OLVASTAD MÁR?
 
Küldjön puszit Kulka Jánossal!
Nagyszerű marketingfogással rukkolt elő a Katona József Színház. A Gifszínház nevű oldalukon 90 animált gifet töltöttek fel a társulat színészeivel szabad felhasználásra, így mostantól az interneten bárki szerelmet vallhat Ónodi Eszterrel, könyöröghet Nagy Ervinnel,...
 
Ha ezt a politika felhasználja, akkor nem tettünk jót
A vörös szín egyszerre jelöli a vért, a csillagot és a színházi függönyt: Máté Gábor darabot rendez Szabadkán arról az délvidéki lakosság által elszenvedett magyarellenes megtorlásról, amely Bácska revizionista invázióját követte 1944-ben. A készítők szerint...
 
Kulka János a Katonába szerződik
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Miután otthagyja a Nemzeti Színházat, Kulka János a Katona József Színház társulatának tagja lesz, írja a hvg.hu.

Nyaralás izomból

0 Komment
0 Reblog

Goldoni: A nyaralás (Katona József Színház)

Carlo Goldoni, a komédiareformer nem ismeretlen nálunk. Ez az új Goldoni, a Katona József Színházé, az.

Fotó: Nagy Attila [origo]

És nem is annyira Goldoni, mint amennyire Mohácsi János. Goldoni nagy műfajreformer volt, olyan, aki önmagán is újra meg újra túllépett: először a commedia dell’artét emelte be a színházba, megteremtve ezzel a XVIII. századi olasz, helyzetkomikumra épülő vígjátékot, majd a helyzetkomikumokat lehámozva átcsúsztatta a hangsúlyt a jellemekre, ezzel kiemelve a nyelv, a szóhasználat karakteralkotó erejét. Komédiáival lelökte saját zenés színházát a trónról, előbb Velence, majd Itália egésze, végül Párizs hevert a lábainál. Műfajteremtő ereje olyan, mint Gogol köpönyege: évszázadok óta bújnak ki belőle alapsémáira építve a vígjátékszerzők.

A Magyarországon eddig csak egyszer, éppen tíz éve, Kaposváron bemutatott A nyaralás már ebbe a jellemkomikumra épülő csoportba tartozik, így a nyelvezet megújítása logikus lépés volt. A Mohácsi-testvérek: János és István nem újrafordították (azt Török Tamara tette meg), hanem gyakorlatilag újraírták a művet, amibe a színészek is jócskán beszálltak, el is kanyarították a mesét, így csak a nagyon egyszerű alapsztori maradt az eredeti darabból: előkelő kompánia nyaral elszántan, erőből, izomból, fogakat csikorgatva vendéglátói vadászházában. A lapos kártyázás vad piálásba torkollik, a sörtengerek sötétségben hömpölyögnek, mindenki mással fekszik le, mint akivel tervezi - és hiszi -, de senki nem a saját párjával persze. Az eszement tombolást újabb vontatott és laposabb másnaposság, majd a szálak kigubancolása követi. Ennyi.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Az előadás is ezt az ívet írja le: kicsit nehezen indul, lassan melegszik be, míg a kártyalapok csapkodása fölött valamennyi szereplő feltűnik. A hosszasra nyúló expozíció után aztán felpörögnek az események, gyorsul a tempó, kiteljesedik a nyelvi humor, néhány üde, kacagtató poén fütyül a levegőben, felszabadultan kacagunk: ezek szerint jól emlékszünk, Goldoni valóban komédiaszerző, nem tragédiaíró. A második rész ugyanezt az ívet járja be: leül, majd felgyorsul, bár a zárókép újra inkább a csehovi mélabúra hajaz: elhidegült házaspár magára maradva gubbaszt reménytelenségbe süppedve, miután sok kalandot megélt barátaik hazahúzzák gurulós kofferjaikat.

