Egyfelvonás

A félkegyelmű - Dosztojevszkij műveinek felhasználásával írta: Jeles András (Weöres Sándor Színház, Szombathely)

Jeles András szombathelyi - a POSZT versenyprogramjába is beválogatott - Dosztojevszkij-átirata, A félkegyelmű csak félútig jut el egy mind formavilágában, mind játékmódjában és színházi eszköztárában sajátos, erős képekre és az általuk ébresztett hangulatokra, érzésekre talán még a történetmesélésnél is jobban támaszkodó előadás felé. A mindössze négy órássá sűrített nagyregény-adaptáció első felvonása többé-kevésbé még ilyen a maga tengermorajlás-hangjaival, felerősített zörejeivel, a jeleneteket átkötő orosz búsongókkal, a (kissé ugyan modoros) felhő-, égbolt- és tenger-vetítéssel, a jelenetek roppant részletes és hömpölygően lassú kibontásával. Emellett némelyik színész szinte szürreálisan, elváltoztatott hangokkal, parodisztikus gesztusokkal jeleníti meg karakterét, megpróbálva ezzel is elemelni az előadást a realizmustól. Ám ahogy igazán hatásos képből is túlontúl kevés van - egy álomjelenet és egy lüktető, élő szoborhoz hasonlóan megjelenített visszaemlékezés -, úgy ezeket a ritka szürreál-kalandozásokat is leveti magáról az előadás.

Czukor Balázs, Trokán Péter, Balogh János - Fotók: Kálmándy Ferenc

Jeles András: Auschwitz működik (a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatóinak előadása a Bálint Házban)

Önmaga ellen dolgozik Jeles András és színészhallgatóinak előadása. Noha az itthon csaknem egyeduralkodó pszichorealizmussal abszolút szembemenő technikák színészi feladatnak kiválóak, a náci haláltáborok működéséről és a holokausztról szóló monológ-töredékek elvesznek, kipukkadnak, hatásukat vesztik így. A fehér gézszerű anyaggal körbetekert, elegyénietlenített színészek kitekert mozdulatokkal járkálva, különös pózokban üldögélve, énekelve, kiabálva, dadogva, selypítve, egy-egy szótagot tucatnyiszor, egy-egy mondatot százszor megismételve, percenként egy-két szavas lassúsággal, végletesen eltorzított hangon vagy más hasonló módon adják elő egy holokauszt-dokumentumfilm és egy Anna Frankéhoz valamelyest hasonló napló részleteit. Ahelyett azonban, hogy a borzasztó tények és vélemények iszonytató erejét a különös előadásmód által keltett kontraszthatás duplázná meg, az ellenkezője történik: a sokszor az elviselhetőség határaiig torzított játékmód végül annyira elvonja a figyelmet, hogy aminek hatnia kellene, már csak üresen koppan valahol a néző mellkasánál.

Fotók: Bálint Ház