A Bajor Gizi Szalon első bemutatóját ma este tartják a Nemzeti Színházban. Udvaros Dorottya és Petz Bálint gitárművész Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptációját adják elő. A Nyáron, este fél tizenegykor egy szerelmi gyilkosság történetét meséli el.

Alföldi nem nézett se istent, se embert

0 Komment
0 Reblog

Salamon András dokumentumfilmje a Nemzeti Színház előző évadának végét mutatja be, azt a pár hónapot, amikor az Alföldi Róbert vezette társulat utolsó előadását próbálta. Megszólalnak benne színészek, benézhetünk az öltözőkbe, és láthatjuk, hogyan instruál Alföldi, de az igazgatóváltás körüli vitákról egy évvel az események után kevés újat tud mondani a Nemzeti Dokumentumfilm.

Alföldi Róbert a nevéhez fűződő korszak utolsó előadása végén – Fotó: MTI/Marjai János

>> a poszt folytatódik

Petőfi Sándor: János vitéz (Nemzeti Színház)

Vidnyánszky Attila János vitéz-előadásának első képében a színészek közös erővel lefújják a port egy tulipános ládáról, hogy aztán kinyissák, és elkezdődhessen a mese: fellapozva egy könyvet, elkezdik felolvasni a Petőfi-művet néhány kisgyereknek. Vidnyánszky már ezzel a gesztussal azt teszi, aminek az ellentétén kéne fáradoznia minden színházi előadásnak: eltávolítja a nézőtől a történetet. Ahelyett, hogy - magával az előadással - bebizonyítaná, hogy amit látunk, itt és most érvényes, azt állítja: igaz, hogy egy poros történetről van szó, de higgyük csak el, az is lehet érdekes.

Zsigmond Emőke, Mátray László - Fotók: MTI / Kallos Bea

A liberálisok égették meg Johannát

4 Komment
0 Reblog

Paul Claudel - Arthur Honegger: Johanna a máglyán (Nemzeti Színház)

Vidnyánszky Attila egy színházi értelemben igen alacsony színvonalú kinyilatkoztatás, a saját színházfoglalását színpadra állító Vitéz lélek bemutatása után mintha vissza kívánna térni ahhoz, amiben igazán jó: a látomásos erejű, grandiózus látványvilágú, korántsem csak a tudatra ható, hangsúlyosan összművészeti előadásokhoz.

A Johanna a máglyán című oratórium nagy része ebben a szellemben készült: Olekszandr Bilozub csodálatosan impozáns, az előadással együtt élő-mozgó-vibráló díszletében jó félszáz statiszta felel az álomszerűen hömpölygő összképért, Bozsik Yvette táncosai a szüntelen változékonyságért, miközben Honegger zenéjét a színpad előterében szimfonikus zenekar szólaltatja meg.

Fotó: Jekken Péter / peterpress.com

Ezek itt mind kretének?

0 Komment
0 Reblog

Tasnádi István: Memo - A felejtés nélküli ember (Szegedi Nemzeti Színház)

Különös, háromrétegű hibrid Tasnádi István új darabjának ősbemutatója a Szegedi Nemzeti Színházban. Adott a dráma szövege, Bodolay rendezése és az előadás zenéje - és ez a három olyan élesen válik el egymástól, mintha egyiknek soha nem is lett volna semmi köze a másikhoz. De a zenehasználat legalább érthető: noha az Illés, a Metró és az Omega hatvanas-hetvenes évekbeli slágerei és a bemutató között legfeljebb nagy jóindulattal lehet bármiféle kapcsolódási pontot találni, mégis: valamivel csak el kell adni a jegyeket, ha már a színház volt olyan szimpatikusan merész, hogy vállalta egy kortárs és a siker szempontjából még nem tesztelt magyar dráma műsorra tűzését. A slágerek beleerőltetése a Memóba felfogható tehát akár a nemes misszió árának - jó is lenne, ha ez lenne az előadás legkomolyabb problémája.

Fotók: Szegedi Nemzeti Színház

És azok a tűzre vetett könyvek

0 Komment
0 Reblog

Bródy Sándor: A tanítónő (Miskolci Nemzeti Színház)

Számomra a magyar irodalom legellentmondásosabb drámája Bródy Sándor A tanítónője. Mert egyrészt nincs még egy olyan klasszikus darab, ami ennyire pontosan és máig minden ízében aktuálisan bemutatja, milyen gátlástalanul használják a hatalom birtokosai pozíciójukat saját érdekeikben, és eközben micsoda képmutatással prédikálnak a közjóról. Hogy mennyire természetes - nem csak a darab keletkezése idején, a múlt század elején, de mindmáig -, hogy a kicsapongó férfit soha nem büntetik, de a célpontjául választott nőt akár akkor is kurvának kiáltják ki, ha még csak az ostromnak sem engedett; vagy hogy mennyire kiszolgáltatott egy alacsony beosztású nő egy csupa férfiből álló hatalmi csoporttal szemben.