A Mohácsi-testvérek új életet leheltek a darabba, le is porolták azt, amit nagyon jól tettek: a mai nyelv és utalások nélkül ma már avíttnak tűnne a mű a színpadon. Így is kissé disszonáns a körülményes Donna Lavinia, Don Ciccio-féle állandó megszólítás, a szolga és a parasztlányok alárendelt szerepe a modern nyelvi, díszlet, kosztüm és játékstílus környezetben. Az új szöveg szerencsére elkerüli a szinte minden újrafordítást jellemző trágárság és vulgarizmus kelepcéjét, az az egy, ami belekerült, Vajdai Vilmos szájából nem tűnik annyira oda nem illőnek és erőltetettnek, mint képzelhetnénk, de én ezt is finomabbra cserélném, hogy a hangsúly végig a szellemességen maradjon és ne csússzon alpáriságba egy ponton sem.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Mohácsi János rendezése igyekszik lefújni az eltelt 350 év porát a műről. Többé-kevésbé sikerrel. Két nagyon zavaró tényező akadályoz ebben: a színpadon végig a központban üldögélő, itt-ott a játékba is beemelt három zenész, akik modern, néhol monoton, máskor szándékosan idegesítő aláfestő zenét szolgáltatnak (Kovács Márton), ennek szerepét nehezen láttam át, bár egy poént még erre is sikerült ráépíteni: az egyik szereplő maga inti le a zenészeket, megkérdezvén, vajon biztosan zene-e ez és szükség van-e rá. A hatalmas hahota jelzi, hogy a kérdés már a nézőkben is felötlött.

A másik elidegenítő elemet Fullajtár Andrea jelenti, aki a pehelykönnyű, tobzódó vígjátékban shakespeare-i tragikát játszik. Az unatkozó, kiábrándult, még szeretőjében is csalódott, kicsit már hervadás felé indult asszony a humor, irónia, önirónia, gúny, élc, poén, könnyedség, báj, kedvesség, kikacsintás egyetlen elemét sem villantja föl, végig a bohózat ellenpontját alkotva súlyos, bús, keserű, nehéz, fekete lényként vonul tűzpiros, kihívó ruhájában. Lebiggyedt szájjal, feldúlt hanghordozással, kioktatóan, lekezelően ellenpontozza a könnyed kompániát. Sok ez az ellenpont, kirívóan műfajidegen, feleslegesen gyászos. Mintha Ophelia járkálna Puck és a mesteremberek között. Még inkább, mintha Bernarda Alba lenne ő. Bármi volt is ezzel a rendezői vagy színészi szándék, nem ért célba, ez az alakítás bántóan szervetlenül fityeg az előadásban.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Félreértés ne essék: nem ő az egyetlen csalódott ember, minden szereplő az. Mind a boldogságot keresi, mind üres, tartalmatlan, elszürkült életéből vár kiutat egy könnyed nyaralásban, egy mámoros, buja éjszakában, mégis, mind több színnel él, néhányuk egész kiemelkedően festi fel saját típusát. Rezes Judit elbűvölő a legeslegbutább feleség szerepében. Nagyon szőke, nagyon lassú, nagyon naív, nagyon ostoba, mindezt olyan bájjal, annyi humorral teszi, hogy már mozdulatai is kacagásra ingerelnek. Hasonlóan remekbeszabott alakítás Jordán Adélé a léha, kikapós, együgyü parasztlány szerepében. Elég egy hangsúlya, egy félbeharapott szava, felcsapott szóvége, leejtett ingválla ahhoz, hogy felrajzoljon nem egyetlen karaktert, de - Goldonihoz illően - egy archetípust, és ebben remek partnere a másik parasztlány, Pálos Hanna is. Vajdai Vilmos szinte eszköztelenül dolgozik, poénjai mégis ülnek, minden erőlködés nélkül kerekít hiteles figurát. Úgy komor, hogy nem lehangoló. Titka az önirónia, csakúgy, mint Elek Ferencnél, és ez az önirónia az, ami annyira hiányzik Fullajtár Andrea alakításából. Ónodi Eszter jól lavíroz a könnyed és súlyos közt, bár láttam már tőle frissebb alakítást. A többiek is jól hozzák típusaikat, bár Takátsy Péter fádabb Don Riminaldo szerepében, mint a többiek, és Tasnádi Bence színtelenebb egy árnyalattal a kelleténél a szolga szerepében. Rajkai Zoltán, Fekete Ernő, Kocsis Gergely kedvesen bolondoznak.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Khell Zsolt díszlete jól használható, egyben jól ki is használt szereplője a tombolásnak. Remete Kriszta jelmezei szellemesek, a karaktereket erősítőek, egyediek, még egy letépett függöny is varázstáncot jár a kikapós lányokon.

Kellemes ez a szórakozás a Katonában, bár maradandó élményt feltehetően nem hoz majd senkinek.

Mikes Éva

Az előadás fotóspróbáján készült többi kép ide vagy a fenti képekre kattintva tekinthető meg.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés