Egyfelvonás

Rába Roland - Zöldi Gergely: Dermedési pont (a K.V. Társulat és a Füge Produkció bemutatója)

Olyan témáról szól a K.V. Társulat új bemutatója, ami itt és most mindenkit foglalkoztat, ami aktuális, valós és fontos kérdés - ettől pedig a néző kapásból jóindulatot érez az előadás felé. Azonban a Dermedési pont végül cserben hagy, mert nem mond el semmi újszerűt arról, hogy miért vándorolnak ki az emberek Magyarországról, hogy megoldás-e ez bármire, vagy hogy mit lehet tenni ellene.

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata - Fotók: Kállai-Tóth Zsanett

Tamási Zoltán: Bagoly (K. V. Társulat)

A leghétköznapibb, valószínűleg mindenkinek pontosan ismerős helyzetekről beszél a független társulatok közt színészként, szerzőként és rendezőként is jól ismert Tamási Zoltán új drámájával, de mondandóját előbb alaposan kiforgatja: az abszurd és a banális folyamatos párharca ad feszültséget a Bagolynak. Ami az egyik jelenetben még ténykérdés volt, a következőben mintha soha szóba se került volna, s amit egy jelenetben előbb biztosra vettünk, azt valaki két percen belül biztosan megkérdőjelezi. A dráma különös, "semmiről-sem-biztos-hogy-valóban-megtörtént-e" világának középpontjában egy kamasz fiú áll, körülötte meg cseppet sem különleges, mégis elviselhetetlen családja. Az anyuka üvöltözik, ha a gyerek nem jön időben reggelizni, az apa kikészül, ha az anya üvöltözik, a fiú meg felháborodik, hogy eközben megették a reggelijét. És közben porszívózni kéne, de mire vállalkozna rá bárki, az anya mártíromságból nekikezd, és már késő kiengesztelni - és így tovább. Mint mindenütt.

Tamási Zoltán és Száger Zsuzsanna - Fotók: Huszár Mona

Ünnepeink (K.V. Társulat) – R16 Pódium

Még múlt pénteken neveztem be a K.V. Társulat Ünnepeink című előadására, kisebb részben azért, mert közvetlenül a Szputnyik Antigonéja után játszottak ugyanabban az épületben (a Bálint-ház új, R16 nevű pódiumán), nagyobb részben azért, mert mindig örömmel ülök be a lelkes társulat új előadásaira, még ha akadnak is köztük gyengébbek. Mint az Ünnepeink.

Fotók: kavetarsulat.blogspot.com

Tipikus humorszínházi pozícióból indulunk: egy csapat félhülye „szakember” tanácskozik az EU-elnökség farvizén, hogy megtalálják az Európai Unió előtt büszkén prezentálható magyar ünnepet. A tanácskozáson jelen van egy brüsszeli konzultáns, a magyar félről pedig olyan alakok, mint egy Álmos nevű árpádológus, egy népviseletbe öltözött magyar anya, a lovak szerepének növeléséért kampányoló tornatanár-szerű figura, na meg a magyar kormány képviselője. A „tudósok” félig Juhász Kristóf megírt szövege, félig improvizációk alapján csak mondják a maguk hülyeségeit székelykapukról és a karácsonyfadíszeken visszaköszönő skandináv mitologikus jelképről (Odin szeméről), az ősmagyar vízilóról és a pálinkásbutéliába zárt kerecsensólyomról, mint a magyarság jelképéről; na meg mindent félreértenek, amit az EU-s képviselő angolul mond. Mindez alapvetően egy komolytalan, de vicces kabarénak ígérkezik – csakhogy sem a karakterek, sem a szituációk, sem a poénok nincsenek megírva. Így se nevetni nem tudunk – mert perceket kell várni minden közepes poénra –, se a színészek játékán szórakozni – mert egyáltalán nem reagálnak egymásra, csak mondják a magukét. Egyedül Bartsch Kata EU-diplomatája brillíroz: szinte végig néma, arcjátékával mégis egyértelműen kifejezi, hogy legszívesebben még ahhoz is kesztyűt húzna, hogy kezet fogjon ezzel a csapatnyi idiótával; ahogy undorodását rejtegetve eszi meg (és köpi ki titokban) a rátukmált hungarikumot, az az előadás csúcspontja. Na meg elvéthetetlenül kihallatszik az előadásból a jelenlegi kormány politikájának, főként az ún. „nemzeti konzultáció” látszat-párbeszédének kritikája – de ennyi akkor is kevés.

Az Ünnepeink olyan, mintha egy csoport lelkes és jó színész reggel találkozott volna, egy témára improvizálni kezdett volna egy fél nap erejéig, majd ugyanaznap este bemutatták volna, hogy mire jutottak.