Egyfelvonás

Hanoch Levin: Átutazók (Vígszínház)

Mintha rólunk akarna szólni ez az előadás a Vígszínházban. Mintha a mai magyar valóságról akarna valamit elmondani, mintha egy ismerős hangulatot akarna átadni: hogy éldegéljük itt az elfuserált kis életeinket, ki szeretnénk törni belőle, elmenni valahová - vagy konkrétan, vagy legalább metaforikusan -, de ez többnyire sehogy sem sikerül. De a lényeg homályban marad: hogy miért is akar ez a sok ember elmenni, miért nem elégedett senki. Pedig a végére már majdnem elhisszük, hogy mondtak nekünk valamit, és csak hazafelé a villamoson látjuk be, hogy csak úgy tettek, mintha.

Tornyi Ildikó és Gyuriska János - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Klim: Anna Karenina (Bárka Színház)

Az Anna Kareninát még a legolvasottabbak is zömmel a színházi adaptációkból ismerik, manapság még inkább a musicales illetve filmes verzióból. Lev Tolsztoj regényét kevesen olvassák. Az 1873-77 között, a Háború és béke útán íródott regény nem könnyű olvasmány, hasonlóan az orosz író más műveihez. Befogadásához kell az a lassú, nyugodt, türelmes odaadás, amire az orosz, végtelenül hosszú napok, telek bőven adtak lehetőséget 140 éve. Manapság nemigen van meg ez a türelem, így marad az ismert cselekmény maga, a sztori befogadása a színházi előadásokból vagy filmből. Pedig ez a regénynek csak a váza.

Fotó: Kallos Bea/MTI

Örkény István: Tóték (Örkény Színház)

"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr?
És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné?"

Az Örkény Színház legújabb Örkény-előadása, a Tóték nem csak azért tűnt már jó előre ígéretesnek, mert tavaly lefújták a premiert arra hivatkozva, hogy nem lett volna elég jó: sajnos nincs még egy olyan kőszínház, amely vállalni merne egy ilyen őszinte, a rendező és a színház renoméjának is hasznos, de elsősorban a nézőt szolgáló döntést. De azért is, mert Mácsai Pál ma talán a legelhivatottabb Örkény-rendező az országban, aki nem is olyan régen egy elképesztően jó előadással fedezte fel újra a Macskajátékot - akkor is a kiváló dramaturg, Gáspár Ildikónak a rendezéshez mérhetően fontos segítségével.

Csuja Imre, Epres Attila, Pogány Judit, Takács Nóra Diána - Fotó: Gordon Eszter

Agota Kristof: A nagy füzet (A Forte Társulat és a Szkéné Színház előadása)

Mit tesz az emberrel az embertelenség? Sokan feszegették már a kérdést, de olyan megrázó és egyúttal mégis gyönyörűen végigvezetett választ, mint amilyen az Agota Kristof világhírű trilógiájának első része alapján dolgozó Forte Társulaté, nagyon kevesen tudnak megfogalmazni. Egy ikerpár a második világháború és egyúttal a gyerekből felnőtté válásuk éveit az isten háta mögött, egy mizantróp és világgyűlölő nagymamánál tölti. Szűkebb és tágabb környezetük is kifordult magából: a nagymama verései, a szomszéd lány perverz debilitása, a háborús kegyetlenségek között szocializálódva lelkük üres lapjára, e nagy füzet oldalaira a megszokotthoz képest egészen más ábrák kerülnek. Más értékek és más erkölcsök, a fontosról és a nem fontosról, a jóról és a rosszról alkotott, sajátos elképzelések.

Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Andrássy Máté, Blaskó Borbála - Fotók: Dusa Gábor

Titus Maccius Plautus: A hetvenkedő katona (Pesti Színház)

Sértően alacsonyra lőtte be a közönség szellemi szintjét Szőcs Artur a Pesti Színházban: tangás férfiakkal, a közösülés ezeregyféle imitálásával, herebeveréssel, péniszmasszírozással, bugyi nélküli nők alulról való bámulásával, funkciótlan bazmegezéssel és női mellmutogatással kíván röhögtetni. A csaknem három órás előadás minden percében felbukkan a fentieknek legalább az egyike, tízből kilencszer abszolút öncélúan. Ebben a bántóan primitív hangnemben talán még az is elveszítené érvényességét, ha egyébként bárki gondolna akármit is a klasszikus római drámaíró, Plautus vígjátékáról.

