Egyfelvonás

Szophoklész: Antigoné (Gózon Gyula Kamaraszínház)

Hatalom és a hatalomnak való engedelmesség, az elvekhez való ragaszkodás és az erkölcsi érzéknek való megfelelés közötti választás, az állampolgár rajta uralkodó politikussal szembeni lázadása - ezekről a témákról talán már soha nem fog tökéletesebb dráma születni, mint az Antigoné. Kreón, a király, akinek elvei vannak, elrendeli, hogy a hazaárulót ne temethessék el. Antigoné, akinek másfajta meggyőződése van, fellázad, és mégis megadja a végtisztességet testvérének, és ezzel felteszi a kérdést: meddig várható el a polgári engedelmesség?

Turóczi Éva, Kiss Diána Magdolna, Kálid Artúr, Vasvári Emese - Fotók: Ilovszky Béla

Ma kétszer mutatta be Bodó Viktor társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság a középiskolásoknak készített Antigoné-előadását: először és utoljára. Eddig és ezután ugyanis (elvileg) kizárólag osztálytermekben játsszák Gigor Attila rendezését; az egyik negyvenöt perces tanórában magát az előadást, a következőben a drámapedagógiai foglalkozást. És ahogy a készítők elmondják, ez az Antigoné nem ér véget a meghajlással és a tapssal: a két rész együtt egy egész.

Fábián Gábor (Kreón) - Fotó: Szputnyik / Tóth Simon Ferenc

Ahogy egy hónapja a Vígszínház Rómeó és Júlia-előadásán, most is az a cél, hogy egy porosnak hitt, ám – a diákok legnagyobb bánatára – kötelező drámát valahogy közel hozzanak a tizenévesekhez. Hogy megmutassák: a benne szereplő konfliktusok és élethelyzetek párezer vagy párszáz évvel a megírásuk után is lehetnek izgalmasak, tűnhetnek ismerősnek a saját életükből. Gigor és a Szputnyik a rendelkezésre álló, tanórányi időben ezt az értelmezés-segítést választják vezérfonálul; ezt segítik az új, a mai szlenghez igazított mondatokkal, a rövidített szöveggel és a remek, interaktív, játékosan elemző előadásvégi foglalkozással. És el is érik a céljukat: minden konfliktus tökéletesen érthető. Cserébe viszont csökken kicsit a mélység: nem minden drámai helyzet elég drámai, nem minden fájdalom elég fájdalmas, nem minden konfliktus elég húsba maró. Ha viszont mégis, az nagyon szép: mint mikor Pető Kata Iszméje simogatással, öleléssel és énekkel nyugtatja meg a halálra váltan zokogó Antigonét, Hay Annát. Szegény diákok: ki akarna az osztálytársak előtt sírni egy előadáson?

Hay Anna (Antigoné) és Pető Kata (Iszméné) - Fotó: Szputnyik / Tóth Simon Ferenc