Egyfelvonás

Shakespeare: Hamlet (Örkény István Színház)

Több rendező kedvelt és kényelmes módszere, hogy ha a mai magyar közéletről, aktuális problémákról lenne valami mondandójuk, akkor elővesznek egy jól bevált, a témára úgy-ahogy ráhúzható klasszikus drámát, és úgy gondolják, a kisebb-nagyobb áthallások majd megértetik mindenkivel, mit is akartak közölni az előadással. Hát Bagossy László nem ilyen: az ő Hamletjének első képében az ország vezetője egy focistadion kiemelt helyén ül, körbevéve magát sleppjével, akikkel a meccs közben igyekszik rendezni az ország ügyeit.

"Mosolyoghat a gazember is - ha másutt nem, hát nálunk" - Fotók: Gordon Eszter

Nagyszerű marketingfogással rukkolt elő a Katona József Színház. A Gifszínház nevű oldalukon 90 animált gifet töltöttek fel a társulat színészeivel szabad felhasználásra, így mostantól az interneten bárki szerelmet vallhat Ónodi Eszterrel, könyöröghet Nagy Ervinnel, gúnyolódhat Kulka Jánossal, vagy küldhet egy kis riszálást Jordán Adéllal.

Még több gif erre.

Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába (Kecskeméti Katona József Színház)

Zsótér Sándor a tavalyi, a társadalom és a politika rákfenéiről gondolkodó évada után idén az emberekről beszél: azokról a dolgokról, amelyeknek muszáj lenne működnie az emberekben, hogy az élet tényleg élhető legyen. Az ő keze alatt Eugene O'Neill darabja ezek hiányáról és az élhetetlen életről szól Kecskeméten: hogy hogyan csapjuk be először is önmagunkat, ha a problémákról van szó, és hogyan vagyunk képtelenek ebből kifolyólag érdemben reagálni arra, ha a másik így vagy úgy, de segítségért kiált. Hogy hogyan bénul meg minden attól, ha az ember nem vesz tudomást a valóságról, és ha gyenge, gyáva vagy vak ahhoz, hogy néha magára vegye a másik ember terhét is. Mert ha nem tesz így, akkor képtelenség az egymás melletti élet.

Trokán Nóra - Fotók: Walter Péter

Kettős behatolás / Double penetration (a Manna Produkció előadása a Cirko-Gejzír moziban)

Hogy lehetne a szerelmet csak a lelki vonzódás vagy csak a testi vágy alapján bemutatni a színházban, és egyáltalán hogyan lehetne precízen elválasztani egymástól a kettőt? Az előbbi alig létezhet az utóbbi nélkül, és ritka az is, hogy a tisztán testinek hitt kéjvágyba ne keveredne valami érzelem is - a színház mégis jellemzően a lélekre koncentrál, és a testből legfeljebb ízelítőt ad, legtöbbször hamiskásan. És míg filmen ma egyre több alkotó kísérletezik e hamisság lebontásával (lásd A nimfomániás, az Adèle élete vagy az Idegen a tónál "valódi" szexjeleneteit), addig ez a színházban szinte lehetetlennek tűnik: élőben, a színpadon és estéről estére határozottabb és egyértelműbb a határ pornográfia és művészet között, mint a vásznon. Az eddig túlnyomórészt - de nem kizárólag - dramaturgként ismert Vörös Róbert saját maga által rendezett és összeállított előadásában olyan közel merészkedik ehhez a határhoz, aminél tovább Magyarországon színházban talán még sosem jutott senki.

Széll Attila, Mészáros András - Fotó: Szilágyi Lenke

Rubin Szilárd - Németh Gábor: Ahol a farkas is jó (Katona József Színház, Kamra)

Jancsó Ladányi Piroska-története kész regény. A rossz családba született törökszentmiklósi lányt azért végezték ki, mert ő volt az elsőszámú gyanúsítottja - és alighanem elkövetője - több tizenéves lány meggyilkolásának az 1950-es évek elején. Hogy pontosan ki és miért akarta holtan látni a lányokat, rejtély: vagy leszbikus kéjgyilkosságok voltak, vagy a lány csak a kislányok ruhájáért, cipőiért ölt, vagy a faluban állomásozó szovjet katonák erőszakolták meg őket Piroska segítségével, és a tanúkat akarták elnémítani - vagy mindezek valamilyen kombinációjában rejlik az igazság.

