Tény, hogy amikor Alföldi Róbert egy provokációnak is ostoba „újságírói” kérdésre válaszolva Az ember tragédiájának római színében láthatóhoz hasonló orális szexet kívánt a kekeckedőnek, nem úgy cselekedett, ahogy a Nemzeti Színház igazgatójának cselekednie kellett volna. De az is tény, hogy nem mondott semmi rosszat.
Alföldi egy remek társulat vezetője, aki felelősséggel tartozik a teljes társulat munkájáért, már csak azért is, mert jó részüket ő hívta a Nemzeti Színházba. A színészek közül sokan nyilván nem tudnának és akarnának közösséget vállalni egy, valamilyen politikai alku révén az igazgatói székbe ültetett, esetleg dilettáns percemberrel, tehát a jelen igazgató lecserélése esetén munka nélkül maradnának, ahogy munka nélkül maradna a jövő évadra már kihirdetett előadások minden rendezője és közreműködője is. Márpedig Alföldi hónapok óta, sőt tulajdonképpen a választások óta pengeélen táncol, és ezzel tisztában is van. Tudja, hogy a cipőfűzője színébe is belekötnének, ha tudnának – tehát tudnia kéne, hogy ő, szemben több millió más állampolgárral, nem reagálhat úgy egy provokációra, ahogyan akar. Bármelyik, a sajtótájékoztatón megjelent újságíró bárhogy reagálhatott volna a félnáci, amatőr webes videócsatorna „szerkesztőjének” primitívségére – minden okuk meg is volt rá. Ahogy Alföldinek is – de az ő helyzetében (legyen bár ez a helyzet bármilyen igazságtalan) tudni kell visszatartani a frappáns válaszokat.
Még akkor is, ha Alföldi válasza csak frappáns volt, és nem sértő. Az igazgató ugyanis a közkeletű értelmezéssel szemben nem azt fogalmazta meg, hogy „te pedig kapd be”. Alföldi egy álszemérmes és álszent, képmutató, nem is csak prűd, de kártékonyan prűd, viszont az országban túlontúl sokakra jellemző világképet próbált helyre tenni. Eszerint a világkép szerint a szexualitás valami olyasmi, amit az embernek kutya kötelessége őrülten rejtegetni mindenki elől, és dzsihádot folytatni mindenki ellen, aki ezt nem teszi. E szerint a normális szex a férfi és női nemi szervek érintkezése, a szexuális élet összes többi összetevője afféle perverzió. E szerint a szexualitás nem lehet témája sem művészetnek, sem közbeszédnek, sem semminek, mert annak híre nem juthat ki a hálószoba falai közül. E szerint ha valamiért a kánon részét képezi egy olyan műalkotás, amelyben szerepel szex, az önmagában még nem nagyon nagy baj, de az adott mű adott részére nem szabad, nem illik és semmiképp sem kell rámutatni – mint a zsidók a Tóra olvasása közben, ha Isten nevéhez érnek: abbahagyják a hangos olvasást, és nem mondják ki az adott szót.
Szatory Dávid (Ádám) és Tenki Réka (Éva) az „orális jelenetben” – Fotó: Nemzeti Színház / Gordon Eszter
Alföldi mondata („önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében”) nem káromkodás, hanem valódi jó kívánság, életminőség-javító tanács; szinte szó szerinti megismétlése annak, amit a hatvanas évek szexuális forradalma vagy Alfred Kinsey óta tízezerszer elmondtak már: ne félj a szexualitástól, ne bűnnek tartsd, ne szégyelld, hanem légy felszabadult, mert ez a boldogság elengedhetetlen kelléke. Lásd be, hogy a szex az életnek és így a művészetnek is része. Ne süsd le a szemed, ha szexről beszélnek, és – végeredményben – ne akard, hogy ha szexről van szó (mert Madách egyértelműen szexről írt Az ember tragédiájában), mindenki más is lesüsse a szemét, csak mert a szex bűnös dolog. Tégy meg mindent a saját örömödért.
Őszintén, jó szívvel kívánok minden olvasómnak kellemes, orális szex közben szerzett élményeket, egész hátralevő életére!
Kereső
Olvasóim
