Egyfelvonás

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé (a Szkéné Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. bemutatója)

Le se lehetne tagadni - meg nem is kell -, hogy Parti Nagy Lajos ezekre a színészekre írta gengszterdrámáját: Mucsi "Kapa" Zoltán Kapauert, Scherer "Pepe" Péter Pepetset, Kovács Krisztián Kisciánt, Katona László Macilát játssza. Igaz, a kérdés nem az, hogy kinek írt drámát Parti Nagy, hanem az, hogy miért. A Bivaly-szuflé önmagában ugyanis nem ad választ erre. Miért mutatna be ma egy független színház (vagy bármilyen színház) túl keveset foglalkoztatott, remek színészekkel olyan drámát, amelynek semmi köze semmi olyasmihez, ami itt és most körülvesz bennünket, és ami nem kíván elmondani semmit sem univerzális, sem aktuális kérdésekről, és aminek végeredményben nincs semmi tétje? (A darab minden szereplője korrupt, ez igaz; de pusztán attól, hogy egy színdarabban pár ember lefizet pár embert, a dráma még nem fog elmondani semmit a korrupcióról magáról.)

Scherer Péter és Mucsi Zoltán - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre (Orlai Produkció)

Az Orlai Produkció – a sajnos egyetlen magyar kereskedelmi (tehát állami támogatás nélküli) színházi produkciós iroda – neve egyre inkább egyet jelent a minőségi szórakoztatással, azaz az e név alatt létrejövő előadások általában üdítő kivételek a nyári gagyi-dömpingben: nem „elvontak”, de nem is komolytalanok. Ilyen a kortárs osztrák levélregényből készült Gyógyír északi szélre is: egy családos nő és egy egyedülálló férfi egy elgépelt e-mail cím által szereznek tudomást a másik létezéséről, és levelezni kezdenek. Eleinte épp az ismeretlenségből adódó kötetlenség miatt, később viszont (a férfi) szenvedélyes szerelemből vagy (a nő) azért, hogy kitörjön háziasszony szerepéből, és valaki olyanná váljon, aki hiányzik a mindennapi életéből.

Fullajtár Andrea és Őze Áron – Fotók: MTI

Glattauer szövege mélységében, lélekrajzában, összetettségében, hitelességében és emberismeretében elhatol egészen addig a pontig, ameddig egy lektűr csak elhatolhat: sokkal inkább lélektani dráma lesz a levelezésből, mintsem limonádé, mivel érzékenyen megmutatja és alaposan kibontja két ember pszichéjét. Fullajtár Andrea eleinte csak pont annyira jó, amennyire az ország egyik legjobb színésznőjének kisujjból is jónak kell lennie, de amikor számára és számunkra is kiderül, hogy a levelezést és levelezőpartnerét tulajdonképpen az egyetlen menekülőútnak tartja jelenlegi életéből, valódi mélységeket mutat meg. Őze Áron méltó párja: szenvedélyét, odaadását és elkeseredettségét könnyű elhinni. Az előadás egyetlen baja, hogy Göttinger Pál rendező csakis a színészek játékával foglalkozott, és semmi mással nem: a két szereplő ül vagy áll a saját szobájában, és vagy nézi a monitort, vagy nem – de semmiféle rendezői ötlet (a tér elrendezése, a kapcsolat mélységének a verbalitáson túli jelekkel, például érintéssel történő érzékeltetése, egyszóval bármi az „ajtón be – ajtón ki” játékmódon kívül) nem tesz hozzá semmit a színészek játékához.