Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2013. június 6. és 15. között rendezték meg a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozót. A versenyprogramot idén Solténszky Tibor dramaturg, rendező, tanár és Szigethy Gábor író, rendező, színháztörténész válogatták; a tizenkettőből kettő határon túli magyar előadás volt, a tíz belföldiből mindössze egy volt független produkció. A szakmai, a színész- és a közönségzsűri döntései alapján a díjakat a június 15-én, este nyolckor kezdődő gálán adják át.

Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk c. előadásában - Fotó: Garamvári Gábor

Tűzfészek kilátással

0 Komment
0 Reblog

Martin McDonagh: Vaknyugat (a Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Thália produkciója)

Szinte egyszerre mutatták be Kaposváron és Budapesten Martin McDonagh Vaknyugat című drámáját. A két előadás nem csak azért eltérő, mert Kaposváron - a szerzői instrukcióval összhangban - egy generációval idősebb testvérpáré a főszerep, hanem az előadások végkicsengése miatt is. Bérczes László Vaknyugatán a távolban ott van egy kis fénypászma, ami felé el lehet indulni - nála a két, szinte embertelenül gyűlölködő testvér ebben az erkölcseit, értékeit és életigenlését vesztett faluban végül megtalálja magában a szeretethez már egészen hasonlító érzéseket, még mielőtt végleg késő lenne.

Rátóti Zoltán és Hunyadkürti György - Fotók: Csiky Gergely Színház / Memlaur Imre

Kövesd az Egyfelvonást a Facebookon!

Erről beszéltek:

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Olvasóim

Bódi Tamás puskar Kovács Bálint bujdosobori Butterfly Pallag Zoltán cultrobot28 egyfelvonas lucka Csobod Luca ivanyiorsolya bg

Feedek

Hirdetés