Egyfelvonás

Huszka Jenő: Lili bárónő (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

A vidéki színházaknak – mivel egyedüliként kell nyitott ajtót mutatniuk rengeteg potenciális néző felé – a közönség igénye miatt szinte kötelessége operetteket is műsorukon tartaniuk, s csak kevesen mernek vagy akarnak újító szándékkal nyúlni a műfajhoz. A székesfehérvári Vörösmarty Színház tavaly beállt a picinyke sorba, s meghívta Mohácsi Jánost, hogy újra megrendezze a Kaposvár fénykorában bemutatott, kiváló és az eredetihez képest nem kevés többlettartalommal bíró, saját Csárdáskirálynő-variációját. Az idei évadban nem folytatták, amit tavaly elkezdtek: Korcsmáros György, bár megannyi jobb-rosszabb szóviccel és sok kifejezetten „mohácsis” poénnal („néma, mint aki sír”), kikacsintással feldúsítva, alapvetően mégis különösebb meglepetések nélkül, ha tetszik, „hagyományos” felfogásban rendezte meg a Lili bárónőt.

Lábodi Ádám, Szabó Emília és Egyed Attila – Fotók: Vörösmarty Színház

A monumentális, realista (mármint az operett-világban realista) díszletek közt, szép estélyikbe, zsakettekbe, libériába bújtatva játszott, élő zenével kísért előadás ilyenformán főként a színészeken áll vagy bukik. Jelen esetben áll: a címszereplő Szabó Emíliának nem csak a hangja csodálatos, de a színésznő pontosan és precízen felépíti figuráját, s végig kiemelkedő koncentráltsággal játssza a bájos, de perzselően tüzes kamaszlányból nővé érő bárónőt. Apja szerepében Egyed Attila okosan csempészik a kivagyiság mögé pont elegendő emberséget ahhoz, hogy újgazdag nemese pozitív szereplő tudjon maradni. Buch Tibor kevésbé összetetten adja a sármos csábítót, vokális teljesítménye emlékezetesebb; ahogy Váradi Eszter Sára szubrettje is több színt mutat énekelve, mint könnyed erkölcsű színésznőt játszva. A táncoskomikust adó Lábodi Ádám ezzel szemben többedszer mutatja meg, hogy rendkívül rokonszenves színészi kiállása kevéssé párosul jó hanggal vagy figyelemreméltó képességgel annak előcsalogatására.

Szabó Emília, Lábodi Ádám

Korcsmáros György rendezésének hangsúlyai a harmadik felvonás felé haladva aránytalanul rendeződnek át a legkönnyedebb szórakoztatás felé: a színpadon hasra, orra, fenékre eső színészek látványa jóval kevesebb alkalommal mulatságos, mint ahányszor ilyesmi előfordul, ahogyan a szexuális utalások harsány kiaknázása is kevésbé vicces, mint közönséges – s nem is volna szükség ilyesfajta szórakoztatásra, hiszen a poentírozáshoz is jó az érzéke, s a színészek is kiválóan használják ki a helyzetkomikumokat.

Lábodi Ádám, Váradi Eszter Sára

A szimpatikus pluszpoénok ide, a tündöklő, de a tehetségét maximálisan kiaknázó szerepre tovább váró Szabó Emília oda, nem ez a Lili bárónő lesz az az operett az évadban, amit mindenkinek azonnal látnia kellene. Igaz, az sem, amelyet ne nézhetne meg nyugodt szívvel bárki, akinek már nagyon hiányzik a Tündérkirálynő, légy a párom vagy a Cigaretta keringő.