Tasnádi István: Tapasztalt asszony (Szabadkai Népszínház Magyar Társulat)
A színlap öndefiníciójánál, miszerint „gender revü”, nehéz lenne jobban körülírni, hogy micsoda is a Tasnádi István által írt és Szabadkán megrendezett előadás. Revü, mert nem egy stílusban, nem egy műfajban, nem egy történetet beszél el, hanem az abszurdtól a dokumentumszínházig mutat meg jeleneteket – a gender, a társadalmi nemek témájában. A hol kurrens társadalmi kérdésekről (mint a kórházi/otthon szülés vagy az erőltetett nemzetszaporulat), hol banális helyzetekről (lánybúcsúról, tejfakasztó buliról), hol fiktív vagy valós életvezetési praktikák ismertetéséről, hol pedig női sorstörténetekről szóló jelenetek végül nem feminista, nem is anti-hímsoviniszta hangszínt kapnak, legfeljebb sztereotípia-elleneset: emancipacifistát.
G. Erdélyi Hermina, Pesitz Mónika, Pálfi Ervin – Fotók: Szabadkai Népszínház / Kovács Attila
Tasnádi nem próbál tanítani vagy nevelni a darabbal, nincs pár mondatos tanulság; legfeljebb annyi, hogy sem a kőbe vésett, tradicionális szabályok, sem ezek direkt elutasítása nem megoldás önmagában semmire. Hiszen nincs olyan elv, ami minden, emberek közötti kapcsolatban jó utat mutatna – az élet ennél bonyolultabb. Aztán ebből persze le lehet szűrni azt a tanulságot, hogy az a legjobb, ha egyáltalán nincsenek „nemi szerepek”, hanem egy kapcsolaton vagy kapcsolatrendszeren belül mindenki az éppen megfelelő és mindenki számára a legjobb utat keresi – hogy ezt a szerző is így gondolja-e, vagy csak a néző, az mindegy.
Kalmár Zsuzsa
A rendkívül szórakoztató, néha csak nagyon vicces, néha viszont ugyanilyen komoly jelenetek – vagy Tasnádi, a rendező? – kihozzák a színészekből a legjobbat: a régóta figyelemre méltó energiákat tömörítő társulat összjátéka is kiváló, és egyéni felvillanásokra is lehetőséget ad. Tökéletes például G. Erdélyi Hermina maga alá részegedő lánybúcsújárója, Pálfi Ervin különböző enervált kismenői, Kalmár Zsuzsa elvakult, mégis ironikusan önreflexív feministái, vagy Vicei Natália, amint egy sorsgyötört dédnagymama monológját adja elő eszköztelenül, de hihetetlen erővel.
Pámer Csilla, Pesitz Mónika, Kovács Nemes Andor
A közönségen pedig közben látszik: az improvizatív módszerrel (is), kreatív társulati összmunkával létrejött, bájosan szabálytalan, részben-egészben posztdramatikus színház még egy várost meghódított.
„Kétévente egy gyerek az tízévente öt, Árpád népe hipp-hopp meg is többszöröződött!”
Kereső
Olvasóim
