Egyfelvonás

Hamar teljes félreértésbe, a Turay Ida Színház nevű haknioperett-brigád gátlástalan önfényezésébe és butácska nősoviniszta sztereotípiákba fordult az elvileg a színházról és a nők szerepének változásáról szóló, Elnöknők című beszélgetés a POSZT-on. De azt legalább megtudhattuk belőle, hogy Vidnyánszky Attila "egy igazi pasi".

Veiszer Alinda, Ráckevei Anna, Bozsik Yvette, Darvasi Ilona - Fotók: Kálmándy Ferenc

Minden ötödik órában (az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház közös produkciója)

Nem lehet eléggé dicsérni az Orlai Produkció és Bozsik Yvette rendező vállalását: a családon belüli erőszakról szóló előadásukkal olyasmiről akarnak a színház eszközeivel beszélni, ami "itt és most" borzasztóan fontos, kibeszéletlen társadalmi probléma. Teszik ezt remek színészi alakításokkal - Fullajtár Andrea a legextrémebb figurákat is tökéletes hitelességgel játssza el -, nem egy hidegrázásig jól eltalált jelenettel. Ennyiért már megéri színházba menni.

Fullajtár Andrea, Valencia James, Mórocz Adrienn, Samantha Kettle, Rába Roland - Fotó: MTI / Szigetvári Zsolt

John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff : Cabaret (Centrál Színház)

Meghívott „sztárvendégekkel”, a táncos-koreográfus Bozsik Yvette rendezésében mutatta be a Centrál Színház Kander, Ebb és Masteroff klasszikusát, a Cabaret-t – és a decemberi bemutató óta mindenki erről beszél, mint az idei év egyik legjobb musicalje. Végre én is kifogtam egy olyan alkalmat, amikor legalább majdnem az ideális szereposztás játszott: Keresztes Tamás volt a konferanszié, és Csányi Sándor Cliff. Haumann Pétert már nem sikerült elcsípni, pedig nagyon jól állhat neki Schultz úr édes-bús szerepe.

Felül Keresztes Tamás – Fotó: Centrál Színház / Horváth Judit

És Bozsik előadása a várakozásoknak megfelelően tényleg jó – főként azért, mert a rendező egy egészen sajátos atmoszférájú, kígyómozgású, folyton változó, nagyon abszurd, frivol és erotikus, elevenen lüktető világba helyezte a húszas évek Berlinjében, az erősödő nácik árnyékában játszódó szerelmi történetet. Ez a Berlin éjjel él igazán, de akkor nagyon él: a lokálokban fogasra akasztva a szemérem, az öltözőkben szájról szájra járnak a nők és férfiak, férfiak és férfiak, nők és nők, a csempészek megszedik magukat, a zsidók és a náciellenes németek meg túlontúl bizakodóak és naivak. Ez a két és fél órás előadás egy olyan pillanatfelvétel, amelyet sehogy sem sikerül megörökíteni, mert valaki mindig odébb ugrik a fényképezőgép elől; soha nincs teljes nyugalom, az élet akkor is teljes sebességgel robog, amikor épp semmi különös nem történik. És ezt az izgága víziót főként egy tökéletes bohóc, az cirka hatszázhúsz jelmezt elhasználó és ugyanennyi különböző karakterbe fejest ugró kaméleon, Keresztes Tamás gumitestű konferansziéja mozgatja és tartja össze. Talán nincs elég mélység a színészek játékában, talán lehetne az egész néha kicsit megrázóbb – de ezt a Cabaret-t nem azért jó nézni, mert minden eleme egyenként hibátlan lenne, hanem mert lenyűgöz ez a sosem unalmas nagy egész. Elkápráztat, és mint Keresztes rémbohóca, végül bekúszik-mászik az agyunkba, és be is fészkeli magát jó pár hétre.

Középen Marozsán Erika – Fotó: Port.hu / Puskel Zsolt