Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Csokonai Színház, Debrecen)

Azt reméltem, ilyen ripacs, elsősorban altesti humorra épülő, igénytelen színház már nem létezik - vagy ha igen, hát legalább a POSZT-on nem lehet találkozni vele. Pedig Vidnyánszky Attila debreceni Feydeau-előadásában bármilyen tárgyat, ami kemény és hosszúkás, péniszként markolásznak és simogatnak, s ha lehet, a szereplők lábuk közé is veszik - az előadás alatt több tucatszor. Ha pedig épp nem ez, akkor olyasmik szolgálnak a humor forrásául, mint hogy az egyik, kéjesen sikongató színésznő mellét egy részeg szereplő markolássza; máskor a férfiszínész előbb herén veri magát hózentrógerrel, majd bömbölve lába közé dörgöli a gumieszközt; két fiatal színésznőnek pedig gyakorlatilag nincs más szerepe, mint hogy pucsítva odatartsák feneküket az arra újra meg újra örömmel ráverő, idősebb kollegájuk keze alá.

Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Mészáros Tibor - Fotók: Máthé András

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Megnyerte egyik legfőbb kultúrpolitikai csatáját a Fidesz-kormány: a következő évadtól nem Alföldi Róbert vezeti a Nemzeti Színházat, hanem a debreceni Csokonai Színház jelenlegi igazgatója, Vidnyánszky Attila. A jelentkezőket véleményező bizottság - Vidnyánszky Attila pályázatáról a Vidnyánszky Attila által vezetett Színházművészeti Bizottság értékelése alapján is döntöttek - arra jutott, hogy "más tehetséges jelölteknek is lehetőséget kell adni". Az Alföldi "radikális", "kísérleti", "alternatív" színháza ellen ágáló jobboldal paradigmaváltást remél: klasszikus darabok klasszikus feldolgozásait, érthetően, tisztán, világosan, formai egyénieskedés nélkül. De vajon remélhetnek-e ilyesmit pont Vidnyánszkytól?

POSZT 2011: Megrág, kiköp

0 Komment
0 Reblog

Zsukovszkij – Szénási – Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal (Debreceni Csokonai Színház)

Beugrasz egy tátott szájba, nem tudsz megkapaszkodni a fogakban, így zuhansz folyamatosan, jobbról-balról-lentről-fentről hangok, zene és zaj, közben színekbe és képekbe ütközöl, körülvesznek, mint a műanyaggolyók, és akármerre nézel, mindenhol más történik, és amikor már nem is kívül látszik-hallatszik-érződik minden, hanem belülről tör utat kifelé a mellkasodon keresztül, akkor földet érsz a zuhanás után, és miközben összezúzod magad a göröngyös talajon, rájössz, hogy álom volt, de azért annyira nem valószerűtlen, hogy az ütések és rágások nyoma, meg a kiürült fej ne maradjon meg ébren is, egész nap. Na, ilyen élmény a Mesés férfiak szárnyakkal.

Fotók: Jaroszlavli Fjodor Volkov Színház / Máthé András

Legalábbis másodszor. Mert ezt az előadást nem lehet egyszer nézni, mert akkor nem érted, hogy mi ez az egész, nem érted, hogy nem érteni kell, hanem csak hagyni, hogy hasson, és túlzottan, fájóan beleélni magad a forgatagba, a repülni vágyó, az űr új világát kívánó emberek és a repülés dicsőségét óhajtó szovjet diktatúra történetébe, az állam szolgálatában űrt kutatni elragadott férfiak nélkül maradt asszonyok életébe, meg az orosz negyedik kiskirály mítoszába, aki a Három Királyokhoz hasonlóan a hullócsillagot követte, de harminc évig nem ért célba, és utána is csak üres kézzel. Belefeledkezni az ország legjobb színészei között helyet foglaló Trill Zsolt és Szűcs Nelli mesés színpadi jelenlétébe, Vidnyánszky Attila öntörvényű, rituális víziójába, Olekszandr Bilozub csodásan kidolgozott látványtervébe. Ha meg tudod nézni másodszor is, akkor az sem fog zavarni, hogy vannak üresjáratok, vagy hogy a nem a zsigerekre, hanem az értelemre ható részek nem mindig tökéletesen kidolgozottak. Akkor csak megrág, lenyel, kiköp, és csak nézhetsz, hogy ilyen meg hogy lehetséges.

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés