Egyfelvonás

Kia Corthron: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! (A FÜGE Produkció és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet bemutatója)

A kortárs amerikai drámaíró, Kia Corthron itthon eddig be nem mutatott darabja a harlemi "gettó" afroamerikai lakóinak életét mutatja meg érzékenyen, a másik oldalról: a tizenöt évesen terhes lányok, a majdnem analfabéta fizikai munkások és nincstelenséggel küzdő szüleik világa nála emberséggel és jóravaló, értékes emberekkel van tele. Corthron drámájának az adja édes-bús keserűségét, ahogyan finoman megmutatja: ezeknek az embereknek, akik semmivel sem kevesebbek azoknál, akiknek több jutott az életben, más lehetőség híján bele kell törődniük számkivetettségükbe, még akkor is, ha a minden biztonsági előírást semmibe vevő munkahelyek vagy a mérgező hulladékot a környéken leszóró városvezetés hibái a saját vagy szeretteik életébe kerülnek is.

Laki Eleonóra és Jákovics Krisztina - Fotók: Szelepcsényi Ferenc

Ion Luca Caragiale: Farsang (Katona József Színház)

Caragiale 1885-ös vígjátéka, ha nem találkozik egy tehetséges rendező erős koncepciójával, nem több egy közepesen vicces, közepesen erőltetett, abszolút nem kortárs, nem aktuális, önmagán túl nem mutató színdarabnál. Ha erős koncepció nincs is, a drámából még akkor is minimális munkával kihámozható egy lecsúszottság-vízió, egy világrohadás-szimfónia a maga romlott, semmirekellő kispolgáraival, általános értékvesztésével, koszos putrijaival, alkoholba fulladt miliőjével.

Nagy Ervin, Lengyel Ferenc, Pálmai Anna, Kocsis Gergely - Fotók: MTI / Kallos Bea

Közönség / Audience (a belga Ontroerend Goed vendégjátéka a Trafóban)

Használd ki, használd fel és becsüld meg azt az erőt, amit egy megannyi azonos irányba mutató akaratot egyesítő embertömeg ki tud fejteni - ugyanakkor óvakodj is attól, hogy egy tömeg tagja legyél, nem pedig egy önálló egyén. Mert a tömeg: tömeg olyankor is, amikor egy focimeccsen szurkol; olyankor is, amikor Martin Luther Kingnek éljenez; és olyankor is, amikor Hitlernek.

Fotók: Trafó

Szophoklész: Antigoné (Gózon Gyula Kamaraszínház)

Hatalom és a hatalomnak való engedelmesség, az elvekhez való ragaszkodás és az erkölcsi érzéknek való megfelelés közötti választás, az állampolgár rajta uralkodó politikussal szembeni lázadása - ezekről a témákról talán már soha nem fog tökéletesebb dráma születni, mint az Antigoné. Kreón, a király, akinek elvei vannak, elrendeli, hogy a hazaárulót ne temethessék el. Antigoné, akinek másfajta meggyőződése van, fellázad, és mégis megadja a végtisztességet testvérének, és ezzel felteszi a kérdést: meddig várható el a polgári engedelmesség?

Turóczi Éva, Kiss Diána Magdolna, Kálid Artúr, Vasvári Emese - Fotók: Ilovszky Béla

John Sable: Többszörös orgazmus (TÁP Színház, Budapesti Anarchista Színház)

Semmi sem alkalmatlanabb egy színházi előadás üzenetének átadására és megértetésére, mint az, ha a színészek kiállnak a közönséggel szembe, és felmondják a tanulságokat. A Többszörös orgazmus, úgy tűnik, a szabályt erősítő kivétel.

A TÁP Színház ernyője alatt létrejött alkalmi, színészeket és nem színészeket is tömörítő társulat, a Budapesti Anarchista Színház (BASZ) előadása gyakorlatilag egy tanóra, amelyen egy nyitott kapcsolatban élő pár neglizsében elmagyarázza az egybegyűlteknek, hogyan érdemes és hogyan nem érdemes konszenzuális, nem monogám kapcsolatban élni, vagyis a párunk jelenlétében és közreműködésével más párokkal vagy egyénekkel szexelni, és swingelni, és párcserés akciókat szervezni, és így tovább.

Komán Bogi, Balogh Orsolya, Paizs Miklós - Fotók: Szabó Pál

Mózsik Imre - Vinnai András: A humor forrása (Thália Színház Mikroszínpad - a volt Mikroszkóp)

Önreflexív, programadó, a közönséget új irányba orientáló darabbal nyit a Thália alá szervezett, új vezetésű egykori Mikroszkóp, ma már Mikroszínpad. Vagyis nyitna, ha lenne dráma, de nincs: Vinnai András és Mózsik Imre két és fél órában előadott valamije szabad asszociációk tömkelegére épülő, nem is öncélú, hanem abszolút céltalan, túlírtságában is megíratlan, a színdarab mint olyan szinte minden tulajdonságát nélkülöző mű. Nem posztdramatikus, legfeljebb "predramatikus" színház ez, hiszen nem szakít a megszokott színházi felállással: egy előre megírt szöveg eljátszásáról van szó. Csak az előre megírt szöveg sikerületlen elképesztően.

