Egyfelvonás

Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Csokonai Színház, Debrecen)

Azt reméltem, ilyen ripacs, elsősorban altesti humorra épülő, igénytelen színház már nem létezik - vagy ha igen, hát legalább a POSZT-on nem lehet találkozni vele. Pedig Vidnyánszky Attila debreceni Feydeau-előadásában bármilyen tárgyat, ami kemény és hosszúkás, péniszként markolásznak és simogatnak, s ha lehet, a szereplők lábuk közé is veszik - az előadás alatt több tucatszor. Ha pedig épp nem ez, akkor olyasmik szolgálnak a humor forrásául, mint hogy az egyik, kéjesen sikongató színésznő mellét egy részeg szereplő markolássza; máskor a férfiszínész előbb herén veri magát hózentrógerrel, majd bömbölve lába közé dörgöli a gumieszközt; két fiatal színésznőnek pedig gyakorlatilag nincs más szerepe, mint hogy pucsítva odatartsák feneküket az arra újra meg újra örömmel ráverő, idősebb kollegájuk keze alá.

Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Mészáros Tibor - Fotók: Máthé András

A félkegyelmű - Dosztojevszkij műveinek felhasználásával írta: Jeles András (Weöres Sándor Színház, Szombathely)

Jeles András szombathelyi - a POSZT versenyprogramjába is beválogatott - Dosztojevszkij-átirata, A félkegyelmű csak félútig jut el egy mind formavilágában, mind játékmódjában és színházi eszköztárában sajátos, erős képekre és az általuk ébresztett hangulatokra, érzésekre talán még a történetmesélésnél is jobban támaszkodó előadás felé. A mindössze négy órássá sűrített nagyregény-adaptáció első felvonása többé-kevésbé még ilyen a maga tengermorajlás-hangjaival, felerősített zörejeivel, a jeleneteket átkötő orosz búsongókkal, a (kissé ugyan modoros) felhő-, égbolt- és tenger-vetítéssel, a jelenetek roppant részletes és hömpölygően lassú kibontásával. Emellett némelyik színész szinte szürreálisan, elváltoztatott hangokkal, parodisztikus gesztusokkal jeleníti meg karakterét, megpróbálva ezzel is elemelni az előadást a realizmustól. Ám ahogy igazán hatásos képből is túlontúl kevés van - egy álomjelenet és egy lüktető, élő szoborhoz hasonlóan megjelenített visszaemlékezés -, úgy ezeket a ritka szürreál-kalandozásokat is leveti magáról az előadás.

Czukor Balázs, Trokán Péter, Balogh János - Fotók: Kálmándy Ferenc

Egy kétezer kilométeres út egyik állomása volt Alföldi Róbert számára a POSZT nyitóelőadása, az Amphitryon. Gothár Péter rendezésében Alföldi Jupitert játszotta el egymás után kétszer a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó első napján. "Tegnap és tegnapelőtt Rijekában, az Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színházban játszottuk a Tartuffe-öt. Előadás után, éjszaka azonnal indultunk Udvaros Dorottyával Pécsre egy kisbuszban. Hajnali fél ötre értünk ide, és már délelőtt elkezdtük a próbákat" - meséli Alföldi Róbert.

Fotók: Kálmándy Ferenc

Székely Csaba: Bányavakság (a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió előadása)

Először - még a nagyszerű budapesti, szkénés bemutató előtt - Sebestyén Aba rendezte meg Székely Csaba drámatrilógiájának második darabját Marosvásárhelyen; ezt a produkciót válogatták be az idei POSZT versenyprogramjába is. Hiánypótló dráma ez a román-magyar együttélésről szintúgy, mint a legalsó szintekig gyűrűző korrupcióról és mutyizásról: a helyi befektetők kenőpénzét éppen átvett polgármester van olyan hülye, hogy ráhívja a rendőrt a közelgő választáson nála jobb eséllyel induló vérmagyar Izsákra. De a kiérkező rendőr román, így a nyomozás hamar a nemzeti sérelmekről kezd szólni nemhogy Trianonig, de egészen az anyafarkasig visszamenőleg.

Szakács László, Ördög Miklós Levente, Czikó Julianna - Fotók: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Tennessee Williams: A vágy villamosa (Miskolci Nemzeti Színház)

A legkevésbé sem nehéz Tennessee Williams legismertebb drámáját giccses, szépelgő puszedliként színpadra állítani: az alapanyag adott hozzá. Kiss Csaba miskolci rendezésében ugyanez a szöveg mégis csehovi súlyú, mellbevágóan erőteljes előadássá válik, amely kíméletlen őszinteséggel beszél a múlttal való leszámolás, a tiszta lappal újraindulás esélytelenségéről.

Kokics Péter, Kocsis Pál, Lovas Rozi, Györgyi Anna - Fotók: Bócsi Krisztián

Heinrich von Kleist: Amphitryon (Nemzeti Színház)

Az istenek és halandók játékának gyökerei a görög mitológiában keresendő, ezt vette alapul a Krisztus előtti II. században a római drámaíró, Plautus, tőle Molière emelte át a XVII., akitől pedig Heinrich von Kleist a XIX. századba. De létezik számos más feldolgozás is a világirodalomban, sőt, a zenében is. A történet tehát évezredeket fog át, kérdés, hogyan találja meg helyét a mai színpadon.

Fotó: Horváth Judit

Martin McDonagh: Vaknyugat (a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Thália produkciója)

Szinte egyszerre mutatták be Kaposváron és Budapesten Martin McDonagh Vaknyugat című drámáját. A két előadás nem csak azért eltérő, mert Kaposváron - a szerzői instrukcióval összhangban - egy generációval idősebb testvérpáré a főszerep, hanem az előadások végkicsengése miatt is. Bérczes László Vaknyugatán a távolban ott van egy kis fénypászma, ami felé el lehet indulni - nála a két, szinte embertelenül gyűlölködő testvér ebben az erkölcseit, értékeit és életigenlését vesztett faluban végül megtalálja magában a szeretethez már egészen hasonlító érzéseket, még mielőtt végleg késő lenne.

Bertolt Brecht: Jóembert keresünk (Vígszínház)

A Vígszínház nagyszínpadának tavalyi ripacskodó, harsány, közönséges, lebutított, mélységesen kereskedelmi elvű évada után már az is óriási pozitívum, hogy idei első premierjükkel, a korábbi fordításában A szecsuáni jólélekként ismert Brecht-darabbal arról a világról, társadalomról és korról szeretnének elmondani valamit, ami itt és most körülveszi a színházat csakúgy, mint nézőit.

Lengyel Tamás és Eszenyi Enikő - Fotó: Garamvári Gábor