Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Három az igaz isten

0 Komment
0 Reblog

Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

A három világvallásról és az azok közötti ellenségeskedés haszontalanságáról még soha nem írtak találóbb parabolát, mint amit Lessing 1779-es drámája tett igazán széles körben ismertté. Eszerint létezett egy gyűrű, amelynek viselőjét isten és ember is szerette, és amelyet minden apa a legkedvesebb fiának adott tovább. Egyszer azonban egy férfi nem tudott dönteni három fia között, így készíttetett még két, az eredetitől tökéletesen megkülönböztethetetlen másolatot, és mindhárom fiúnak adott egy-egy gyűrűt. Ők persze ki akarták deríteni, hogy melyik az egy és igaz, de mivel ez lehetetlen volt, a felkért bíró azt tanácsolta nekik: inkább dolgozzanak mindhárman azon, hogy méltók legyenek isten és ember szeretetére, mintsem, hogy egymással háborúzzanak.

Spindler Béla, Mészáros Sára - Fotók: Memlaur Imre

A tejszínnek is jelentése van a kávéban

0 Komment
0 Reblog

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől (Rózsavölgyi Szalon)

Olyan Für Anikó játékát nézni a Rózsavölgyi Szalon A pasi a szomszéd sír mellől című előadásában, mint egy nyári délutánon napozni a tengerparton: az ember csak ül, egyre jobban érzi magát, és megnyugszik, hogy minden rendben van a világgal. A színésznő olyan lenyűgöző profizmussal játszik ebben a könnyed, de nem súlytalan romantikus kétszereplősben, hogy csak erről külön elemzést lehetne írni.

Für Anikó - Fotók: Éder Vera

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés