Egyfelvonás

VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 5. nap

Minek csinál az ember fia gyerekszínházat? Mi az oka rá? Miért pont gyerekeknek? Mit akar ezzel az egésszel?

Mert "felnőttszínházat" csinálni, az más: lehet, hogy kellett egy nagy szerep valamelyik színésznek; lehet, hogy kötelező olvasmányt kellett elővenni, hogy bejöjjenek a nézők; lehet, hogy zenés darab kellett, mert rosszul megy a szekér; és így tovább. (Jobb lenne, ha nem így lenne, de így van.) Na de ha már specifikus a célközönség, azaz ennyivel egyszerűbb a rendező dolga, mert azt legalább pontosan tudhatja, nagyjából kik fognak ülni a nézőtéren, akkor nem kéne feltétlenül ennek a bizonyos közönségnek mondani valamit? Ott a lehetőség az ember kezében: adott a közeg, hát adott az azt foglalkoztató problémák, kérdések, érzések köre is, csak ki kell nyújtani a kezet és választani egyet.

Griff Bábszínház, Zalaegerszeg: Hétalvó

Helen Edmundson: Irtás (a Forte Társulat és a Szkéné Színház előadása)

"Már látom, hogyan válik ketté a világ. Van, akinek a szívében él a jóság, és van, akiében nem. Ilyen egyszerű." A Forte Társulat a minden percében mesteri A nagy füzet után egy évvel ismét ugyanazt a témát feszegeti; azt, ami a legalapvetőbb azok közül, amelyekkel érdemes színházban foglalkozni: hogy mi teszi az embert emberré, mi az valahol mélyen a felszín alatt, amit emberségességnek vagy emberi minőségnek lehet nevezni. Míg A nagy füzet azt mutatta meg, hogy ez meglehet még azokban is, akikről alig is hinnénk, addig az Irtás a hiány felől közelíti meg a kérdést: mi van, ha ez a valami kivész az emberiség nagyobb részéből?

Krisztik Csaba, Ostorházi Bernadett - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Székely Csaba: Bányavíz (Szkéné Színház)

Székely Csaba három önálló, de ugyanabban a képzeletbeli székely faluban játszódó drámájának (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) utolsó darabja remek humora ellenére is kátrányfekete görög tragédia arról, hogy akit egész életében bántanak, az hiába akar kilépni helyzetéből, végül maga is bántani fog másokat; hogy mennyivel könnyebb elhitetni magunkkal, hogy nem is akarunk kitörni a rossz helyzetünkből, mint tenni valamit a kitörésért; és hogy mennyire hiábavaló mindenféle prédikáció megbánásról vagy jó emberségről, ha az emberben valójában nem ver gyökeret semmi hasonló.

Kaszás Gergő, Márkus Sándor - Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (a Szkéné Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. bemutatója)

Le se lehetne tagadni - meg nem is kell -, hogy Parti Nagy Lajos ezekre a színészekre írta gengszterdrámáját: Mucsi "Kapa" Zoltán Kapauert, Scherer "Pepe" Péter Pepetset, Kovács Krisztián Kisciánt, Katona László Macilát játssza. Igaz, a kérdés nem az, hogy kinek írt drámát Parti Nagy, hanem az, hogy miért. A Bivaly-szuflé önmagában ugyanis nem ad választ erre. Miért mutatna be ma egy független színház (vagy bármilyen színház) túl keveset foglalkoztatott, remek színészekkel olyan drámát, amelynek semmi köze semmi olyasmihez, ami itt és most körülvesz bennünket, és ami nem kíván elmondani semmit sem univerzális, sem aktuális kérdésekről, és aminek végeredményben nincs semmi tétje? (A darab minden szereplője korrupt, ez igaz; de pusztán attól, hogy egy színdarabban pár ember lefizet pár embert, a dráma még nem fog elmondani semmit a korrupcióról magáról.)

Scherer Péter és Mucsi Zoltán - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Agota Kristof: A nagy füzet (A Forte Társulat és a Szkéné Színház előadása)

Mit tesz az emberrel az embertelenség? Sokan feszegették már a kérdést, de olyan megrázó és egyúttal mégis gyönyörűen végigvezetett választ, mint amilyen az Agota Kristof világhírű trilógiájának első része alapján dolgozó Forte Társulaté, nagyon kevesen tudnak megfogalmazni. Egy ikerpár a második világháború és egyúttal a gyerekből felnőtté válásuk éveit az isten háta mögött, egy mizantróp és világgyűlölő nagymamánál tölti. Szűkebb és tágabb környezetük is kifordult magából: a nagymama verései, a szomszéd lány perverz debilitása, a háborús kegyetlenségek között szocializálódva lelkük üres lapjára, e nagy füzet oldalaira a megszokotthoz képest egészen más ábrák kerülnek. Más értékek és más erkölcsök, a fontosról és a nem fontosról, a jóról és a rosszról alkotott, sajátos elképzelések.

Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Andrássy Máté, Blaskó Borbála - Fotók: Dusa Gábor

Székely Csaba: Bányavakság (Szkéné Színház)

Hihetetlenül és példátlanul bátor szöveg Székely Csaba drámatrilógiájának középső darabja, a hamis és képmutató Erdély-romantikáról szóló Bányavirág folytatása, a Bányavakság: a trianoni sérelmekkel táplált gyűlölködésről, a román-magyar viszony számítóan képlékeny mivoltáról és a legkisstílűbb, már-már röhejes politikusbűnözésről nagyon régen nem mutattak be ennyire konkrét, gyomorba vágó és józanul elfogulatlan előadást. Amely ugyanakkor pokolian vicces is: Székely Csaba szövege mind a fokozatosan feltáruló családi titkok durvaságában, mind a problémafelvetés erejében és az egyes szereplők tetteinek súlyában, mind pedig a poénok számában kétszeresen túlteljesítette a szintén rendkívül erős és humoros Bányavirágot. (Ez a precíz és hihetetlenül technikásan felépített, ám végeredményben azért mégis egyéni szöveg egyetlen gyengesége: Székely néhol engedett a csak önmagukért való kabaréjelenetek csábításának.)

Bozó Andrea, Széles László - Fotók: Róde Gábor