De 2013 végén, Miskolcon az egyenesen mellbevágó, amikor a "szemforgató, hamis papok" a tűzbe dobják "a zsidó Zola" egy fiókban talált könyvét - noha a bemutató a városban november közepén megesett, náci könyvégetés előtt volt.

Lovas Rozi, Szőcs Artur - Fotók: Éder Vera

Istenről és Vidnyánszky Attiláról

0 Komment
0 Reblog

Tamási Áron: Vitéz lélek (Nemzeti Színház)

Vidnyánszky Attila első rendezése a Nemzeti Színház igazgatójaként színházfoglaló demonstráció: a rendező olyan darabot választott első bemutatóul, amelyet aligha minősége, inkább morális értelemben vett programadó mivolta és még inkább áthallásossága emel ki a drámairodalomból.

Tamási Áron Vitéz lélek című darabja egy erkölcsileg támadhatatlan, tiszta, határontúli magyar emberről szól, aki a háború után hazatérve otthonába, csak romokat talál, de eldönti, hogy alázattal, türelemmel és szilárd hittel az alapoktól újraépít mindent, még ha szembe is kell mennie az árral - a darab végére meg is épül a háza, amelyet fel is szentelnek.

Vidnyánszky Attila tehát elsősorban Vidnyánszky Attiláról, másodsorban Istenről rendezett előadást.

Nagy Anna, Trill Zsolt, Tóth Auguszta, Martinovics Dorina, Horváth Lajos Ottó - Fotók: MTI / Kallos Bea

Ilyen a Nemzeti Színház új logója

1 Komment
0 Reblog

A Nemzeti Színház kitette új logóját a Facebookra. Sok hozzáfűznivalónk nincs, láthatóan egy letisztultabb, egyértelműbb elrendezéshez, hagyományosabb betűtípushoz és a patinás aranyszínhez nyúl vissza, illetve kiemelt helyet kap rajta a színház alapításának éve, ami szintén egy konzervatívabb hozzáállást tükröz. Persze könnyen lehet, hogy ez egy régi logó, amit újra elővettek. Az eddigi sem égett belénk különösebben, de most érdemes összehasonlítani a kettőt. Szavazz, hogy melyik tetszik jobban!

Nem nosztalgiázik a Csinibaba

0 Komment
0 Reblog

Márton Gyula: Csinibaba (a Győri Nemzeti Színház előadása a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon)

Az emblematikus Tímár Péter-film, a Csinibaba alapjául szolgáló eredeti darab színpadi ősbemutatójában a rendező legfontosabb és legszimpatikusabb döntése az volt, hogy nem próbálta rekonstruálni a moziverzió sikeréhez nagymértékben hozzájáruló egyedi filmes, formai trükköket, s a vásznon látott világnak olyan megejtően különös atmoszférát adó gyorsított, lassított vagy visszafelé játszott mozdulatokat erős rendezői koncepcióval kívánta pótolni. Kszel Attila rendezésében a Csinibaba elkerüli ugyanis a legfőbb csapdát, és nem válik nosztalgikus, giccsesen bájos múltidézéssé, hanem a hatvanas évek politikai berendezkedésének fájóbb magánéleti tükröződéseire koncentrálva, a filmben felbukkant bánat-okokat még jó néhánnyal megtoldva és a szabadságvágyat vezérlőelvvé emelve elkeseredett, visszamenőleges rendszerkritikává válik. Ez pedig - mármint a határozott és kidolgozott gondolat felbukkanása egy megannyi slágert felvonultató, nyári, szabadtéri színpadi zenés vígjátékban - üdítőbben hat, mint egy gyors és hideg éjszakai zápor.

Avagy még egyszer arról, hogy mi a baj a Nemzeti igazgatóváltásával

Elérkezett az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó munkanapja: július 1-jén az új igazgató, Vidnyánszky Attila elfoglalja a Soroksári úti épület igazgatói irodáját. A jelenlegi társulat vasárnap délelőtt sajtótájékoztatóval búcsúzik el a szakmától, este pedig nagyszabású gálával a közönségtől. Mindkét fél hónapok óta tiltakozik, miközben sokan azt hangoztatják: nem történt semmi rendkívüli, csak lejárt az egyik igazgató öt évre szóló megbízatása; senki sem ígérte, hogy az igazgatói szék kihalásos alapon öröklődik, a tiltakozás pedig pusztán politikai alapú jajveszékelés. Rendben: hagyjuk a vezetőváltás körülményeit, a pályázat elbírálásának módját, a témában tett különféle nyilatkozatokat, és a vita kedvéért tegyük félre a politikával összefüggő érveket. Csakhogy így, pusztán "színházilag" nézve az eseményeket is visszavonhatatlan veszteségeket okoz mindaz, ami történt.

Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert és Hevér Gábor a Nemzeti Színház öt évének utolsó előadásán - Fotó: MTI / Marjai János

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés