Egyfelvonás

Háy János: A Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház)

Háy János korai „istendrámája”, A Gézagyerek, miközben egy autista fiú kitörési kísérletéről szóló, konkrét történetként is abszolút működőképes, sőt mellbevágóan erős, addig egy másik, metaforikus-filozofikus síkon is nagyon pontosan fel van építve. „Az isten mint szemléleti pozíció a fontos. Egy olyan pont a világban, ami rajtad kívül van, ahonnét ráláthatsz önmagadra. Tulajdonképpen, amikor istennel szállsz vitába, akkor ezzel a pozícióval birkózol. Rálátsz önmagadra, látod, hogy ilyen vagy, és mégsem változtatsz rajta, holott csak te tudsz cselekedni, csak te tudsz változtatni. A reflektív látás képessége miatt adott az esély a változtatásra, mégis legtöbbször képtelenek vagyunk eljutni a cselekvésig” – nyilatkozta egyszer a szerző. Érdekes kulcsként szolgálhat ez a „második réteg” megértéséhez a drámában, ami egy fiúról szól, aki egész nap csak ül a kőfejtőben a szalag fölött, és nézi a köveket. A kezében van a kapcsoló, amivel baleset esetén megállíthatja a műszert, de soha nem kell megnyomnia a piros gombot – akkor viszont miért is fontos az ő munkája?

Cservenák Vilmos és Rusznák András – Fotók: Bócsi Krisztián

A miskolci előadás rendezője, Rusznyák Gábor felismeri és remekül vegyíti a darabban jelen lévő síkokat. A játék tere az utalások szintjén egy réges-régi templombelső (ezt sejtetik az oldalfalak kopott freskói), miközben a díszlet konkrétan is megfelel a helyszíneknek: az ilyen-olyan formájú kocakövek kész bútorok itt, ahol minden tárgy rendkívül ötletesen, stilizálva jelenik meg a futószalagszerű kötél-körpályán elő-előbukkanva. S ahogy Háy korai drámáiban a helyszínek mindig egyszerre valósak és elvontak (a távoli vidékek a falvak világára ugyanúgy utalnak, mint az egyén állapotára, lásd az „isten háta mögött” kifejezést), úgy Rusznyák is mindössze egy Diósgyőr-focimezig merészkedik el a Miskolcon amúgy is nyilván meglévő ismerősség-érzet fokozásában.

Két pohárral: Szegedi Dezső

Ez a pontos elemzés, Háy János szövegének elgondolkodtató és okos értelmezése, s az így szerzett benyomások találó „színháziasítása”, az egyedi, groteszken teátrális formanyelv használata és az ebben a közegben nagyon is magabiztosan mozgó színészek teszik igazán jóvá az előadást. A címszereplő Rusznák András megtalálja azt a játékmódot, amely pontosan ábrázolja az autisztikus viselkedés külső jegyeit is, de úgy, hogy ez nem írja felül az átgondolt, értelmező színészi jelenlétet. Itt-ott néhányan küszködnek a szerző sajátosan roncsolt szövegével, de Szatmári György és Fandl Ferenc kocsmafilozófiai párbeszédei annyi őszinteséggel és beletörődéssel pótolják figuráik elivott agysejtjeit, hogy a végeredményt öröm nézni – ahogy Szegedi Dezső borvirágos bölcse is hihetetlenül autentikus, egymagában saját univerzumot teremteni képes figura.

Rusznák András

Miskolcon „Az évad szerzője” Háy János. Rusznyák Gábor előadása minden lehetséges síkon képes bebizonyítani, hogy a színház vezetőinek döntése a lehető legjobb volt.