Egyfelvonás

Rába Roland – Zöldi Gergely: Dermedési pont (a K.V. Társulat és a Füge Produkció bemutatója)

Olyan témáról szól a K.V. Társulat új bemutatója, ami itt és most mindenkit foglalkoztat, ami aktuális, valós és fontos kérdés – ettől pedig a néző kapásból jóindulatot érez az előadás felé. Azonban a Dermedési pont végül cserben hagy, mert nem mond el semmi újszerűt arról, hogy miért vándorolnak ki az emberek Magyarországról, hogy megoldás-e ez bármire, vagy hogy mit lehet tenni ellene.

Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Bartsch Kata – Fotók: Kállai-Tóth Zsanett

Pedig az érezhetően a három színésznő – Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna és Bartsch Kata – improvizációiból is táplálkozó előadás friss, élő és élénk, mint angolna a szakadt halászhálóban. Három régi barátnő néhány találkozójából és beszélgetéséből áll össze a darab, és a színészek Rába Roland rendezésében tényleg meg tudják teremteni a szituációk – közös főzés, konyhai dumálás – életszerű hangulatát, igazi baráti légkört tudnak létrehozni a színpadon is.

Bartsch Kata, Száger Zsuzsanna

Urbanovits a földhöz ragadt, pragmatikus nő (nem csoda, hogy az ő konyhája a találkozók helyszíne), aki mindenkit óva int a túlzott kalandozástól, legyen az akár egy ketrecharcos pasi vagy egy spontán kivándorlás. Bartsch Kata az ő ellentéte (ketrecharcos pasival és spontán kivándorlási ingerrel), laza és látszólag felelőtlen – de a színésznő pontosan megmutatja, hogy a felszín csak leplezi az akut önkép-keresési problémákat. Száger Zsuzsa pedig a mosolygó harmadik, aki mindenkivel elhiteti, hogy az ő oldalán áll, és akit éppen ezért szinte nem is tartanak önálló személynek. Száger inkább a szélsőségesebb állapotokat tudja nagyon hihetően játszani, míg a hétköznapi mondatokat nem mindig találja meg magában – Urbanovits pedig épp fordítva, tényleg emberből és nem színészből beszél a legtöbbször, viszont ő a kilengéseknél tűnik mesterkéltebbnek. Bartsch Kata jól egyéníti ezt is, azt is; minden helyzetben remek.

Bartsch Kata

És jók a szituációk, ismerősek a konfliktusok és a jellemek is – de idővel Rába ki akarja futtatni a darabot valahová, csak az nem látszik egyértelműen, hogy hová. Előbb a tévében szólalnak meg egyszerű utcai járókelőnek tűnő egyszerű utcai járókelők, hogy olyan ezerszer és ezerszer hallott közhelyeket mondjanak el újra, mint hogy „külföldön sem jön össze mindenkinek” vagy „majd ha itthon is meg lehet élni takarításból, itthon maradok”. Aztán előbb az egyik, majd egy másik szereplő is emigrál; egyikük élete gyökeresen felfordul emiatt, a másikuk viszont végre megtalálja önmagát – de mindketten élvezik az új életet, még ha a Túró Rudi meg a tejföl hiányzik is nekik. A harmadik viszont beleőrül a magányba vagy az itthoni kilátástalanságba, hogy ezáltal egy abszurd lezárással Rába valami olyasmit mondjon el, hogy jelenleg nincs működő megoldás arra, hogy megálljon a kivándorlási hullám. Ezen kívül pedig akarva vagy akaratlanul, de egyértelműen állást foglal egy ennél bonyolultabb kérdésben, és azt sugallja, hogy aki elmegy, az végül biztosan jól fogja érezni magát, aki itt marad, annak meg harangoztak.

Száger Zsuzsanna, Bartsch Kata, Urbanovits Krisztina

Egy ilyen leegyszerűsítő magyarázattal pedig akkor is nehéz lenne mit kezdeni, ha rendesen ki lenne fejtve, és valóban a történet korábbi részeiből következne – de ez nincs így. Így pedig, életszerű játék és jó színészek ide vagy oda, csak azt érezni, hogy valamit valaki mondani akart nekünk, de hogy mit, azt nemhogy mi nem értjük, de talán ő maga sem tudja.