Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A fiú, aki nem tudott hazudni

0 Komment
0 Reblog

Mark Haddon - Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában (Centrál Színház)

"Akkor mindenre képes vagyok?" - kérdezgeti a Centrál Színház előadásának utolsó, a választ persze már meg nem adó jelenetében az autizmussal élő, tizenöt éves Christophert játszó Kovács Krisztián. "Akkor mindenre képes vagyok?" Valami ilyesmiről szól A kutya különös esete az éjszakában: mi kell ahhoz, hogy valaki, aki hátrányból indul, elhiggye, hogy képes bármire - vagy legalábbis sok mindenre.

Kovács Krisztián - Fotó: Rick Zsófi

A színház meg közben összedől

0 Komment
0 Reblog

Michael Frayn: Függöny fel! (Centrál Színház)

Másnapos bérletnek a bemutató utáni napon tartott, második előadásokat nevezik a sokat látott színháziak - aki hallotta már ezt a kifejezést, az azt is tudja, hogy a színész is ember, még olyankor is, amikor éppen játszania kell. Michael Frayn ebből az alapállításból írt afféle traumakibeszélő bohózatot: a Még egyszer hátulról, Ugyanaz hátulról és Veszett fejsze címen is játszott darab színfalak mögötti eseményeihez képest ugyanakkor egy súlyos delíriumba forduló előző éjszaka olyan ártalmatlan eseménynek tűnik, mint egy vasárnapi nassolás a vegán bisztróban.

Ágoston Katalin, Bereczki Zoltán - Fotók: Rick Zsófi

Szül a magyar

0 Komment
0 Reblog

Kiss Márton: Angéla evangéliuma, avagy a réterdősi patkányfogó (Centrál Színház)

Szép dolog, hogy (újra) kortárs magyar drámát rendel meg és mutat be a Centrál Színház - kevésbé szép, hogy a kutya sem kíváncsi rá; legalábbis a kínosan szellős félház alapján így tűnik. Pedig Kiss Márton darabjának remek a humora, érdekes a története, komoly kérdések merülnek fel benne nem túl komolyan, és még a színészek is remekelnek- az a kérdés meg csak a legvégén kezd igazán kínzóvá válni, hogy akkor tulajdonképpen mi is volt ez a politikai szatírának sovány, abszurdnak elsietett befejezésű, emberi történetnek viszont túlságosan abszurd darab.

Pokorny Lia, Papp János, Földes Eszter - Fotók: Mészáros Csaba

Rudolf Péter ok nélkül lázad

3 Komment
0 Reblog

Jez Butterworth: Az ígéret földje (Centrál Színház)

Roppant szimpatikus a Centrál Színháztól, hogy évadról évadra, egy-két bemutatójával mer szakítani a (sokszor kifejezetten minőségi) bulvárral, bízva abban, hogy a nagyon népszerű és/vagy jó színészek elcsábítják a könnyedebb darabokhoz szokott nézőket akkor is, ha a színház éppen valami komolyabb, jelentősebb témával kíván foglalkozni. Így van ez a Rudolf Péterrel fémjelzett kortárs brit dráma, Az ígéret földje esetében is: Jez Butterworth darabja valami olyasmiről szólna, hogy a társadalom számkivetettségre ítéli azokat, akik nem hajlandók beállni a sorba, noha esetleg többet érnek, mint sokan a konformisták közül. És valami olyan posztcsehovi gondolatot képviselne, hogy mindeközben semmi vonzó nincs a társadalom normáiban, a fiatalok nem tudnak magukkal mit kezdeni, jó esetben legalább vágynak a kitörésre, rosszabb és általánosabb esetben már ennyi perspektíva sincs bennük.

Simon Kornél és Rudolf Péter - Fotók: Centrál Színház / Szilágyi Lenke

Fogasra akasztva a szemérem

0 Komment
0 Reblog

John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff : Cabaret (Centrál Színház)

Meghívott „sztárvendégekkel”, a táncos-koreográfus Bozsik Yvette rendezésében mutatta be a Centrál Színház Kander, Ebb és Masteroff klasszikusát, a Cabaret-t – és a decemberi bemutató óta mindenki erről beszél, mint az idei év egyik legjobb musicalje. Végre én is kifogtam egy olyan alkalmat, amikor legalább majdnem az ideális szereposztás játszott: Keresztes Tamás volt a konferanszié, és Csányi Sándor Cliff. Haumann Pétert már nem sikerült elcsípni, pedig nagyon jól állhat neki Schultz úr édes-bús szerepe.

 

Felül Keresztes Tamás – Fotó: Centrál Színház / Horváth Judit

És Bozsik előadása a várakozásoknak megfelelően tényleg jó – főként azért, mert a rendező egy egészen sajátos atmoszférájú, kígyómozgású, folyton változó, nagyon abszurd, frivol és erotikus, elevenen lüktető világba helyezte a húszas évek Berlinjében, az erősödő nácik árnyékában játszódó szerelmi történetet. Ez a Berlin éjjel él igazán, de akkor nagyon él: a lokálokban fogasra akasztva a szemérem, az öltözőkben szájról szájra járnak a nők és férfiak, férfiak és férfiak, nők és nők, a csempészek megszedik magukat, a zsidók és a náciellenes németek meg túlontúl bizakodóak és naivak. Ez a két és fél órás előadás egy olyan pillanatfelvétel, amelyet sehogy sem sikerül megörökíteni, mert valaki mindig odébb ugrik a fényképezőgép elől; soha nincs teljes nyugalom, az élet akkor is teljes sebességgel robog, amikor épp semmi különös nem történik. És ezt az izgága víziót főként egy tökéletes bohóc, az cirka hatszázhúsz jelmezt elhasználó és ugyanennyi különböző karakterbe fejest ugró kaméleon, Keresztes Tamás gumitestű konferansziéja mozgatja és tartja össze. Talán nincs elég mélység a színészek játékában, talán lehetne az egész néha kicsit megrázóbb – de ezt a Cabaret-t nem azért jó nézni, mert minden eleme egyenként hibátlan lenne, hanem mert lenyűgöz ez a sosem unalmas nagy egész. Elkápráztat, és mint Keresztes rémbohóca, végül bekúszik-mászik az agyunkba, és be is fészkeli magát jó pár hétre.

Középen Marozsán Erika – Fotó: Port.hu / Puskel Zsolt

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés