Egyfelvonás

Csehov: Sirály (Nemzeti Színház)

Tenki Réka, akire minden rendező Nyina, a bájos, de bukásra kódolt színésznő szerepét osztotta volna, olyan csodálatosan játssza el az életét gyászoló, huszonévesen már vagy hatvan évnyi bánattól görnyedő Mását, hogy akár már miatta megérné megnézni Alföldi Róbert Sirály-rendezését a Nemzetiben. Amikor az előadás legelején először ránéz titkolt szerelmére, Trepljovra, majd röviddel utána Nyinára, akibe viszont Trepljov szerelmes - mert ebben a drámában az a tragédia, hogy senki nem azt akarja szeretni, akit jó lenne szeretnie -, abban a két pillantásban benne van egy egészen pontosan megrajzolt jellem: a nőé, aki annyira mélyen szeret egy férfit, és közben annyira nem szereti saját magát, hogy vetélytársára nem is haraggal, hanem csodálattal tekint, mert csakis a férfi szeretetét, s így magát a férfit látja benne.

Tenki Réka, Fehér Tibor - Fotók: Znamenák István

Darvas Benedek - Varró Dániel - Hamvai Kornél: A zöld kilences (Vígszínház)

Jobbról nézve a Vígszínház két kortárs magyar színpadi szerzőt és egy remek zeneszerzőt felkérve létrehozott egy új, nagyszínpadi, az operett szabályainak részben-egészben megfelelő, a musicallel kokettáló zenés előadást, amely kellően szellemes; amely bár sok szálon fut, de remek dramaturgiája miatt mindvégig élvezetes és izgalmas; amelynek zenéje bár nem túlontúl maradandó, de hangulatos, ráadásul érdekesen játszik a stílusokkal és idézetekkel; és amelyben remek színészek kapnak lehetőséget úgy a tipikus molnárferenci, "vígszínházas" (pesti hősszerelmesek és krakélerek), mint az operettes (arab alkirályok és dizőzök) karakterek megformálására.

Réti Adrienn - Fotók: Vígszínház / Szilágyi Lenke

Martin McDonagh: Vaknyugat (A Kulturbrigád és az Átrium Film-Színház előadása)

A világ egyik legnépszerűbb, méltán ünnepelt kortárs drámaírója, az ír Martin McDonagh véletlenül sem mondott olyasmit, hogy a világunkba olyan mélyen ette bele magát az őrületes gyűlölködés, hogy már nincs is olyan része, amelyet ne járna át az utálat feketesége. Nem mondott semmi olyat, hogy talán már esély sincsen meglelni és felemelni az emberekben az emberit, pedig e nélkül a túlélésre sincs esély. Ő csak írt egy drámát egy testvérpárról, akik a másik chipsének lenyúlásától a saját apjuk agyonlövéséig terjedő skála minden rosszindulatát élvezettel veszik elő, s akik már csak egy sajátos gyűlöletszóláncban kommunikálnak egymással; meg egy hitetlen papról, aki élete egyetlen céljának tartja, hogy ha mást nem is tud elérni a világban, legalább ezt a két embert kibékíti. Valahol, végül is, el kell kezdeni.

Alföldi Róbert és Ficza István - Fotók: Pataki Mihály

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból (Radnóti Színház)

Naponta keresnek meg ismerőseim azzal, nem tudok-e bármilyen munkáról, amit elvállalhatnának. A legjobb barátaim kétharmada, ismerőseim jelentős része külföldön van, vagy mert itthon is csak tudásuk alatti munkát tudtak volna végezni szinte semmiért, vagy mert odakint van igény a szaktudásukra. Értelmiségi ismerősöm számol be arról, hogy a családjával hogyan osztoznak az utolsó liter tejen, mert nincs pénzük többre. A Radnóti Színház pedig eközben bemutat egy előadást, ami arról szól, hogy egy házaspárnak annyira tökéletes az élete - jó munka, két autó, nyaraló, jacht -, hogy a létnek ez az elviselhetetlen könnyűsége végül úgymond felőrli a lelküket.

Schneider Zoltán és Szávai Viktória - Fotók: Bálint Dániel

Székely Csaba: Bányavakság (Szkéné Színház)

Hihetetlenül és példátlanul bátor szöveg Székely Csaba drámatrilógiájának középső darabja, a hamis és képmutató Erdély-romantikáról szóló Bányavirág folytatása, a Bányavakság: a trianoni sérelmekkel táplált gyűlölködésről, a román-magyar viszony számítóan képlékeny mivoltáról és a legkisstílűbb, már-már röhejes politikusbűnözésről nagyon régen nem mutattak be ennyire konkrét, gyomorba vágó és józanul elfogulatlan előadást. Amely ugyanakkor pokolian vicces is: Székely Csaba szövege mind a fokozatosan feltáruló családi titkok durvaságában, mind a problémafelvetés erejében és az egyes szereplők tetteinek súlyában, mind pedig a poénok számában kétszeresen túlteljesítette a szintén rendkívül erős és humoros Bányavirágot. (Ez a precíz és hihetetlenül technikásan felépített, ám végeredményben azért mégis egyéni szöveg egyetlen gyengesége: Székely néhol engedett a csak önmagukért való kabaréjelenetek csábításának.)

