Egyfelvonás

Burok (Nylon Group) és Jam (HUPS! Crew)

A magyar színház jelenleg legprogresszívebb, legizgalmasabban fejlődő területe a gyerekszínház, és minden, ami azzal kapcsolatos: csecsemőszínháztól a kamaszszínházon át a színházi nevelésig és a bábszínházig. Utóbbi többek között éppen azért is érdekes annyira, mert – nagyrészt a Budapest Bábszínháznak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábos szakképzésének köszönhetően – egyre többen demonstrálják, hogy a báb valójában egyáltalán nem (csak) gyerekműfaj: nem is annak indult valaha, és ma sem csak arra használható. Mindezt – noha ez itt nem a reklám helye – nem lehet jobban leírni, mint a Budapest Bábszínház új szlogenjével: a báb nem korosztály, hanem műfaj.

Burok – Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezt nyilván nem véletlenül két olyan formáció mutatta meg a nemrégiben megrendezett BÁBU Fesztiválon, amely a Színművön tavaly végzett bábszínész osztály tagjaiból alakult. Hogy finoman fogalmazva is szerencsés volt az osztály összetétele, az már korábban is kiderült – a vizsgaelőadásokból és a tagok szerepléseiből és rendezéseiből különböző színházakban –, és a már most díjnyertes, világutazó truppokba sűrített kreativitás csak tovább erősíti ezt a vélekedést.

Jam (Szolár Tibor, Czupi Dániel, Spiegl Anna, Hoffer Károly, Fehér Dániel)

A Nylon Group Eke Angéla egy egyetemi vizsgájából nőtte ki magát az osztálytárs Márkus Sándorral közös, Néder Panni rendezte, határfeszegető előadássá. A Burok két elkülönülő részből álló, eklektikus és az eklektikát fókuszba állító formai kísérletezés, a színházról szóló kérdésfeltevések játékos és ötletes minimaratonja. Egy nő eszmélésétől, nőiségére ráébredésétől, metaforikus vagy akár szó szerint értett születésétől jutunk el a párválasztáson át az esküvőig és az ott felmerülő kételyekig. Eke Angéla először a báb, a bábozás formáira kérdez rá: egészen egyedi atmoszférájú mozgásszínházi kezdőperformanszában egy levegővel telifújt nejlonburokban, és abból, mint a habokból Vénusz, kikelve, „bábozik” az anyaggal, az őt körülvevő térrel: a minimállátványba gyúrva életet, animálva, ami a keze ügyébe kerül. Nem ez a bábozás definíciója?

Burok (Eke Angéla) – Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az árnyjátékként, ironikus jelzések sorával a háta mögött megelevenedő férfieszmény, Márkus Sándor megjelenése aztán átrendezi a helyzetet, és a nézőket egyesével, név szerint átszólítják a szomszéd terembe, egy esküvőhöz terített, borral, pálinkával, ültető kártyával és viccesen giccses üdvözlőajándékkal ellátott asztalhoz. Ahol egybecsúszik a történetmondás, a cselekményszínház és az interaktivitás mint színházi formanyelv határainak keresése. Amíg Eke és Márkus eljátsszák mindazt, ami kínos, ami vicces, ami szép és ami érdekes lehet egy esküvőben – ciki örömanyától kezdve giccses fotómontázson át imádni valóan banális összejövési történetig –, addig a nézők bevonása az ünnepi beszédmondásba, evés-ivásba, pincérkedésbe arra kérdez rá, el lehet-e hitetni a jegyvásárló, láthatatlan negyedik falat kereső nézővel, hogy a színházban lehet más is, nem csak néző? Lehet-e, vagy milyen szintig lehet násznéppé (vagy bármivé) formálni rendezői akarattal a közönséget? Hogyan reagál a néző arra, ha ki akarják rángatni megszokott pozíciójából, és egyáltalán ki lehet-e rángatni belőle?

Burok (Eke Angéla, Márkus Sándor) – Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Lehet, hogy nincsenek egyértelmű válaszok, és lehet, hogy egyes válaszok nemlegesek, mégis nagyon élvezetes részének lenni a kísérletnek, és mégis nagyon szimpatikus, hogy az alkotókat érdekli, mennyi távolodást enged meg az ismert és kényelmesen bejárható területektől a színház. Ez az, ami miatt az is kevésbé zavaró, hogy a történetmesélős-esküvős részben kevés a nem formai értelemben vett izgalom, az érdekfeszítő gondolat, az újszerű vélemény a házasságról, együtt élésről, monogámiáról, és hogy végül hiányzik valamiféle lezárása is az estének. Vagy valami vadulás – ha már ott a szórólapon a „csak 18 éven felülieknek” figyelmeztetés.

Burok (Márkus Sándor, Eke Angéla) – Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az osztály más tagjaiból – Spiegl Annából, Czupi Dánielből, Hoffer Károlyból, Szolár Tiborból, Fehér Dánielből – alakult HUPS! Crew (Hungarian Puppeteer Students) Jam című bemutatkozó előadásában egyetemi vizsgafeladatokat fűznek össze a színészek egy lenyűgözően lendületes, végig élőzenével kísért előadássá, vagy ahogy ők nevezik, szavak nélküli bábkoncertté. Igazi kreativitás-seregszemle a Jam, egy bemutató a báb mint műfaj túlbecsülhetetlen sokszínűségéről: egy pillanat alatt lesz két egyszerű faszékből szívszorító szerelmi sztori, ha az egyiket darabjaira kapják szét, és emberkét formálnak belőle, a másik viszont megmarad passzívnak, mint egy fadarab. A gyurmából játékos ember válik, aminek jellemet és érzéseket is gyúr a csoport, vagy ott van Hoffer Károly kivetítőn mutatott, lélegzetelállító, élőben létrejövő homokanimációja, amihez semmi nem kell, csak egy marék por meg egy fürge ujj.

Jam (Spiegl Anna, Szolár Tibor, Czupi Dániel, Hoffer Károly, Fehér Dániel)

És tényleg pár másodperc alatt gyorsul nulláról százra a leleményesség: a papírra vetített árny-bábjátéknál kvázi a papír lesz a színpad, és ez a „színpad” tulajdonképpen maga is bábbá válik, amikor a karmolás megtépi a lapot, a gyilkosság meg összegyűri. Vagy ahogy Spiegl Anna beviszi a tagadhatatlan, de a gyerekek számára is szalonképes – mert máshogyan is érthető – erotikát a műsorba: aprócska hegymászó ujjbábjai a női test lankáit és domborulatait másszák meg, lábköztől mellcsúcsig.

Jam (Spiegl Anna)

Nincs szó felnőttbábozásról, ahogy nincs szó gyerekelőadásról sem: korra való tekintet nélkül élvezetes a műsor, mert a mese egyrészt mese, másrészt formai bravúrok sorozata – előbbit a gyerekek mellett a felnőttek is szeretik, utóbbit meg a felnőttek mellett a gyerekek is élvezik. Több a Jam a bábos technikák tárházbejárásánál, mert a formában lélek van: a sok szerethető figura és ellenállhatatlan ötlet, a szinte tapintható lelkesedés, a zene egységet adó kerete miatt olyan ízvilág keveredik ki a néző szájában, amit ritkán érezni, és ami az előételtől a desszertig mindent magába foglal.

Ráadásul mindkét előadás egészen könnyen utaztatható és fesztivál-kompatibilis, és nem csak témáik, a közérthetőség és a szakmai bravúrosság közös halmazát megtaláló nyelvezet miatt. Hanem azért is, mert a kreativitás, a leleményesség a világ minden táján keresett cikkek a színházban.