Egyfelvonás

Minden ötödik órában (az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház közös produkciója)

Nem lehet eléggé dicsérni az Orlai Produkció és Bozsik Yvette rendező vállalását: a családon belüli erőszakról szóló előadásukkal olyasmiről akarnak a színház eszközeivel beszélni, ami „itt és most” borzasztóan fontos, kibeszéletlen társadalmi probléma. Teszik ezt remek színészi alakításokkal – Fullajtár Andrea a legextrémebb figurákat is tökéletes hitelességgel játssza el –, nem egy hidegrázásig jól eltalált jelenettel. Ennyiért már megéri színházba menni.

Fullajtár Andrea, Valencia James, Mórocz Adrienn, Samantha Kettle, Rába Roland – Fotó: MTI / Szigetvári Zsolt

Ugyanakkor a Minden ötödik órában egészében közel sem olyan hatásos és átgondolt színházi előadás, mint a kiemelkedő jelenetek önmagukban. Bozsik ugyanis mind a formát, mind a tartalmat tekintve elmulasztott meghozni néhány fontos döntést. Így belezsúfolt a mindössze egyórás produkcióba szó szerint minden témát, aminek köze van a családon belüli erőszakhoz: a feleség elleni fizikai, szexuális, lelki és gazdasági erőszakot, a gyerekmolesztálást és -bántalmazást, a nem elég támogató hatóságokat, az ostobaságokat mantrázó internetes közösségeket és médiát, de még az afrikai lányok eladását is.

Valencia James – Fotó: Horváth Judit

Ez a sok, gyors váltás már önmagában erősen megnehezíti, hogy egységes, nem csak publicisztikailag, de színházilag is érdekes előadás jöjjön létre – de végül töréssé nőnek az egység repedései, mivel mindvégig váltakozik, hogy egy-egy jelenet sokkolóan realista-e, szatirikus, elemeltté stilizált vagy groteszk, ahogy néha megjelenik a bábozás vagy a tánc is. Pedig ez a sokféleség olykor kifejezetten jó: amikor a stílusok, formák nem különülnek el ilyen élesen egymástól, hanem Bozsik harmonikus eleggyé vegyíti őket – ez is megesik.

Vati Tamás, Fullajtár Andrea – Fotó: MTI / Szigetvári Zsolt

A Minden ötödik órában mindenbe belekap, és semmit sem ragad meg igazán. Látszik a törekvés például arra, hogy a családon belüli erőszaknak tényleg semmilyen fajtája ki ne maradjon (a korrektség kedvéért fél mondat erejéig még a férjölő asszony képe is megjelenik), ugyanakkor az árnyalás elmarad: nincs egyetlen pozitív férfikarakter sem, mintha köztük nem akadna egy sem, aki elítélné a nők elleni erőszakot.

Rába Roland, Mórocz Adrienn – Fotó: Horváth Judit

Nagyon jó, hogy az előadás diskurzust akar indítani; nagyon jó, ha csak egy néző is lesz, aki vagy maga nyer bátorságot a változtatáshoz, vagy ez után az este után kevésbé fordítja el a fejét, ha a barátnője megint mintha nekiesett volna az ajtófélfának. De ez a társadalmi felelősségvállalás, mivel mégiscsak színházról van szó, nem minden: ez sem fedheti el a megvalósítás hiányosságait.