Bozó Andrea, Széles László - Fotók: Róde Gábor

Disney és Cameron Mackintosh: Mary Poppins (Madách Színház)

Milyen kedves mese is ez a Mary Poppins! Vagy legalábbis a most már itthon is látható, világhírű musicalben a Madách Színházban nagyon is annak tűnik. Másról sem szól, mint hogy a nevelésben minden regulázást, szigort és büntetést lepipál, ha a gyerek kap inkább egy kis odafigyelést, megértést és szeretet; meg hogy csak egy kis fantázia, nyitottság és jókedv kell ahhoz, hogy a hétköznapok színesebbek legyenek. Sőt, még egy ígéretesen induló, aztán lendületéből ugyancsak alábbadó feminista szálat is elrejtettek benne a szemfüles szerzők arról, hogy talán mégsincs teljesen rendjén az "asszony a férjé, a férj a munkáé"-életszemlélet.

Oroszlán Szonja - Fotók: Madách Színház

A Dohány utcai seriff (A Kaposvári Egyetem és a FÜGE bemutatója)

Elvették tőlünk a félrenézés, a figyelem bármiféle megosztása, a külvilágban való menedékkeresés lehetőségét. Az előadás teljes, barlangi sötétben játszódik, így nem láthatjuk a színházat, amit létrehoztak - és ennél talán nem is létezik színházibb gesztus. Arról nem is beszélve, hogy milyen kegyetlen pontossággal számították ki azt a hatást, amit ilyen körülmények között okoz Kovács Márton hol lírai, hol harsányságával bántó, hol szinte csak a tudatalattira ható, zörejekből épülő zenéje, meg a remek dramaturgiával összeállított, a sárga csillagos kabátoktól a bevagonírozásokon és a haláltáborok borzalmain át a felszabadulásig és a megváltást nem hordozó hazatérésig mindenről mesélő holokauszt-visszaemlékezések puszta hallgatása, a szokottnál is érzékenyebb fülekbe égetése.

Kovács Márton - [Forrás]

Tamási Zoltán: Bagoly (K. V. Társulat)

A leghétköznapibb, valószínűleg mindenkinek pontosan ismerős helyzetekről beszél a független társulatok közt színészként, szerzőként és rendezőként is jól ismert Tamási Zoltán új drámájával, de mondandóját előbb alaposan kiforgatja: az abszurd és a banális folyamatos párharca ad feszültséget a Bagolynak. Ami az egyik jelenetben még ténykérdés volt, a következőben mintha soha szóba se került volna, s amit egy jelenetben előbb biztosra vettünk, azt valaki két percen belül biztosan megkérdőjelezi. A dráma különös, "semmiről-sem-biztos-hogy-valóban-megtörtént-e" világának középpontjában egy kamasz fiú áll, körülötte meg cseppet sem különleges, mégis elviselhetetlen családja. Az anyuka üvöltözik, ha a gyerek nem jön időben reggelizni, az apa kikészül, ha az anya üvöltözik, a fiú meg felháborodik, hogy eközben megették a reggelijét. És közben porszívózni kéne, de mire vállalkozna rá bárki, az anya mártíromságból nekikezd, és már késő kiengesztelni - és így tovább. Mint mindenütt.

Tamási Zoltán és Száger Zsuzsanna - Fotók: Huszár Mona

Ljudmila Ulickaja: Százlábúak láb alatt (Kolibri Fészek)

Egy latinos műveltségű, könyvmoly szobanövény, egy anyai szeretethiánnyal küzdő kóbor macska és egy nehéz gyermekkorból kirepült veréb a főszereplői Ljudmila Ulickaja meséjének, amelyet Kolozsi Angéla alkalmazott a Kolibri színpadára. Hármójuk otthonában bukkan fel az egyedülálló anyuka, a százlábú, aki neveletlen százlábú-százasikreit nevelné, ha tudná.

Török Ágnes, Bodnár Zoltán, Szívós Károly, Ruszina Szabolcs - Fotók: Kolibri Színház

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Megnyerte egyik legfőbb kultúrpolitikai csatáját a Fidesz-kormány: a következő évadtól nem Alföldi Róbert vezeti a Nemzeti Színházat, hanem a debreceni Csokonai Színház jelenlegi igazgatója, Vidnyánszky Attila. A jelentkezőket véleményező bizottság - Vidnyánszky Attila pályázatáról a Vidnyánszky Attila által vezetett Színházművészeti Bizottság értékelése alapján is döntöttek - arra jutott, hogy "más tehetséges jelölteknek is lehetőséget kell adni". Az Alföldi "radikális", "kísérleti", "alternatív" színháza ellen ágáló jobboldal paradigmaváltást remél: klasszikus darabok klasszikus feldolgozásait, érthetően, tisztán, világosan, formai egyénieskedés nélkül. De vajon remélhetnek-e ilyesmit pont Vidnyánszkytól?