Gere Dénes, Molnár Áron, Réti Adrienn, Telekes Péter, Csőre Gábor, Mészáros Máté - Fotók: Almási J. Csaba

Tennessee Williams: A vágy villamosa (Miskolci Nemzeti Színház)

A legkevésbé sem nehéz Tennessee Williams legismertebb drámáját giccses, szépelgő puszedliként színpadra állítani: az alapanyag adott hozzá. Kiss Csaba miskolci rendezésében ugyanez a szöveg mégis csehovi súlyú, mellbevágóan erőteljes előadássá válik, amely kíméletlen őszinteséggel beszél a múlttal való leszámolás, a tiszta lappal újraindulás esélytelenségéről.

Kokics Péter, Kocsis Pál, Lovas Rozi, Györgyi Anna - Fotók: Bócsi Krisztián

Több órás sorban állások, szabadságra kiiratkozó fanatikusok, másodpercek alatt csütörtököt mondó szerverek, egyik kezükkel a frissítés-gombot nyomogató, a másikkal hajukat tépő elkeseredettek, na meg a pofátlan jegyüzérek, akik harmincötezer forintért kínálnak jegyet egy-egy népszerűbb előadásra - ez volt az áprilisra, a Nemzeti Színházba szóló jegyek elkapkodásának fél órája. De miért?

Kander - Ebb - Fosse: Chicago (Miskolci Nemzeti Színház)

Kevés olyan okosan felépített fogyasztói társadalomkritikát látni színpadon, mint amilyen a méltán világhírű Broadway-musical, a Chicago, amely jó érzékkel kerüli el a hasonló szatírák legnagyobb buktatóját, a demagóg szájbarágást. Miközben elmesél egy bombasztikus sztorit pár chicagói gyilkos nőről, akik kétes hírnevük révén próbálják az egekbe tornázni sikerüket a showbizniszben, csak úgy mellesleg, a sorok közül szól ki a nézőnek, hogy hát akkor ennyit az erkölcsökről meg a korábban értékeknek nevezett dolgokról, mert ezeknek már nem jutott hely az új világban, ahol egy gyilkosság senkit nem érdekel, ha jól el tudják adni a médiában, és ahol egy felmentő ítélet mit sem számít, ha a sajtó nincs jelen éppen a tárgyalóteremben. A darab trükkje, hogy látszólag semmit nem kritizál mindebből, sőt, lelkesen ünnepli a jóérzés halálát, a néző meg gondolkodjon el maga, hogy akar-e a szereplőkkel együtt ujjongani - micsodán is?

Fotók: Bócsi Krisztián

Háy János: A Gézagyerek (Miskolci Nemzeti Színház)

Háy János korai "istendrámája", A Gézagyerek, miközben egy autista fiú kitörési kísérletéről szóló, konkrét történetként is abszolút működőképes, sőt mellbevágóan erős, addig egy másik, metaforikus-filozofikus síkon is nagyon pontosan fel van építve. "Az isten mint szemléleti pozíció a fontos. Egy olyan pont a világban, ami rajtad kívül van, ahonnét ráláthatsz önmagadra. Tulajdonképpen, amikor istennel szállsz vitába, akkor ezzel a pozícióval birkózol. Rálátsz önmagadra, látod, hogy ilyen vagy, és mégsem változtatsz rajta, holott csak te tudsz cselekedni, csak te tudsz változtatni. A reflektív látás képessége miatt adott az esély a változtatásra, mégis legtöbbször képtelenek vagyunk eljutni a cselekvésig" - nyilatkozta egyszer a szerző. Érdekes kulcsként szolgálhat ez a "második réteg" megértéséhez a drámában, ami egy fiúról szól, aki egész nap csak ül a kőfejtőben a szalag fölött, és nézi a köveket. A kezében van a kapcsoló, amivel baleset esetén megállíthatja a műszert, de soha nem kell megnyomnia a piros gombot - akkor viszont miért is fontos az ő munkája?

Cservenák Vilmos és Rusznák András - Fotók: Bócsi Krisztián

Molière: Dandin György (Miskolci Nemzeti Színház)

Különös feszültség járja át a Dandin György miskolci előadását: egy kacagtató komédia regiszterében játsszák, és jó másfél felvonáson keresztül valóban az is - aztán egyre inkább egy ártatlan ember egyre fájóbb megaláztatásának krónikájává alakul át a történet. Miközben a hangvétel mit sem változik.

Fotók: Bócsi Krisztián