A Mephisto utolsó előadásával ért véget szombat este az Alföldi Róbert-éra a Nemzeti Színházban. A leköszönő igazgatót és a társulatot a közönség "köszönjük" feliratú táblákkal, trombitaszóval és virágokkal búcsúztatta, sőt, Alföldi az egyik nézőtől ironikus gesztusként még egy koszorút is kapott. A színészek többsége a tizenhét perces vastaps alatt elsírta magát a színpadon, a kulisszák mögött pedig elmondták, mennyire sokat jelentett nekik ez a búcsúztatás. A főszereplő Stohl András szerint nincs ennél feljebb.
Klaus Mann: Mephisto (Nemzeti Színház)
"Attól, hogy körülöttünk minden megváltozik,
mi miért ne maradhatnánk ugyanazok?"
Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzeti Színház igazgatójaként, a színház öt éves érájának lezárása, a Mephisto, a rendező és Vörös Róbert színpadi adaptációjában nem csak arról szól, hogy mennyi becsvágy és önmaga újra meg újra szembeköpése kell ahhoz, hogy a művész önös érdekből eladja magát a hatalomnak. És nem is csak arról, hogy milyen lelki és művészi értelemben vett torzulásokkal jár az ön(f)eladás ilyen folyamata. Ez a Mephisto egyértelmű és kemény hangú állásfoglalás egy nem csak ma és itt, de bárhol és bármikor rengeteg embert foglalkoztató kérdésről. Arról, hogy akinek nem fér össze az elveivel, ami a hazájában, a munkahelyén, vagy bárhol körülötte történik, annak igenis nemet kell mondania. Nem hallgatni, nem reménykedni a jövőbeni változásban, és nem keresni mentségeket: nemet mondani. Mert függetlenség nem létezik - az ember így vagy úgy, de cselekedeteivel döntéseket hoz meg, akkor is, ha nem szeretne.
Stohl András - Fotók: MTI / Szigetváry Zsolt
Kereső
Olvasóim
