Egyfelvonás

Kortárs Felolvasó-színházi Fesztivál, Kaposvár

Mint amikor a sötétben nézed a tévét, de sehogy sem tudod kizárni a látóteredből az odalent világító számlapot a dvd-lejátszón, ami kérlelhetetlen földhözragadtságával hirdeti szakadatlan, hogy pontosan hány perc és hány másodperc van még hátra a filmből. Ilyen tapasztalat az is, ahogyan egy felolvasó-színházi előadás közben nem tudod nem észrevenni, hogy a színész kezében tartott szövegkönyv lapjaiból hány van már hátrahajtva, írással lefelé, és hány vár még (f)elolvasásra: nem lehet még vége jó ideig, ha a felénél van nyitva a könyv, de mindjárt megoldódik minden bonyodalom, ha a bánatos színészsóhaj éppen csak nem fújja már el azt a pár megmaradt, vékonyka lapot.

Hát ettől még nem lesz se nagyon jó, se nagyon érdekes a felolvasószínház, sóhajt ezúttal a bánatos olvasó, és valóban: nem ettől lesz nagyon jó és nagyon érdekes a felolvasószínház. Hanem mindenféle mástól.

Dido: Reiter Zoltán és Petrik Szilárd - Fotók: Memlaur Imre

Szálinger Balázs: Fehérlófia (Budapest Bábszínház)

Szép szimbólumokba fordítva ábrázolja születéstől házasságig az emberélet nagy útjelző köveit a Fehérlófia, amely egyúttal nagyszerűen megtanít arra is, hogy erőszakkal minden megoldható; hogy aki az erősebb, azé a világ; hogy az ököl szava szebben hangzik, mint a szájé; hogy önzetlenül nem érdemes senkin sem segíteni; s hogy megbocsátás nem létezik, de nincs is rá szükség. Hogy miért kell épp ezt a mesét játszania egy színháznak, számomra rejtély - de ha már játszani kell, hát játsszák úgy, ahogyan a Budapest Bábszínház teszi.

Fotók: Éder Vera

Székely Csaba: Bányavakság (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió előadása)

Először - még a nagyszerű budapesti, szkénés bemutató előtt - Sebestyén Aba rendezte meg Székely Csaba drámatrilógiájának második darabját Marosvásárhelyen; ezt a produkciót válogatták be az idei POSZT versenyprogramjába is. Hiánypótló dráma ez a román-magyar együttélésről szintúgy, mint a legalsó szintekig gyűrűző korrupcióról és mutyizásról: a helyi befektetők kenőpénzét éppen átvett polgármester van olyan hülye, hogy ráhívja a rendőrt a közelgő választáson nála jobb eséllyel induló vérmagyar Izsákra. De a kiérkező rendőr román, így a nyomozás hamar a nemzeti sérelmekről kezd szólni nemhogy Trianonig, de egészen az anyafarkasig visszamenőleg.

Szakács László, Ördög Miklós Levente, Czikó Julianna - Fotók: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Graham Linehan: Betörő az albérlőm (Madách Színház)

Legyen szó akár a legkönnyedebb, kacagtató bohózatról, azért az megkerülhetetlen, hogy egy színdarabnak legalább az alapszituációja megálljon a lábán. A kétféle filmváltozatban is ismert angol komédia, a Betörő az albérlőm öncélúságára jellemző, hogy már a kiindulásában sincs halovány nyoma sem az értelemnek: mégis miért venne ki egy rablóbanda egy szobát egy öregasszony lakásában - ahelyett, hogy egy üres lakást bérelne -, hogy aztán folyamatos problémát jelentsen nekik önmaguk álcázása a néni és teljes baráti köre előtt? Mit tud ezzel kezdeni Halász Judit és Mucsi Zoltán a Madách színpadán?

Fotók: Kallos Bea/MTI

Gogol: A revizor (Komáromi Jókai Színház)

A revizor egyike azoknak a klasszikusoknak, amelyek sehol és soha nem veszítenek aktualitásukból, és amelyek bemutatásával az adott színház "automatikusan" eleget tesz a társadalmi felelősségvállalás igényének. Még akkor is, ha a rendező láthatóan semmit nem akar kihangsúlyozni, újragondolni abból és hozzáfűzni ahhoz, amiről a darab szól: a mindent behálózó és az összes szinten jelen lévő korrupcióról és a köztisztviselők önérdek-centrikusságáról.

Tar Renáta, Nagy László, Németh István, Mokos Attila, Molnár Xénia, Horányi László - Fotók: Komáromi Jókai Színház

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Miután otthagyja a Nemzeti Színházat, Kulka János a Katona József Színház társulatának tagja lesz, írja a hvg.hu.

Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek (Rózsavölgyi Szalon)

Állami támogatás nélkül, profitmaximalizálásra törekedve pont színházat működtetni minden tiszteletet megérdemlő vállalkozás. Az Orlai Produkciós Iroda évek óta működik példaszerűen, sőt, cégpolitikája a hihetetlenségig szimpatikus: a minél nagyobb közönségnek szóló sikerelőadások profitját Orlai Tibor nemhogy nem teszi elégedetten zsebre, de független társulatok értékes, de profittermelésre képtelen előadásainak létrehozását támogatja vele, nem is csak a minőségre, de a társadalmi hasznosságra is odafigyelve. S noha "magas kultúrából" pénzt csinálni egyike a legnehezebb feladatoknak, egy éve Zimányi Zsófia is beállt Orlai mellé a picinyke sorba, megnyitotta vállalkozását, a Rózsavölgyi Szalont - és egy év alatt már látszik az is, hogy Zimányi nem enged a mindig nagyobb tömegeket elérő gagyi csábításának.

Szervét Tibor, Sipos Vera - Fotók: Rózsavölgyi Szalon

Klaus Mann: Mephisto (Nemzeti Színház)

"Attól, hogy körülöttünk minden megváltozik,
mi miért ne maradhatnánk ugyanazok?"

Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzeti Színház igazgatójaként, a színház öt éves érájának lezárása, a Mephisto, a rendező és Vörös Róbert színpadi adaptációjában nem csak arról szól, hogy mennyi becsvágy és önmaga újra meg újra szembeköpése kell ahhoz, hogy a művész önös érdekből eladja magát a hatalomnak. És nem is csak arról, hogy milyen lelki és művészi értelemben vett torzulásokkal jár az ön(f)eladás ilyen folyamata. Ez a Mephisto egyértelmű és kemény hangú állásfoglalás egy nem csak ma és itt, de bárhol és bármikor rengeteg embert foglalkoztató kérdésről. Arról, hogy akinek nem fér össze az elveivel, ami a hazájában, a munkahelyén, vagy bárhol körülötte történik, annak igenis nemet kell mondania. Nem hallgatni, nem reménykedni a jövőbeni változásban, és nem keresni mentségeket: nemet mondani. Mert függetlenség nem létezik - az ember így vagy úgy, de cselekedeteivel döntéseket hoz meg, akkor is, ha nem szeretne.

Stohl András - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt

Bertolt Brecht: Molière Don Juanja (Maladype Színház)

Zsótér Sándor - aki a Molière-féle Don Juant átíró Brecht szövegét vette alapul - előadásában a világhírű, mitikus csábító nem hódításai, nem a lábnyomaiba hulló összetört szívek miatt érdekes. A Maladype Don Juanja ennél súlyosabb témákat dolgoz fel: ez az előadás a becstelenség, romlottság és a tisztaság szembenállásáról, a materiális és a magasztos párharcáról szól. A képmutató, semmilyen aljasságtól vissza nem riadó Don Juannak nem pusztán azért kell buknia, mert túl sok nőt alázott meg, hanem mert - az előadás ítélete szerint - nem lehet, hogy olyasvalaki éljen a világban, aki megtagadja az erkölcs vagy a jobbítani vágyásnak akár a gondolatát is.

Orosz Ákos, Kerkay Rita - Fotók: Czitrovszky Balazs

Sven Delblanc: Álarcosbál (Bárka Színház)

Valószínűleg hatalmas írói kihívás úgy megírni egy drámát, hogy minél több mondattal, minél hosszabb idő alatt minél kevesebb információ hangozzon el benne - alighanem nehezebb feladat ez, mint egyszerűen egy érdekes szöveget alkotni. Sven Delblanc Álarcosbáljának ugyanis minden húsz perce úgy foglalható össze egy-egy mondatban, hogy abból semmi lényeges ne maradjon ki.

Kardos Róbert, Seress Zoltán - Fotók: MTI / Kovács Attila