Minden ötödik órában (az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház közös produkciója)
Nem lehet eléggé dicsérni az Orlai Produkció és Bozsik Yvette rendező vállalását: a családon belüli erőszakról szóló előadásukkal olyasmiről akarnak a színház eszközeivel beszélni, ami "itt és most" borzasztóan fontos, kibeszéletlen társadalmi probléma. Teszik ezt remek színészi alakításokkal - Fullajtár Andrea a legextrémebb figurákat is tökéletes hitelességgel játssza el -, nem egy hidegrázásig jól eltalált jelenettel. Ennyiért már megéri színházba menni.
Fullajtár Andrea, Valencia James, Mórocz Adrienn, Samantha Kettle, Rába Roland - Fotó: MTI / Szigetvári Zsolt
Sebők Bori – Kárpáti Péter: Az álom féltestvére (a Titkos Társulat, a Tünet Együttes, a Trafó és a FÜGE bemutatója)
Történni úgyszólván nem történik semmi. A cselekmény egyetlen ötletre épül: Zsolt valamilyen furcsa, talán pszichoszomatikus halálos betegségben szenved, ami miatt nyaktól lefelé teljesen lebénult. Aztán egy ponton kiderül, hogy ez afféle vándorvírus, ami úgy vált gazdát, ahogyan fogócskában cserélődik a fogó: Angéla a hátára veszi Zsoltot, aki ettől feláll és elsétál, Angéla pedig lebénul. Majd az előadás végén ezt is elviccelik, amikor már másodpercenként terjed a kór emberről emberre. Ennyi, aztán függöny.
Fotó: MTI / Kallos Bea
Kárpáti Péter és „titkos társulata” sokadik alkalommal ügyködik azon, hogy valamit megváltoztasson abból a fogalomkörből, amit ma Magyarországon színháznak hívunk. Amióta Kárpáti nem csak íróként, hanem rendezőként is jelen van a színházakban, improvizációk segítségével létrejövő előadásai a színházi és a nem-színházi valóság különleges elegyítéséről ismerhetőek fel: a rendező igyekszik minél inkább elmosni a határokat néző és játszó között, az esetlegességük miatt megismételhetetlenné tenni az egyes előadásokat, és folyamatosan megkérdőjelezi a színház alapvető szabályait, egészen odáig merészkedve, hogy szükség van-e egyáltalán bármi olyan fix színházi hozzávalóra (megírt szövegre például), ami leosztaná az olyan szerepeket és feladatokat, mint hogy ez a cselekmény, ez már nem az; ő néző, ő pedig nem az; eddig kell eljutni a szövegben, és csak akkor van vége; és így tovább.
Stork Natasa, Nagy Zsolt, Tóth Ildikó – Fotó: Drucker Dávid
Az álom féltestvére a Trafóban láthatóan illeszkedni próbál ebbe a sorba, mégis: ez az előadás már önismétlésnek is soványka. A nem szobaszínházi, majdnem klasszikus nézőtér-színpad felállásban létrejött, alighanem improvizációkkal teli, a színészek saját életére is reflektáló, a fordulatok legtöbbjét maximális életszerűségre cserélő előadás, amelyben a színészek a maguk nevén játszanak, saját hobbijaikat űzik, a nézőknek háttal lévő monitoron hosszasan nézik és kommentálják a Youtube-videókat, jóval kevesebbet mond el a színházról, mint Kárpáti korábbi előadásai. Az a kevés pedig, ami mégis felmerül a témában, a korábbiakban is felmerült már.
Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla – Fotó: Drucker Dávid
Az álom féltestévére ráadásul megáll a legelső kérdésfeltevésnél: lehet másmilyen a színház? Muszáj bármit is betartani abból, amit a nézők korábban megtanultak? Lehet, és nem muszáj. De a lényeg, a következő kérdés már nincs feltéve, már nincs megválaszolva. Sem az, hogy miért jó, fontos vagy érdekes ez – sem pedig az, hogy mi legyen helyette. Pedig ezeknél a kérdéseknél kezdődne, ha elkészült volna, az előadás izgalmas része.
A Dohány utcai seriff (A Kaposvári Egyetem és a FÜGE bemutatója)
Elvették tőlünk a félrenézés, a figyelem bármiféle megosztása, a külvilágban való menedékkeresés lehetőségét. Az előadás teljes, barlangi sötétben játszódik, így nem láthatjuk a színházat, amit létrehoztak - és ennél talán nem is létezik színházibb gesztus. Arról nem is beszélve, hogy milyen kegyetlen pontossággal számították ki azt a hatást, amit ilyen körülmények között okoz Kovács Márton hol lírai, hol harsányságával bántó, hol szinte csak a tudatalattira ható, zörejekből épülő zenéje, meg a remek dramaturgiával összeállított, a sárga csillagos kabátoktól a bevagonírozásokon és a haláltáborok borzalmain át a felszabadulásig és a megváltást nem hordozó hazatérésig mindenről mesélő holokauszt-visszaemlékezések puszta hallgatása, a szokottnál is érzékenyebb fülekbe égetése.
Kovács Márton - [Forrás]
Kia Corthron: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! (A FÜGE Produkció és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet bemutatója)
A kortárs amerikai drámaíró, Kia Corthron itthon eddig be nem mutatott darabja a harlemi "gettó" afroamerikai lakóinak életét mutatja meg érzékenyen, a másik oldalról: a tizenöt évesen terhes lányok, a majdnem analfabéta fizikai munkások és nincstelenséggel küzdő szüleik világa nála emberséggel és jóravaló, értékes emberekkel van tele. Corthron drámájának az adja édes-bús keserűségét, ahogyan finoman megmutatja: ezeknek az embereknek, akik semmivel sem kevesebbek azoknál, akiknek több jutott az életben, más lehetőség híján bele kell törődniük számkivetettségükbe, még akkor is, ha a minden biztonsági előírást semmibe vevő munkahelyek vagy a mérgező hulladékot a környéken leszóró városvezetés hibái a saját vagy szeretteik életébe kerülnek is.
Laki Eleonóra és Jákovics Krisztina - Fotók: Szelepcsényi Ferenc