Egyfelvonás

A jelenlegi politika hatalmi gőgje és hozzá nem értése, a szaklapok hatalomnak való kiszolgáltatottsága is szóba került a POSZT egyik, a színházi újságok túléléséről szervezett szakmai beszélgetésén. Kiderül, miért maradnak oly gyakran kritikai visszhang nélkül a vidéki előadások, és – ettől nem teljesen függetlenül – az is, hogy mivel jár, ha Vidnyánszky Attila szerint a kritikusok hülyék.

Szabó István – Fotók: Kálmándy Ferenc

Hogy szükség van-e színházi lapokra, s ha igen hogyan maradhatnak életben, az nem derült ki a POSZT utolsó előtti napján sem, hiába volt ez a címe és témája az aznapi szakmai beszélgetésnek. Egyrészt, mert nyilván nem létezik rá egyértelmű válasz, másrészt, mert bár először elfogadta a meghívást, végül mégsem jelent meg L. Simon László, az NKA alelnöke. „A hatalmi gőg és arrogancia rettenetes jele, hogy a döntéshozók szarnak beszélni velünk, csak kinyilatkoztatnak, mert szentül hiszik, hogy megtehetik” – reagált a távolmaradásra Csáki Judit kritikus, a RevizorOnline főszerkesztője. Hozzátette: már olyannyira csak politikai alapú döntések születnek a laptámogatásokról is, hogy a döntéshozókban fel sem merül, valójában értenek-e az általuk szabályozott területhez, ezért aztán nem is érzik szükségét legalább egyeztetni azokkal, akik szakmájuk vagy tapasztalatuk révén otthon vannak a témában.

Csáki Judit

Politikusok hiányában a beszélgetés tisztán szakmai gondolatcserévé vált a szaklapok szerkesztői és szerzői, valamint a színházi élet fontos szereplői közt – és ennek bizonyos tekintetben megvannak a maga előnyei. Szabó István, az NKA hajdani színházi kollégiumának egykori vezetője bevezető beszédében összefoglalta a magyar színházi lapok történetét, hogy ezzel is bizonyítsa: soha nem volt olyan színes a paletta, mint most, még ha az elmúlt évtizedekben tisztázódott is, hogy egyetlen szaklapot sem képes eltartani a vásárlóközönség, viszont támogatásra szinte kizárólag csak az államtól lehet számítani. „Az államon és annak helytartóin kívül nincs kitől támogatást remélni. A támogatás ára vészesen nő” – fogalmazott.

Mikrofonnal Sándor L. István, jobbra Szabó István

Sándor L. István, az 1996-ban indult Ellenfény alapító-főszerkesztője Szabóhoz kapcsolódva elmondta: ahhoz, hogy egy lap meg tudjon élni a példányok eladásából, a mostani pár száz forintos ár helyett körülbelül 1300 forintért kéne árulni az egyes lapszámokat, akkor viszont senki sem lenne hajlandó megvenni őket. A jelenlegi helyzet sötétségét bizonyítandó vázolta a szaklapok támogatásának mai helyzetét is: a színházi lapok NKA-pályázatainak elbírálásáról egy ideje már nem az előadó-művészeti, hanem egy összevont folyóirat-kiadási kollégium dönt. A kuratóriumban azonban kizárólag irodalmárok ülnek, így aztán az irodalmi lapok össztámogatása nőtt, a képzőművészetieké nagyjából stagnál, míg a színházi lapoké jelentősen csökkent. Csáki Judit mindehhez hozzátette, hogy ráadásul tisztázatlanok, de semmiképp sem nyilvánosak a támogatás kritériumai, és semmivel nem indokolták a print és online lapok által igényelhető összeg maximalizálását.

Sándor L. István

A beszélgetésen – a „kedvcsináló” és „elemző” jellegű cikkeket közlő lapok elkülönítése, a rendkívül alacsony eladott példányszámok és az online lapok megjelenése okozta átrendeződés megbeszélése mellett – felmerült a vidéki előadásokról születő írások ritkaságának problémája is: sok nem budapesti előadásról egyetlen sornyi írott reflexió sem születik, a helyi, megyei lapokban pedig már csak elvétve vagy egyáltalán nem találni a szó valódi értelmében vett színikritikát, mert ami megjelenik, annak színháztörténeti dokumentumként semmi relevanciája nincsen. Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke elmondta: bár sokan állítják, hogy a nézők már nem olvasnak kritikákat, ha egy vidéki város egyetlen színházáról valami megjelenik a helyi lapban, azt igenis mindenki elolvassa. Épp ezért lenne szükség elemző, felkészült cikkekre: mivel vidéken gyakran egyetlen újságíró véleménye dönthet egy előadás kudarcáról vagy túléléséről.

Csizmadia Tibor

Dobák Lívia, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza művészeti vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a vidéki színházak küldenek buszt a Színházi Kritikusok Céhe tagjai számára, hogy lehetővé tegyék egy-egy előadás megtekintését, ráadásul, mint mondta, „egy normális igazgató nagyon örül bármilyen, még a rossz kritikának is, csak írjanak rólunk”. Jászay Tamás, a Színházi Kritikusok Céhének elnökségi tagja válaszában ugyanakkor tisztázta, hogy mindössze néhány vidéki színház hajlandó buszt küldeni a döntő többségükben pesti kritikusok számára, ráadásul rendkívül gyakoriak a sértődések. „Ha egy előadás, amit megnéztünk, borzasztó volt, azt vagy nem írta meg egyikünk sem, és ezen halálra sértődött az igazgató, vagy megírtuk, hogy borzasztó volt, akkor viszont ezen sértődtek halálra” – mondta.

Józsa Mihály, a Magyar Teátrum szerkesztője

Jászay hozzátette: Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház eddigi igazgatója korábban kerek perec kijelentette: sem tisztelet-, sem szakmai jegyet nem hajlandó adni a kritikusoknak, „mert hülyeségeket írtok”. Így, mint Jászay elmondta, egy-egy rendezőlegenda előadására azért így is lementek kritikusok, de útiköltséggel, esetleg éjszakai szállással és a teljes árú belépőjegy megvásárlásával ez fejenként körülbelül 20 ezer forintos beruházás volt, miközben az előadásról írt kritikáért nagyjából nettó 10 ezer forintot kaptak.

Hátul Kovács Dezső kritikus, előtte Koren Zsolt, a Kultúra.hu egykori főszerkesztője, mellette Szemere Katalin (Népszabadság), elől Kovács Bálint (Egyfelvonás), mellette Csizmadia Tibor

A vidéki előadásokról szóló kritikák csekély számát indokolva a jelenlévők több okot soroltak: egy nemrégiben módosított szabályozás értelmében például nem is lehet elszámolni sem a benzinköltséget, sem a vonatjegyet, sőt, hihetetlenül paradox módon még magának a színházjegynek az árát sem – noha ezek magától értetődően a színikritikusok munkavégzésének alapkiadásai. „A kritikaírás hobbitevékenység lett” – summázta az elhangzottakat Sándor L. István. És hogy van-e esély az ebből a státuszból való kitörésre, arra, ha másért nem, hát L. Simon László távolmaradása miatt, ezen a délelőttön sem kaptunk választ.