Háy János: A Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház)
Háy János korai "istendrámája", A Gézagyerek, miközben egy autista fiú kitörési kísérletéről szóló, konkrét történetként is abszolút működőképes, sőt mellbevágóan erős, addig egy másik, metaforikus-filozofikus síkon is nagyon pontosan fel van építve. "Az isten mint szemléleti pozíció a fontos. Egy olyan pont a világban, ami rajtad kívül van, ahonnét ráláthatsz önmagadra. Tulajdonképpen, amikor istennel szállsz vitába, akkor ezzel a pozícióval birkózol. Rálátsz önmagadra, látod, hogy ilyen vagy, és mégsem változtatsz rajta, holott csak te tudsz cselekedni, csak te tudsz változtatni. A reflektív látás képessége miatt adott az esély a változtatásra, mégis legtöbbször képtelenek vagyunk eljutni a cselekvésig" - nyilatkozta egyszer a szerző. Érdekes kulcsként szolgálhat ez a "második réteg" megértéséhez a drámában, ami egy fiúról szól, aki egész nap csak ül a kőfejtőben a szalag fölött, és nézi a köveket. A kezében van a kapcsoló, amivel baleset esetén megállíthatja a műszert, de soha nem kell megnyomnia a piros gombot - akkor viszont miért is fontos az ő munkája?
Cservenák Vilmos és Rusznák András - Fotók: Bócsi Krisztián
Kereső
Olvasóim
