Egyfelvonás

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől (Rózsavölgyi Szalon)

Olyan Für Anikó játékát nézni a Rózsavölgyi Szalon A pasi a szomszéd sír mellől című előadásában, mint egy nyári délutánon napozni a tengerparton: az ember csak ül, egyre jobban érzi magát, és megnyugszik, hogy minden rendben van a világgal. A színésznő olyan lenyűgöző profizmussal játszik ebben a könnyed, de nem súlytalan romantikus kétszereplősben, hogy csak erről külön elemzést lehetne írni.

Für Anikó – Fotók: Éder Vera

Minden egyes mondatához hozzátesz még legalább ugyanannyi jól érthető többlettartalmat az arcjátéka, egy-egy frivol, szégyenlős vagy boldog félmosolya; kifejező minden arcrezdülése. De mikor nem ő beszél, akkor is végig kommentálja az elhangzottakat – még annak is jelentése van, ahogyan tejszínt tesz a kávéjába. Maximális koncentrációval, egy pillanatra sem kilépve szerepéből van jelen a Rózsavölgyi sajátos „színpadán”, a kávézó közepén. Schneider Zoltán pedig Für Anikó abszolút méltó partnere: ő is ezer színnel festi meg figuráját, rendkívül jó arányérzékkel keveri a szeretetreméltó esendőséget a férfias önérzettel.

Schneider Zoltán és Für Anikó

Hozzájuk hasonlóan profi Katarina Mazetti, az eredeti regény írója is – néha kissé már túl profinak is tűnik, ahogyan az egész szöveget az ellentétekre építi fel. A nagy nehezen egymásba szerető, de felhőtlen kapcsolat kialakítására így is képtelen férfi és a nő jelleme annyi mindenben tér el egymástól, amennyit csak el lehet képzelni: az egyik könyvtáros, a másik farmer; az egyik elemző, a másik ösztönös jellem; az egyik kulturális műsort néz a tévében, a másik sportot – és így tovább, gondosan felsorolva az élet minden területét.

Lőkös Ildikó remek stílusérzékkel formálta két, egymásra felelgető vagy egymás mellett elrobogó monológgá a regényt, ügyelve arra is, hogy az írónő technikai erőfitogtatása sehol ne tűnjön túlzásnak, s számos drámai és humoros szituációt teremtve bizonyos mondatok jól átgondolt egymás után szerkesztésével. Valló Péter keze alá tehát igen jó színpadi alapanyag került; nem is a feltűnő rendezői jelenlét, inkább a precíz színészvezetés jellemzi ezt a bemutatóját.

Für Anikó

Ezt az elegánsan előadott, szimpatikusan realista és szókimondóan őszinte romantikus drámát a vége megpróbálja agyoncsapni. Mintha az írónő egyszerűen elfelejtette volna a megannyi, saját maga által felvetett problémát: az utolsó jelenet legalábbis teljességgel semmibe veszi azokat. Hamis választ ad azokra nagyon is valódi kérdésekre, amelyek pedig élvezetessé és érdekessé tették az előadást.