Egyfelvonás

April de Angelis: Színésznők (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

Van az itthon alig ismert és alig játszott kortárs írónő, April de Angelis Színházi bestiák (korábbi fordítása szerint csak Színésznők) című darabjának egy női szemszögű olvasata; nem csoda, hiszen a szerzőt a feminista színház nagy alakjának tartják. Eszerint a tizenhetedik században – azaz akkor, amikor először léphettek legálisan színpadra színésznők – játszódó darab a felemelkedő, majd így vagy úgy, abortuszokon, a királynak vagy a férjnek való szexuális kiszolgáltatottságon keresztül sorra elbukó művésznők története arról szól, hogy hiába kap egy nő látszólag egyenlő jogokat a férfiakkal (előbb csak a szereplését, később a részvénybirtoklásét is), valójában nem szűnik meg a férfiaknak alárendelt státuszuk: hol a férfi vezetők, hol a tágabb értelemben vett hatalom birtokosai, hol a férfi nézők határozzák meg sorsuk alakulását.

Madák Zsuzsanna, Kovács Olga – Fotók: Pezzetta Umberto

És Sztarenki Pál zalaegerszegi előadásában – mint a POSZT-on tartott szakmai beszélgetésen kiderül: nemhogy a rendező tudomása, de szándéka ellenére – benne van ez a gondolat, ha nem is erre van kihegyezve. Sztarenki inkább általában a színház alávetettségéről kíván szólni (mintha csak valami fura véletlen lenne, hogy az előadás minden megírt szereplője nő): milyen szomorú, hogy a magas kultúrának fel kell áldoznia saját magát az ordenáré bunkó nézők igényeinek oltárán. A zalaegerszegiek ugyanis erőteljesen belenyúlnak de Angelis szövegébe, és egyrészt beleírnak néhány alpári (férfi) nézőt, akik üvöltve követelik a sztriptízt a színház helyett, másrészt jelmezekkel, Playboy-nyuszifülekkel, modern eszközhasználattal és betoldott szövegekkel a mára hangszerelik az egészet, hogy egyértelmű legyen: a színháznak ma sem könnyű a helyzete, ha egyszer a közönség olyan bunkó, mint amilyen. Hát akkor tessék minket leváltani, mondhatná erre a jogosan sértett zalai nép.

Ecsedi Erzsébet, Misurák Tünde, Kiss Mari, Kovács Olga, Madák Zsuzsanna

Az előadásban ugyanakkor nem csak a túlontúl egyszerű, és a szövegre csak némi munkával ráerőltethető mondanivaló megléte a probléma, de a kifejezés eszközei is. Mivel Sztarenki a színház értékvesztéséről kíván beszélni, valóban megmutatja az értékvesztett színházat, s így az előadás nem kis részében valóban az ízléstelen nézők üvöltenek ízléstelen dolgokat az ízléstelenül játszó és ízléstelen ruhákba bújt színészeknek. Tudjuk, hogy ott vannak az idézőjelek, de ha túl sokáig borzolják az idegeinket vele, egy idő után már majdnem elhisszük, hogy az előadás tényleg közönséges.

Főként, mert a rendező valóban nem ragaszkodik végig a jó ízléshez, és enged egy-egy igen egyszerű poén csábításának, aztán rendkívül hosszan ki is tartja azokat. A színésznők pedig nem tudják bemutatni azt a magasabb rendű művészetet, amiért küzdeni érdemes: Kátai Kinga (az eredeti szereposztásban Kovács Olga szerepelt, Pécsen Kátai Kinga – K. B.), Misurák Tünde és Madák Zsuzsanna az átgondolt árnyalás helyett nemegyszer a túlzás eszközeivel élnek, Kiss Mari pedig kissé modorosan, a szerep megkívánta affektáltságot máskor sem mindig levetve játssza a vezető, idősebb dívát. Ecsedi Erzsébet koncentráltan, sok meg nem mutatott, de érzékelhető belső tapasztalatra építi fel a darabbéli színház „őskövületét”, a társulat mindenesét.

Ecsedi Erzsébet, Kovács Olga, Madák Zsuzsanna

Túl egyszerű dolgokat akar túl egyszerű eszközökkel elmondani a zalaegerszegi, a POSZT versenyprogramjában szereplő Színésznők. És eközben úgy tesz, mintha valójában bonyolult dolgokról lenne szó benne.