verbális („olyan ártatlan, mint aki ma szült bárányt”), formai („légy szíves ne a falon át közlekedj”, mondja a nevelőnő a jelzésszerű díszleten átsétáló lánynak) és alaposan kidolgozott szituációs poénokkal, jól eltalált – bár sajnos sok Mohácsi-előadáshoz képest kevésbé jelentőségteljes – zenével, és a mindettől csak még hatásosabb drámai, lírai jelenetekkel. Szandtner Anna figurájának a történetbe írása a legjobb, amit a Liliomfi kaphatott: a címszereplő ex-barátnőjének sorsa az egész történetet más megvilágításba helyezi, a színésznő csodás, súlyos és olykor megindító játéka pedig átalakítja a színmű tétjeit.
Vajda Milán, Baksa Imre és Takács Nóra Diána
Komédiának is és Liliomfi-előadásnak is egészen elsőrangú az Örkény Színház előadása. Ami a fajsúlyt illeti: Mohácsi nem egy előadásával, úgy tűnik, már túl magasra srófolta az elvárásainkat.
Kereső
Olvasóim