Mészáros Béla - Fotók: Dömölky Dániel

Császár Angela, a Magyar Teátrumi Társaság, és Sándor L. István, a Magyar Színház Társaság által kijelölt POSZT-válogatók kihirdették a pécsi színházi szemle versenyprogramját. Két előadással lesz jelent a Miskolci Nemzeti Színház, a Katona József Színház és Székely Csaba drámaíró, és 14 év után végre felnőtt a fesztivál a gyerek- és ifjúsági színház elfogadásáig is: először került színházi nevelési foglalkozás a versenybe. De ami mindennél fontosabb: úgy tűnik, a politika és az igazodási szándék idén végre nem járja majd át a fesztiválprogramot.

Vörös - a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciója (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Petőfi Sándor: János vitéz (Nemzeti Színház)

Vidnyánszky Attila János vitéz-előadásának első képében a színészek közös erővel lefújják a port egy tulipános ládáról, hogy aztán kinyissák, és elkezdődhessen a mese: fellapozva egy könyvet, elkezdik felolvasni a Petőfi-művet néhány kisgyereknek. Vidnyánszky már ezzel a gesztussal azt teszi, aminek az ellentétén kéne fáradoznia minden színházi előadásnak: eltávolítja a nézőtől a történetet. Ahelyett, hogy - magával az előadással - bebizonyítaná, hogy amit látunk, itt és most érvényes, azt állítja: igaz, hogy egy poros történetről van szó, de higgyük csak el, az is lehet érdekes.

Zsigmond Emőke, Mátray László - Fotók: MTI / Kallos Bea

Apró hősök (A Káva színházi nevelési előadása)

Jó-e annak, aki biztosan felismeri a jogtalanul hatalmaskodót, az önmagát felkenő zsarnokot, vagy jobban jár, aki békésen éli a maga kis életét, és eszébe sem jut lázadni a rossz vezető ellen? Jó-e annak a tudásnak a birtokában lenni, hogy minden önkényúr megdönthető, vagy egyszerűbb néhány kompromisszum árán tűrni és boldogulni? Egészen biztos, hogy a beletörődés mindig kényelmesebb, és az is, hogy nem kizárólag a hőssé válás lehet jó életstratégia. De az is bizonyos, hogy a világ sokkal rosszabb hely lenne, ha nem választanák mégis mindig néhányan a macerásabb, de talán felszabadítóbb, nemesebb utat: az ellenszegülést.

Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Milák Melinda - Fotó: Horsch Cecília

Helen Edmundson: Irtás (a Forte Társulat és a Szkéné Színház előadása)

"Már látom, hogyan válik ketté a világ. Van, akinek a szívében él a jóság, és van, akiében nem. Ilyen egyszerű." A Forte Társulat a minden percében mesteri A nagy füzet után egy évvel ismét ugyanazt a témát feszegeti; azt, ami a legalapvetőbb azok közül, amelyekkel érdemes színházban foglalkozni: hogy mi teszi az embert emberré, mi az valahol mélyen a felszín alatt, amit emberségességnek vagy emberi minőségnek lehet nevezni. Míg A nagy füzet azt mutatta meg, hogy ez meglehet még azokban is, akikről alig is hinnénk, addig az Irtás a hiány felől közelíti meg a kérdést: mi van, ha ez a valami kivész az emberiség nagyobb részéből?

Krisztik Csaba, Ostorházi Bernadett - Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

David Pownall: Mesterkurzus (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)

Ha egy országban eljön az az idő, amikor a művésznek meg kell felelnie az aktuálisan hatalmon lévő vezető és a rezsim elvárásainak ahhoz, hogy alkothasson; ha ez a rezsim ki akarja sajátítani a művészetről való ítélkezés jogát; ha az alkotónak együtt kell működnie a hatalommal - akkor kiabálni kell. És kiabálni kell akkor, ha a politika, a politikus lenyúl egészen az alkotás szintjéig, és direktívákat ad ki arról, hogy milyennek kell lennie a megalkotott műveknek; ha a dilettáns, de vonalas alkotást többre értékelik, mint a be nem hódoló művész zseniális művét. Hogy ez ma, 2014-ben, Magyarországon így van-e, arról hosszasan lehetne beszélgetni - mindenesetre a székesfehérvári Vörösmarty Színház úgy érezte, kiabálnia kell. Ha olyan korban, olyan helyen élünk, akkor ez bátor tett volt - de ha nem, akkor is remek, hogy a színház olyan fontos dolgokról beszél, amikről feladata beszélni.

Kuna Károly, Derzsi János - Fotók: Vörösmarty Színház