AJÁNLÓ
 
13:49
2014. 06. 20.
"Egy Caliban-kaliberű paliból simán lehet miniszter" - ilyen és ehhez hasonló sorok lesznek...
A bejegyzés folyatódik
 
13:49
2014. 06. 20.
Idén Szalóczi Géza vehette át a Színházi Dramaturgok Céhétől, a POSZT ideje alatt rendezett,...
A bejegyzés folyatódik
 
13:49
2014. 06. 20.
Két kiváló színházi-színházmelletti kezdeményezés is kíséri a POSZT előadó-művészeti...
A bejegyzés folyatódik
 
13:49
2014. 06. 20.
Bár Fehér Balázs Benő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér...
A bejegyzés folyatódik
 
13:49
2014. 06. 20.
Ma újra megtörténik, hogy politikusok letiltják egyes rendezők meghívását a színházba,...
A bejegyzés folyatódik
Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Beaumarchais – Kokan Mladenović – Gyarmati Kata: Opera Ultima (Újvidéki Színház)

A hatalom leszól fentről egy színháznak: nem számít, ha nincs rá pénz vagy képzettség, akkor is zenés előadást kell játszani, különben ugrott a támogatás. Ebből az alapállásból indul ki Kokan Mladenović rendező és Gyarmati Kata dramaturg Opera Ultima című, a POSZT legjobb előadásának díját elnyert bemutatója, de a bemutatása óta eltelt majd’ másfél évben bőven lehetne új – és az eredetihez hasonlóan valós – muníciót találni egy hasonló történethez: elég körbenézni a színházakat fenntartó hatalom intézkedéseiben, formális és informális kéréseiben, utasításaiban a kulturális intézmények felé. Letiltott rendezők, nem megfelelő politikai hovatartozású szerző miatt városból kitiltott darabok, a nézőszámra vonatkozó igények mindenek felett – ugyanolyan hétköznapi dolgokká vált mindez, ahogyan valóban volt olyan vidéki színház, amelynek az Opera Ultima „fantáziavilágához” hasonlóan leszóltak a műsorrendet illető követeléssel.

Fotók: Mikus Csaba

És az Újvidéki Színház előadása részben épp attól olyan élvezetes, hogy nyíltan, őszintén, keményen és szókimondóan beszél erről a kérdésről, na meg a diszharmóniáról a színházat végső soron eltartó fizető nézők igényei és a magas művészi célok között. Ha operát kell játszani, hát operát kell játszani, nincs mese: az igazgató végül kényszerűen behódol. Az előadás első felvonása maga a (szándékosan és komikusan) hihetetlenül rosszul eljátszott A sevillai borbély – azaz egy bravúros stílusparódia, egy remek humorú és kifogástalan ízlésű gegparádé. Amelyben minden percre jut vagy egy találóan ironikus megoldás, vagy egy, a helyzetet kommentáló színészi gesztus, főképp a Figarót eljátszani semmiképp sem akaró, így ahhoz végig frappánsan kívülről közelítő Balázs Árontól, és a Rozinát kislányos-színésznős, azaz végső soron nagyon csinált átéléssel adó Elor Eminától.

Kőrösi István, Elor Emina

A második felvonás már az opera végén, az alkalmatlan körülmények miatt leégett díszletek közt, de nem csak külsőleg koromfeketében játszódik. A Figaro házasságának songokkal feldúsított és zanzásított változatában a társulat kimondja: ha ennyi kell egyrészt a nézőknek, másrészt a fenntartóknak, akkor jobb is hagyni az egészet a fenébe („ha ennyi az életünk, / inkább ne is legyünk” – éneklik). Szokatlanul és vészjóslóan szókimondó vallomás ez, finomkodás és a „nézzünk bizakodva a jövőbe” optimizmusának szikrája nélkül. Torokra fagy a nevetés a göcögő paródia után.

Középen Balázs Áron

Kérdés ugyanakkor, hogy a kiváló és még a bevállalós színházaktól is kiemelkedően őszinte és problémaérzékeny témafelvetést mennyire tudja szolgálni a hosszú előadás egésze. Az első felvonás viccnek nagyon jó, de a közölni kívánt gondolatot csak áttételesen támogatja meg. Eleinte egészen konkrétan beszél hatalom, politika, nézők és a színház kapcsolatáról, aztán a sok a geg uralja a felvonást, ami egy idő után – ha nem is válik önismétlővé, de – sokat veszít meglepő eredetiségéből, miközben magáról a témáról valójában egy idő után már nem gondolkodtat, és kissé unalmassá válik. A második felvonásban igazán csak a leginkább szókimondó, a Figaro házasságában eredetileg nem szereplő kiszólások, kiéneklések élnek, a Gyarmati Kata dramaturgi ollója alatt a magánember életébe belerondító hatalom példázatává váló Beaumarchais-darab pedig mindeközben élesen elkülönül a színházról, és nem a Figaro-történetről szóló száltól.

Az előadás korántsem tökéletes, de a remek színészi alakítások, a hihetetlen ötletesség, a jó humor és a tiszta, világos és mellbevágóan élesen megfogalmazott üzenet ilyen direkt felvállalása mégiscsak lehengerlő hatásúak.

(A szöveg egy része korábban megjelent a Színház folyóirat 2013. augusztusi számában.)

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés