Hamar teljes félreértésbe, a Turay Ida Színház nevű haknioperett-brigád gátlástalan önfényezésébe és butácska nősoviniszta sztereotípiákba fordult az elvileg a színházról és a nők szerepének változásáról szóló, Elnöknők című beszélgetés a POSZT-on. De azt legalább megtudhattuk belőle, hogy Vidnyánszky Attila „egy igazi pasi”.
Veiszer Alinda, Ráckevei Anna, Bozsik Yvette, Darvasi Ilona – Fotók: Kálmándy Ferenc
„Még mindig kevesen gondolnak a nőkre potenciális vezetőként. Nagy hiba, egyre többen vannak. Számít, hogy nő vagy férfi vezeti a társulatot? Másként hoznak döntéseket? Más témák izgatják őket?” Bár a POSZT Elnöknők című beszélgetésének témafelvetései nem vádolhatók azzal, hogy akadémiai székfoglalókat ígérnének társadalmi nemek és a színház kapcsolatáról, azért a téma alulreprezentáltsága, fontossága és változásai miatt érdekes beszélgetésre lehetett számítani. Hiszen az idézett programleírás vázlatosságának ellenére alkalom lett volna három meghívott női társulatvezetővel beszélgetni akár a színházban jellemzően tapasztalható sztereotip nőkép megváltoztatásának szükségességéről, a drámák lehetséges női olvasatának létezéséről, a rendezőnők és drámaírónők ritkaságáról és esetleges nézőpontbeli különbségeiről, hogy ne is említsünk semmi olyan témát, amihez a műsorvezetőnek már bele kellene lapoznia a Bevezetés a szociológiába című tankönyv genderről szóló fejezetébe (a nő, mint a tekintet tárgya, nem pedig alanya, a nézői azonosulás kérdései, vagy a demográfia és a női vezetők arányának ellentmondásai stb.).
Veiszer Alinda, Ráckevei Anna
Veiszer Alinda, a beszélgetés vezetője azonban egyetlen egy olyan kérdést sem tett fel, ami bármennyire is túlmutatott volna a témafelvetés felszínességén: milyen nőként vezetőnek lenni? Nehéz-e csupa férfi közt érvényesülni? Jobban figyel-e egy nő a színésznők vagy a táncosnők kielégítésére? Kell-e a nő oldalára egy férfi az érvényesüléshez? Ráadásul még az olyan megszólalásokat sem tette helyre, mint amikor Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház vezetője kijelentette: a nők jobban terhelhetőek a férfiaknál, és sokkal több mindenhez értenek („a férfiak mindent megcsinálnak, amihez értenek, a többit megcsinálják a nők”). A moderátor helyett Ráckevei Annának, a debreceni Csokonai Színház leendő igazgatójának kellett tisztáznia, hogy ez ugyanolyan sztereotípia, mint amilyenekből oly sok a nők érvényesülését hátráltatja, csak a másik oldalról. „Bizonyos személyiségjegyek az egyik emberben gyengébbek, mások erősebbek, és ez minden embernél így van. Ha olyan erőket tudunk magunkban mozgósítani, amik predesztinálnak a vezetésre, akkor teljesen mindegy, hogy az ember nő vagy férfi. Emberekről kell beszélni, és arról hogy alkalmasak-e az adott pozícióra vagy sem” – tisztázta.
Bozsik Yvette
Veiszer Alinda feltett még néhány olyan, a tárgyhoz kapcsolódó kérdést, mint – Ráckeveinek –, hogy furcsa-e Debrecenben, férfi polgármester és más hímnemű potentátok között színházat vezetni, főleg, hogy Vidnyánszky Attila, „az elődöd is egy igazi pasi”, vagy (Bozsik Yvette-nek), hogy bár a művésznő korábban azt nyilatkozta, a feminizmus helyett inkább a férfiak megértését választja, „a nők elleni erőszakról szóló előadásodban (amelynek a műsorvezető nem tudta pontosan idézni a címét – K. B.) ez mintha nem sikerült volna”.
Darvasi Ilona
Később azonban kiderült: vagy a néző, vagy Veiszer, de valaki nagyon komolyan félreértette a beszélgetés témaleírását. Ugyanis a beszélgetésre jutó nyolcvan perc háromnegyedében szó sem volt a női szerepről: a meghívott három ember, mint az adott társulat vezetője nyilatkozott színházának ügyeiről – s nem mint női alkotó a színház és a nők kapcsolatáról. Így eshetett szó arról, mennyi támogatása van Bozsik Yvette társulatának, hogy beleszól-e Ráckevei Anna igazgatóként a színháza szereposztásába, de főként arról, hogy miért képvisel olyan magas színvonalat a Turay Ida Színház. Mert aki jelen volt, és nem alkotott már korábban képet a bulvártársulat működéséről, ez alapján a beszélgetés alapján csak egy, a másik kettővel művészi színvonalában minimum azonos társulat vezetőjét ismerhette meg – a moderátor kísérletet sem tett a Csokonai Színház, a Bozsik Yvette Társulat és a Turay Ida Színház bármiféle szempont szerinti megkülönböztetésére. Ahogyan arra sem, hogy a mikrofont túlnyomórészt magánál tartó és kedve szerint használó Darvasi Ilonától esetleg néha megvonja a szót a többiek – például az egyre lefagyottabb arccal maga elé meredő Bozsik – javára.
Darvasi Ilona rajongói mindenképpen, a másik két művésznő és társulatuk kedvelői alighanem elégedetten távozhattak, ahogy azok is, akiket kielégít a színház és a nők kapcsolatáról feltett néhány, nem túl összetett kérdésre adott, nem túl bonyolult válasz. A feministák meg majd válaszolnak saját maguknak: miért is várták, hogy majd pont most futnak bele egy paradigmaváltó, komoly, színházilag és szociológiailag is mélyre ható és felkészült beszélgetésbe?
Kereső
Olvasóim