Schmied Zoltán és Janklovics Péter - Fotók: Thália Színház

Sven Nordqvist - Fekete Ádám: Pettson és Findusz (Budapest Bábszínház)

Pettson, a magának való, polihisztor feltaláló és kismacskája, Findusz története alighanem egyike a világ legaranyosabb meséinek - legalábbis a Budapest Bábszínház előadása alapján mindenképpen úgy tűnik. Különös és bájos szülő-gyerek történet ez, még ha a szülő nem is szülő igazából, hanem egy mogorva ezermester, a gyerek pedig valójában egy cica, aki kéretlenül jelenik meg leendő gazdájánál. De a kettejük közti viszonyban csak az nem ismer rá a családtagok tipikus kapcsolatára, aki nem akar: az örökmozgó (beszélő) macska folyamatosan kérdez és folyamatos törődést igényel, Pettson pedig megpróbál szabályokat felállítani, de ezek betartatása helyett végül általában inkább a másik kedvére tesz - palacsintatorta-sütéssel, nadrágvarrással vagy egy karácsonyi ajándékkal.

Ellinger Edina, Mórocz Adrienn, Bercsényi Péter, Ács Norbert, Krista Anita - Fotók: Éder Vera

Jeles András: Auschwitz működik (a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóinak előadása a Bálint Házban)

Önmaga ellen dolgozik Jeles András és színészhallgatóinak előadása. Noha az itthon csaknem egyeduralkodó pszichorealizmussal abszolút szembemenő technikák színészi feladatnak kiválóak, a náci haláltáborok működéséről és a holokausztról szóló monológ-töredékek elvesznek, kipukkadnak, hatásukat vesztik így. A fehér gézszerű anyaggal körbetekert, elegyénietlenített színészek kitekert mozdulatokkal járkálva, különös pózokban üldögélve, énekelve, kiabálva, dadogva, selypítve, egy-egy szótagot tucatnyiszor, egy-egy mondatot százszor megismételve, percenként egy-két szavas lassúsággal, végletesen eltorzított hangon vagy más hasonló módon adják elő egy holokauszt-dokumentumfilm és egy Anna Frankéhoz valamelyest hasonló napló részleteit. Ahelyett azonban, hogy a borzasztó tények és vélemények iszonytató erejét a különös előadásmód által keltett kontraszthatás duplázná meg, az ellenkezője történik: a sokszor az elviselhetőség határaiig torzított játékmód végül annyira elvonja a figyelmet, hogy aminek hatnia kellene, már csak üresen koppan valahol a néző mellkasánál.

Fotók: Bálint Ház

Visky András - Frenák Pál: Ha lesz egy férfinak… (Gólem Színház)

Sikerületlen-e egy előadás, ha a színlap vagy műsorfüzet információi nélkül részben vagy egészben értelmezhetetlen, hogy mi zajlik a színpadon, és mi köze egymáshoz a jeleneteknek? Valószínűleg igen. Ez a helyzet a Gólem Színház előadásával, amely három, egymástól nagyon jelentősen eltérő jelenetből áll össze, és amelynek részeit - legalábbis a színlap szerint - az engedetlen gyerek megkövezésének bibliai parancsa és az arra való reflektálás kötik össze. És amely részek - színlap ide vagy oda - sehogyan sem állnak össze egy egésszé, sőt, a látottakon kívüli információk nélkül még azt sem igen lehet rájuk mondani, hogy variációk lennének egy témára.

Marie-Julie Debeaulieu - Fotók: Szelepcsényi Ferenc

Lúdas Matyi - Fazekas Mihály műve alapján írta: Tasnádi István (Budapest Bábszínház)

Eleven, játékos, élvezetes és gyorsan pörgő előadás lett az eredménye Tasnádi István kortalan, de alaposan átírt, modernebb Lúdas Matyijának, az egyetemista bábrendező, Fige Attila és Miareczky Edit bábtervező találkozásának. Tasnádi szövege egészen kiváló: játékos nyelvezetével, gördülékenységével, felnőtteknek szóló apróságaival (Döbrögi "kiseperte még a padlást is", sopánkodik Matyi anyja) kisebb és nagyobb füleknek is megadja, amit meg kell, miközben egyrészt elegánsan egyszerűsíti a sztorit, másrészt tologatja kicsit a hangsúlyokat.

Fotók: Éder Vera