Egyfelvonás

Shakespeare: Szeget szeggel (a moszkvai Vahtangov Színház előadása a gyulai Shakespeare-fesztiválon)

Érthetetlen, hogy Magyarországon miért nem játsszák szinte soha Shakespeare megannyi súlyos és mindig aktuális kérdést feszegető, fontos drámáját, a Szeget szeggel-t. A darabban Bécs nyámnyila hercege úgy dönt, távozik a városból, és átruházza a hatalmat Angelóra, bízva abban, hogy őbenne megvan a hercegből hiányzó erélyesség a fertőbe süllyedt város megtisztításához. Ám Angelo olyannyira ragaszkodik a törvény betűjéhez, hogy egy házasságra készülő szerelmespárt is halálra ítél, amiért azok bűnbe estek már azelőtt, hogy megesküdtek volna. A herceg pedig pont arra szeretné kényszeríteni a „vőlegény” épp apácának állni készülő, hozzá esdekelni érkező húgát, amiért másokat elítélt. (A három éves előadás hazájában, Oroszországban, a vérlázítóan homofób, végtelenül bigott és mérhetetlenül ostoba, szexualitásról szóló törvények – amelyek tiltanak mindent, ami kívül esik a „vaginális behatoláson” – elfogadása után most alighanem aktuálisabb, mint valaha.)

Szergej Jepisev – Fotók: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház

Shakespeare drámája sokkal több jogfilozófiai értekezésnél: miközben olyan alapkérdéseket is feltesz, mint hogy kérhetjük-e saját életünk megmentése érdekében szerettünktől, hogy áldozza fel, ami igazán fontos számára, aközben szól a túlzásba vitt „konzervativizmusról” és a képmutató erényességről is, meg arról, hogy a hatalom birtokosa miként állhat és áll az általa írt törvény felett – büntetlenül. Jurij Butuszovnál, a moszkvai előadás rendezőjénél az utóbbi téma még jelentősebb súllyal van jelen, hiszen itt ugyanaz a színész játssza a herceget és Angelót, mert valójában – hasonlóan Brecht Szecsuáni jóemberének Sen Te/Sui Ta-gondolatához – a bécsi diktátor maga az álruhás herceg. Így viszont nincs meg még az a látszat-feloldozás, az a majdnem-optimizmus sem, amit Shakespeare még odagondolt: a „hazatérő” herceg nemhogy nem jogorvoslattal szolgál, de az önkényt uralkodásnak álcázva érvényesíti kérlelhetetlenül akaratát. Pont ennyire legyenek naiv reményeink a hatalom természetét illetően: ezt üzeni az az ököl, ami szájon vág az előadás végén.

Szergej Jepisev, Jevgenyija Kregzsgye

Butuszov színházának fő eszköze nem a pszichorealista történetmesélés, hanem a vizuális, metaforikus költőiség, a mozgás és a mindenféle értelemben vett érzékiség. Kompozíciói gyönyörűek; a legszebb, mikor a légiesen ártatlan húgot, Izabellát a báty jóakarói szájukkal szó szerint visszafújják Angelo színe elé, amikor feladná kilátástalan könyörgését. A rendező hasonló ötletekkel fejti ki a dráma kiemelni kívánt mélyrétegeit: a hasonlóságot olyan látszólagos ellentétpárok között, mint az erény és a képmutatás, vagy a hatalom és az erőszaktétel. Amikor például a kísértéstől megvadult Angelo üldözi vágyával Izabellát egy sorfalnyi felborogatott asztalon keresztül, az végül az egyik bútorra fekszik fel magzati pózban – s a jelenet képről képre megismétlődik, mikor a herceg rendeli el látszat-jóvátételként a házasságot a lány és saját maga közt. De azon is megéri elgondolkodni, miért játssza ugyanaz a színésznő a bordélyház és az apácazárda vezetőjét.

Jevgenyija Kregzsgye

A lélektani realizmus a színészi játékban is másodlagos: a társulat remek tagjai ezer más, az előadás érzékiségéhez-költőiségéhez jobban illő módot találnak karaktereik megfestéséhez. Jevgenyija Kregzsgye (Izabella) arieli könnyedségével, törékenységével és sugárzó bájával, kétségbeesésének mélységével teszi roppant erejűvé az előadás kottájába a legszebb dallamként belesimuló játékát; Szergej Jepisev (herceg/Angelo) már arcjátékával, hanghordozásával és gesztusaival is tökéletesen megkülönbözteti két szerepét, pompásan vegyítve az öntelt uralkodó képét a saját magával szemben alulmaradó, szánalmas figuráéval.

Szergej Jepisev

A kilencedik gyulai Shakespeare-fesztivál legnagyobb dobása volt a moszkvai előadás, és bár idén hírében-jelentőségében nem is volt komoly konkurenciája, már egyetlen ilyen, az itthon megszokotthoz képest merőben más színházi nyelvet beszélő, erős és érvényes rendezői gondolatot és lenyűgöző színészi alakításokat felsorakoztató előadásért megéri minden évben a keleti országhatárig utazni – az ország legfontosabb színházi fesztiváljára.