Egyfelvonás

Mohácsi István - Mohácsi János: A képzelt beteg (Örkény Színház)

A Molière-művet elsősorban címként, másodsorban ihletet és kiinduló pontot adó forrásként használó három és negyed órás Mohácsi-előadás, A képzelt beteg az Örkény Színházban jó három óráig nem szól semmiről. Vagyis persze szól mindenféléről -, főképp szerelmi könnyedségekről és néha nehézségekről, meg a betegség helyett inkább a darabkezdetkor megjelent és hamari visszatértét bejelentő Haláltól rettegő Argan úrról -, csak mondani nem akar semmit. Vagy legalábbis semmi komolyat, tartalmasat, mélyet, jelentőset. Semmi olyasmit, ami miatt az ember - vagy az emberek kis, de el nem hanyagolható része - színházba szeret járni.

Gálffi László, Szandtner Anna - Fotók: Gordon Eszter

Mohácsi István - Mohácsi János: A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet (Radnóti Színház)

Miről beszéljen a színház, amikor éppenséggel magáról a színházról akar beszélni, ha nem arról, hogy hogyan kényszeríti, kényszerítheti a teljes önfeladásra és vállalhatatlan megalkuvásokra a mai Magyarországon a színészeket, társulatokat, igazgatókat a politikai akarat, a behódolás kikényszeríthetősége, az elveket felülíró megfelelési vágy. Vagy arról, hogy mi magunk vagyunk csak, akik kiránthatnánk a színházat mint olyat a gödörből, mert más úgysem siet a segítségünkre, így csak a miénk a felelősség.

Minderről gondolkodik Mohácsi János és Mohácsi István új előadása, A csillagos ég is a Radnótiban, olyannyira, hogy ezeknek a fontos, őszinte és nem utolsósorban bátor állításoknak a rendező és az író még az előadás kidolgozottságát is aláveti.

Szervét Tibor, Schneider Zoltán, Pál András, Szávai Viktória - Fotók: MTI / Mohai Balázs

Zágon István - Mohácsi István - Mohácsi János: Hippolyt avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál (Az Orlai Produkciós Iroda bemutatója a Belvárosi Színházban)

Igazán nem lehet azzal vádolni a Hyppolitot (Zágon István drámáját vagy az abból készült filmet, amelyekben még fordítva szerepelt a névben az y és az i), hogy túlontúl bonyolult dolgokat akart volna elmondani a világról; tréfás és gúnyos kifigurázása volt a rongyrázásnak, az újgazdagok őszintétlenséggel és megjátszással teli életmódjának. Mohácsi János előadásának nem az a legfőbb problémája, hogy még ezt a soványka mondandót sem fejti ki, legfeljebb egy-két utalás formájában adja át, hanem az, hogy a gondolatot nem helyettesíti semmi mással. (Az előadásban esetleg jelenlévő aktuálpolitikai utalás, miszerint az urizáló lakáj a hétköznapi ember életébe túl mélyen beleszólni akaró politikust jelképezné, olyannyira kidolgozatlan, hogy felmerül, talán csak az estének mindenképpen értelmet adni akaró néző képzeli oda.)

Nagy Viktor, Csákányi Eszter, Mertz Tibor, Elek Ferenc, Téby Zita - Fotók: MTI / Kallos Bea

William Shakespeare és a Mohácsi testvérek: A velencei kalmár (Nemzeti Színház)

A velencei kalmárt a huszonegyedik században nem lehet úgy megrendezni, hogy a rendező ne kezdjen valamit a darab zsidóábrázolásával - hiszen ez a több száz évvel a holokauszt előtt született "víg tragédia" egyebek mellett mégis csak arról szól, hogy egy csomó keresztény a saját erkölcsi fölényéből erőt merítve porig alázza és kisemmizi a gonosz uzsorás zsidót, Shylockot. Ha valaki, hát a társadalmi kérdésekhez mindig is rendkívül szimpatikus érzékenységgel közelítő Mohácsi testvérek - a rendező János és a dramaturg István - pontosan tudják ezt, és úgy írták át, formálták előadásukhoz a drámát, hogy az a fajgyűlöletet, rasszizmust, antiszemitizmust és mindenféle irracionális gyűlölködést mutassa be minél több oldalról és minél kíméletlenebbül.

Hevér Gábor - Fotók: Znamenák István

Goldoni: A nyaralás (Katona József Színház)

Carlo Goldoni, a komédiareformer nem ismeretlen nálunk. Ez az új Goldoni, a Katona József Színházé, az.

Fotó: Nagy Attila [origo]

A Dohány utcai seriff (A Kaposvári Egyetem és a FÜGE bemutatója)

Elvették tőlünk a félrenézés, a figyelem bármiféle megosztása, a külvilágban való menedékkeresés lehetőségét. Az előadás teljes, barlangi sötétben játszódik, így nem láthatjuk a színházat, amit létrehoztak - és ennél talán nem is létezik színházibb gesztus. Arról nem is beszélve, hogy milyen kegyetlen pontossággal számították ki azt a hatást, amit ilyen körülmények között okoz Kovács Márton hol lírai, hol harsányságával bántó, hol szinte csak a tudatalattira ható, zörejekből épülő zenéje, meg a remek dramaturgiával összeállított, a sárga csillagos kabátoktól a bevagonírozásokon és a haláltáborok borzalmain át a felszabadulásig és a megváltást nem hordozó hazatérésig mindenről mesélő holokauszt-visszaemlékezések puszta hallgatása, a szokottnál is érzékenyebb fülekbe égetése.

Kovács Márton - [Forrás]

Liliomfi - Szigligeti Ede műve alapján írták a Mohácsi testvérek (Örkény Színház)

Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg saját, az eredetit új szereplőkkel, új konfliktusokkal, új sorsokkal megtoldó, na meg amúgy mindenestül áthangszerelő Liliomfija, a maga színházi jelmezekre utaló, egyen-kezeslábasra festett jelmezeivel, színpadi környezetre utaló, félkész díszletével leginkább a színházról magáról szól. Nem csak, mert színészek a dráma főszereplői, és nem csak, mert Mohácsiéknál a Liliomfi vezette kis társulat fennmaradása a szereplők folyamatos színjátékának tétje - de azért is, mert az Örkény előadása egy modell. Modellje annak, hogy mit is vár el a mai kultúrpolitika és közhangulat: mélyen hazafias, operettes, klasszikus, petőfisándoros előadásokat.

Máthé Zsolt, Polgár Csaba és Szandtner Anna - Fotók: MTI / Földi Imre