Bródy Sándor: A tanítónő (Miskolci Nemzeti Színház)
Számomra a magyar irodalom legellentmondásosabb drámája Bródy Sándor A tanítónője. Mert egyrészt nincs még egy olyan klasszikus darab, ami ennyire pontosan és máig minden ízében aktuálisan bemutatja, milyen gátlástalanul használják a hatalom birtokosai pozíciójukat saját érdekeikben, és eközben micsoda képmutatással prédikálnak a közjóról. Hogy mennyire természetes – nem csak a darab keletkezése idején, a múlt század elején, de mindmáig –, hogy a kicsapongó férfit soha nem büntetik, de a célpontjául választott nőt akár akkor is kurvának kiáltják ki, ha még csak az ostromnak sem engedett; vagy hogy mennyire kiszolgáltatott egy alacsony beosztású nő egy csupa férfiből álló hatalmi csoporttal szemben.
De 2013 végén, Miskolcon az egyenesen mellbevágó, amikor a „szemforgató, hamis papok” a tűzbe dobják „a zsidó Zola” egy fiókban talált könyvét – noha a bemutató a városban november közepén megesett, náci könyvégetés előtt volt.
Lovas Rozi, Szőcs Artur – Fotók: Éder Vera
Másrészt viszont Bródy Sándor mindezt olyannyira didaktikusan fogalmazta meg, hogy a szájbarágástól a mégoly igaz állítások is zavaróan hatnak. Bródy minden fontos dolgot legalább háromszor kihangsúlyoz: egyszer egyértelművé teszi a helyzetekből, egyszer kimondatja a szereplőkkel, és legalább még egyszer ráerősít valahogyan. Jó példa erre az a jelenet, amelyben az ártatlan, sőt a faluban szinte egyedül tiszta, erényes és nem bornírt Tóth Flóra ellen összehívott iskolaszék az ügyben akar dönteni, hogy kirúgatják-e a tanítónőt, amiért valaki (a falu ifjú kegyura, Nagy István) szerenádot húzatott neki – valójában persze azért, mert nem volt hajlandó lefeküdni egyikükkel sem. Eddigre már rég világos, hogy az urak mind bort isznak és vizet prédikálnak, ahogy az is, hogy erényességük hamis, és velejéig romlottak; de az ítélkezés jelenetében ezt még vagy ötször újra és újra bizonyítják (megalázzák a cigány zenészt, aztán még rá is küldik a kutyát, megverik a lány segítségére sietőt, és így tovább). De hogy még egyértelműbb legyen, micsoda mocskokról is van szó, a tárgyalás közepén disznótorost is elkezdenek zabálni. Mintha a feketét szükség volna még feketébbre színezni, a fehéret meg tovább meszelni.
Miskolcon Rusznyák Gábor azonban korántsem erősíti úgy a darab túlzásait, ahogyan azt Novák Eszter tette a pesti Nemzeti Színházban; a keze alatt sokkal látványosabb a darab aktuális és húsbavágó mivolta. Nem tesz mást, csak pontosan elemzi a jellemeket, a konfliktusokat és érdekeket, és még a legkisebb mellékszerepet is a főszerepekhez azonos súllyal kezel: így (meg a színészek tehetsége révén) lesz Szabó Irén kántorkisasszonyából is mélyen átélt, egy teljes sorsot felrajzoló, kiemelkedő alakítás, vagy Simkó Katalin parasztlánykájából a folyamatos jelenlét erejével az események néma, de fontos tanúja.
Simkó Katalin
Rusznyák majdnem realista rendezésében – még a legyek is folyton zümmögnek, és ami apróság, de szimpatikus átgondoltságról árulkodik: télire leszedik a légypapírt a díszletgerendákról –, Debreczeni Borbála takarmánykukoricából épített díszletei között egy valódi faluközösség elevenedik meg leosztott és jól működő szerepekkel, a hallgatás törvényével, a kegyúr „élni és élni hagyni” politikájába való belenyugvással. Ez az – új tanítónő érkezésével megzavarodó – összeszokottság az, ami miatt olyan jól érezhetőek a miskolci színpadon a feszültségek. És Rusznyák néhány szép és finom szimbólum – mint egy, mintegy a falu állapota hatására elrohadó alma, egy megelevenedett bibliai idézet – mellett hagyja érvényesülni mindazt, ami a drámában érdekes és aktuális, miközben az erős színészi alakítások tovább növelik a történet hatását.
Pásztor Pál, Szabó Irén
A címszereplő Lovas Rozi remek arányérzékkel, a szélsőségeket kerülve, egy merően racionális, fiatalosan naiv és elvhű nőt játszik, aki még meghurcolásának legmegalázóbb perceiben is csak kicsit mozdul ki megfontolt merevségéből – de a színésznő képes ezeket a kicsi kilengéseket is megtölteni valódi érzelmekkel. Szőcs Artur ifjú kegyura hasonlóan kerüli a szélsőségeket (ahogyan kerüli az egész előadás is): nagyobbrészt csak kedélyes, legfeljebb tenyérbe mászó piperkőcöt mutat, de az a néhány perc, amikor kivetkőzik magából, elég ahhoz, hogy érezni lehessen tekintélyének súlyát. Kocsis Pál káplánja rétegzettebb, átláthatatlanabb és így veszélyesebb önkényúr, mint Gyuriska János vagy Harsányi Attila egyszerűbb járásbírója és orvosa.
Simkó Katalin, Kocsis Pál, Lovas Rozi
Rusznyák Gábor Miskolcon számomra nem tudta bebizonyítani, hogy Bródy Sándor drámája a magyar irodalom legjobbjai közé tartozna – de azt könnyedén, hogy A tanítónőből lehet tartalmas és jelentős előadást készíteni.
Kereső
Olvasóim
