Egyfelvonás

Zágon István - Mohácsi István - Mohácsi János: Hippolyt avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál (Az Orlai Produkciós Iroda bemutatója a Belvárosi Színházban)

Igazán nem lehet azzal vádolni a Hyppolitot (Zágon István drámáját vagy az abból készült filmet, amelyekben még fordítva szerepelt a névben az y és az i), hogy túlontúl bonyolult dolgokat akart volna elmondani a világról; tréfás és gúnyos kifigurázása volt a rongyrázásnak, az újgazdagok őszintétlenséggel és megjátszással teli életmódjának. Mohácsi János előadásának nem az a legfőbb problémája, hogy még ezt a soványka mondandót sem fejti ki, legfeljebb egy-két utalás formájában adja át, hanem az, hogy a gondolatot nem helyettesíti semmi mással. (Az előadásban esetleg jelenlévő aktuálpolitikai utalás, miszerint az urizáló lakáj a hétköznapi ember életébe túl mélyen beleszólni akaró politikust jelképezné, olyannyira kidolgozatlan, hogy felmerül, talán csak az estének mindenképpen értelmet adni akaró néző képzeli oda.)

Nagy Viktor, Csákányi Eszter, Mertz Tibor, Elek Ferenc, Téby Zita - Fotók: MTI / Kallos Bea

Szörényi Levente - Bródy János - Sarkadi Imre - Ivánka Csaba: Kőműves Kelemen (RaM Colosseum)

A Kőműves Kelemen, legyen bár magyar rockballada, mégis kifejezetten hasonlít Alföldi Róbert előző rendezésére, a Mephistóra: mindkettő sokat mondó metaforák segítségével vet fel örökérvényű és így ma is rendkívül aktuális kérdéseket. A Sarkadi Imre drámatöredékéből Ivánka Csaba által zenés színpadi művé írt, Bródy János dalszövegeivel és Szörényi Levente zenéjével 1981-ben teljessé lett Kőműves Kelemen - Alföldi keze alatt legalábbis - elsősorban arra keresi a választ, hogy hozható-e igaz ügyért becstelen áldozat, avagy egyáltalán igaz lehet-e az ügy, amiért becstelen áldozatot kell hozni.

Középen Stohl András és Radnay Csilla - Fotók: MTI / Földi Imre

Gém Zoltán: Starfactory (Thália Színház)

Nagyon egyszerű történetsablont próbál használni az elsőműves Gém Zoltán a Thália számára írt musicaljében: azt, amelyben a szerző bemutat egy értékvesztett állapotot, majd szemlélteti, azzal szemben mi volna a helyes út. Ám belezavarodik ebbe a nem túl bonyolult feladatba. Adott ugyanis a Starfactory, a csúnya, kapitalista sztárcsináló gépezet, a tévés tehetségkutató, ahol - nahát! - csak a nézettség a fontos, de a szereplő fiatalok lelkét senki nem pátyolgatja. Az innen kiesett üdvöske, a becsülendő elvekkel megáldott utcazenész meg két idős bohóc ezért "alternatív koncertet" szerveznek, amelyen végül (és ez nem költői túlzás!) minden negatív figura megjavul, mindenki újra megszereti egymást és mindenki kibékül mindenkivel. A háttérben, a kivetítőn eközben boldog családok mosolygós reklámfotóit vetítik.

Fotók: MTI

Avagy még egyszer arról, hogy mi a baj a Nemzeti igazgatóváltásával

Elérkezett az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó munkanapja: július 1-jén az új igazgató, Vidnyánszky Attila elfoglalja a Soroksári úti épület igazgatói irodáját. A jelenlegi társulat vasárnap délelőtt sajtótájékoztatóval búcsúzik el a szakmától, este pedig nagyszabású gálával a közönségtől. Mindkét fél hónapok óta tiltakozik, miközben sokan azt hangoztatják: nem történt semmi rendkívüli, csak lejárt az egyik igazgató öt évre szóló megbízatása; senki sem ígérte, hogy az igazgatói szék kihalásos alapon öröklődik, a tiltakozás pedig pusztán politikai alapú jajveszékelés. Rendben: hagyjuk a vezetőváltás körülményeit, a pályázat elbírálásának módját, a témában tett különféle nyilatkozatokat, és a vita kedvéért tegyük félre a politikával összefüggő érveket. Csakhogy így, pusztán "színházilag" nézve az eseményeket is visszavonhatatlan veszteségeket okoz mindaz, ami történt.

Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert és Hevér Gábor a Nemzeti Színház öt évének utolsó előadásán - Fotó: MTI / Marjai János

A Mephisto utolsó előadásával ért véget szombat este az Alföldi Róbert-éra a Nemzeti Színházban. A leköszönő igazgatót és a társulatot a közönség "köszönjük" feliratú táblákkal, trombitaszóval és virágokkal búcsúztatta, sőt, Alföldi az egyik nézőtől ironikus gesztusként még egy koszorút is kapott. A színészek többsége a tizenhét perces vastaps alatt elsírta magát a színpadon, a kulisszák mögött pedig elmondták, mennyire sokat jelentett nekik ez a búcsúztatás. A főszereplő Stohl András szerint nincs ennél feljebb.

2013. június 6. és 15. között rendezték meg a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozót. A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt, a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció. A szakmai, a színész- és a közönségzsűri döntései alapján a díjakat a június 15-én, este nyolckor kezdődő gálán adják át.

Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk c. előadásában - Fotó: Garamvári Gábor

A jelenlegi politika hatalmi gőgje és hozzá nem értése, a szaklapok hatalomnak való kiszolgáltatottsága is szóba került a POSZT egyik, a színházi újságok túléléséről szervezett szakmai beszélgetésén. Kiderül, miért maradnak oly gyakran kritikai visszhang nélkül a vidéki előadások, és - ettől nem teljesen függetlenül - az is, hogy mivel jár, ha Vidnyánszky Attila szerint a kritikusok hülyék.

Szabó István - Fotók: Kálmándy Ferenc

April de Angelis: Színésznők (Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

Van az itthon alig ismert és alig játszott kortárs írónő, April de Angelis Színházi bestiák (korábbi fordítása szerint csak Színésznők) című darabjának egy női szemszögű olvasata; nem csoda, hiszen a szerzőt a feminista színház nagy alakjának tartják. Eszerint a tizenhetedik században - azaz akkor, amikor először léphettek legálisan színpadra színésznők - játszódó darab a felemelkedő, majd így vagy úgy, abortuszokon, a királynak vagy a férjnek való szexuális kiszolgáltatottságon keresztül sorra elbukó művésznők története arról szól, hogy hiába kap egy nő látszólag egyenlő jogokat a férfiakkal (előbb csak a szereplését, később a részvénybirtoklásét is), valójában nem szűnik meg a férfiaknak alárendelt státuszuk: hol a férfi vezetők, hol a tágabb értelemben vett hatalom birtokosai, hol a férfi nézők határozzák meg sorsuk alakulását.

Madák Zsuzsanna, Kovács Olga - Fotók: Pezzetta Umberto

A POSZT versenyprogramjában játszotta utoljára A vágy villamosát a Miskolci Nemzeti Színház. A darab főszerepében kiemelkedő alakítást nyújtó, a jövő évadtól Miskolcon már társulati tagként játszó Györgyi Anna könnyen megválik egy-egy szereptől, csak azt sajnálja, hogy az előadás miatt maradt le kisebbik lánya óvodai ballagásáról.

Györgyi Anna A vágy villamosában - Fotó: Bócsi Krisztián

Hamar teljes félreértésbe, a Turay Ida Színház nevű haknioperett-brigád gátlástalan önfényezésébe és butácska nősoviniszta sztereotípiákba fordult az elvileg a színházról és a nők szerepének változásáról szóló, Elnöknők című beszélgetés a POSZT-on. De azt legalább megtudhattuk belőle, hogy Vidnyánszky Attila "egy igazi pasi".

Veiszer Alinda, Ráckevei Anna, Bozsik Yvette, Darvasi Ilona - Fotók: Kálmándy Ferenc