Jez Butterworth: Az ígéret földje (Centrál Színház)
Roppant szimpatikus a Centrál Színháztól, hogy évadról évadra, egy-két bemutatójával mer szakítani a (sokszor kifejezetten minőségi) bulvárral, bízva abban, hogy a nagyon népszerű és/vagy jó színészek elcsábítják a könnyedebb darabokhoz szokott nézőket akkor is, ha a színház éppen valami komolyabb, jelentősebb témával kíván foglalkozni. Így van ez a Rudolf Péterrel fémjelzett kortárs brit dráma, Az ígéret földje esetében is: Jez Butterworth darabja valami olyasmiről szólna, hogy a társadalom számkivetettségre ítéli azokat, akik nem hajlandók beállni a sorba, noha esetleg többet érnek, mint sokan a konformisták közül. És valami olyan posztcsehovi gondolatot képviselne, hogy mindeközben semmi vonzó nincs a társadalom normáiban, a fiatalok nem tudnak magukkal mit kezdeni, jó esetben legalább vágynak a kitörésre, rosszabb és általánosabb esetben már ennyi perspektíva sincs bennük.
Simon Kornél és Rudolf Péter - Fotók: Centrál Színház / Szilágyi Lenke
Kereső
Olvasóim
